Az élet rémálmok sora

Az élet rémálmok sora, melyek nem érnek véget,

s nem hagynak nyugodni senkit, amíg csak él,

és kitartanak, míg el nem jön a végzet.

 

Rengeteg a csalódás, mely gyötri a szívet, elmét,

és számtalan a teher, amelyet viselni muszáj,

ha az ember meg akarja valósítani a tervét.

 

A sors sokszor könyörtelen, nem igen kegyelmez,

elveheti azt a kevés jót is, ami örömöt okoz,

s eközben megkínoz és fegyelmez.

 

Az élet rémálmok sora, sokszor nyugalom nélkül,

küzdeni ez ellen kitartással, s reménnyel lehet,

a szeretet az, ami elhozza a békét végül.

Ki álmokba ringatja magát

Ki álmokba ringatja magát, csak későn tér észre,

csupán hánykolódik és a rémálmaitól izzad,

s nagyon sokára reagál a halálos vészre.

 

Nem látja át az igazságot és nem hiszi el a valót,

nem tűnik fel neki, hogy számára itt a vége,

és a dobogó szívébe döfték már a karót.

 

Nem fogja fel, hogy becsapták és el van ámítva,

s hiába beszélnek a családtagjai, a barátai,

a hazug média által jól be van kábítva.

 

Ki álmokba ringatja magát, könnyen ott is végzi,

ez ereje hamarosan elhagyja, immár végleg,

és összeesik, mikor a méreg kivégzi.

Egyszer eljön a hajnal

Egyszer eljön a hajnal, a sötétség ideje véget ér,

a szörnyek visszavonulnak a rideg odúikba,

s a világosság közeledtéből egy sem kér.

 

Ártottak a világnak, ahol és amikor csak tudtak,

öltek, raboltak, harácsoltak, megzsaroltak,

és hitték, így majd isteni szintre jutnak.

 

Megtettek bármit, hogy az övék legyen minden,

oly rengeteg pénz áldoztak a sötét terveikre,

s nem igen szándékoztak eltávozni innen.

 

Egyszer eljön a hajnal és a rémálmok kora lejár,

valamennyi rém végezetül a pokolra kerül,

és a borzalmak ocsmány színháza bezár.

Izzadtságban fürödve

Izzadtságban fürödve erőteljesebbek a rémálmok,

minden sokkalta szörnyűbb és fárasztóbb is,

s rájöhet akárki, a világ milyen álnok.

 

A szemet maró sóoldat a látást biz megzavarhatja,

kínoz, gyötör, ellehetetleníti az életet magát,

s ezt bizony mindenki megtapasztalja.

 

Előtör a kegyetlenség, nincs türelem, s megértés,

dühödt ordítozás folyik, szidás, becsmérlés,

s nem számít már semmiféle megérzés.

 

Feltör a lelkek mélyéről a gyűlölet, az izzó harag,

szembefordulnak azok, kik kedvelik egymást,

és leomolhatnak a tiszta, erkölcsi falak.

 

Izzadtságban fürödve nincs kímélet, s kegyelem,

csupán kín, meg nem értés, düh, s agresszió,

ezt mind megtapasztalja, ki csak eleven.