A pökhendi hörcsög hajókázik a szakadék felé,
ott szeretne fotózkodni majd, a mélységben,
hisz ő a legjobb, hasít a felismerés belé.
Amíg evez, az jár a fejében, hogy milyen bátor,
mennyire okos, merész, a népe kiválósága,
s ezt szereti is hallani, naponta százszor.
Már hallja, ahogy a lezúduló víz alul dübörög,
ez a robaj félelmetes és eléggé meg is ijed,
ám nem teheti meg, hogy csak ücsörög.
Ahogy a szakadék széléhez ér, nyel egy nagyot,
lelki szemei előtt látja az otthoni raktárait,
amelyekbe gyűjtötte a rengeteg magot.
Egy pillanattal később hirtelen zuhan is lefelé,
hangosan visítva markolja a csónak oldalát,
s nem érzi magát bátornak, mint idefelé.
A hangos becsapódás közben levegőt sem vesz,
utána felsóhajtva tapogatja a pofazacskóját,
s érzi, nem biztos, hogy mindent jól tesz.
A partra érve fellélegzik és örülni kezd nagyon,
övé lesz a dicsőség, ezt fotókkal bizonyítja,
s amit eme útjáért kap, az jókora vagyon.
A pökhendi hörcsög hajókázik büszkén tovább,
úgy véli, ennél mélyebb pont nem létezhet,
ám egy feneketlen örvény várja odább.
