Saját alkotásaim
Okoskodni mindig könnyű, ám küzdeni nem az,
s bár szájalni az élet nehézségeiről egyszerű,
ez a szenvedő számára soha nem vigasz.
Könnyű bírálni azokat, kik nem a jóba születtek,
akiknek nehéz a sorsa, keserű és kíméletlen,
s a sóhajaik nem hallhatóak a füleknek.
Okoskodni mindig könnyű, semmibe nem kerül,
ez így volt és így is lesz az idők végezetéig,
amíg a józan ész nem kerül végre felül.
Amíg valaki még fiatal, addig bizony el nem hiszi,
hogy legyen bármennyire gyors és igen fürge,
a sors legvégül őt is a temetőbe viszi.
Az idősebbek szavára lebecsmérlőn hiába legyint,
idő múltával, amikor az egészsége meggyengül,
arcra esik, majd újra, újból és megint.
Eleinte nem érti miért van az így és fel sem fogja,
nem is bírja elviselni a tudatot sem, sehogyan,
s azt, hogy már gyengül, ki nem mondja.
Mikor az ereje kezdi elhagyni és nehezen mozog,
megbeszéli magával, hogy ez csupán látszat,
tovább küzd, erősködik, akaratos, konok.
Mindenkit megbírál, aki jót akar, s jót is tanácsol,
nehezen tűri el a segítőszándékot, a jóakaratot,
és önmagának egy álomvilágot varázsol.
Amíg valaki még fiatal, hitetlenkedve rázza a fejét,
ám a napnyugta közeledtével mégis megbékél,
s mielőtt végleg búcsút int, megleli a helyét.
Az ember gyakorta önmagán észre sem veszi,
hogy amit megbírál másoknak a tetteiben,
olykor tudattalanul maga is azt teszi.
Az ember gyakorta annyira szépeket álmodik,
olyan érzéseket táplál és olyan sok vágyat,
ám mire ráeszmél, ez semmivé változik.
