Az oroszlán és a hiénakutya meséje

Az oroszlán és a hiénakutya meséje létezik bizony,

és kettejük küzdelme igazán különleges csata,

a kapcsolatuk nem egy hétköznapi viszony.

 

Az oroszlán hatalmas, erős, büszke és igazi király,

méltósággal lépdel a szavannán szerte-széjjel,

úgy hiszi, nem fenyegeti ellenséges viszály.

 

Ám tévedésben él, mert túlontúl lebecsül másokat,

más állatokat nem tart számottevő ellenfélnek,

s pusztított már el más oroszlán klánokat.

 

Egyszer útjába került a hiénakutyáknak egy tagja,

mérgesen felhördült a láttán és nekiiramodott,

érezte ez bizony a hét legremekebb napja.

 

Hirtelen kirántotta a menekülő kutya hátsó lábait,

fölébe került, igyekezett elszorítania a torkát,

s élvezte, ahogy kiélheti a gyilkos vágyait.

 

Áldozata azonban kirántotta magát a fogai közül,

és hangosan nyüszíteni kezdett a többieknek,

akik elő is törtek a száraz cserjék mögül.

 

Voltak vagy húszan és nem hagyhatták a társukat,

elkezdték harapni a fenséges oroszlán hátsóját,

új és újabb sebek ejtésére nyitva a szájukat.

 

A király dühödten morogva húzta maga alá a farát,

számtalan sebből vérzett a teste, sérült a lelke,

s végül alig tudta megmenteni tőlük magát.

 

Az oroszlán és a hiénakutya meséje valódi példa,

megmutathatja az egész állatvilág számára azt,

ha a sok kisállat összefog, nem lesz préda.

cat 2661544 1280

A hím oroszlán

A hím oroszlán a szavannát járta,

büszkén sétált, ereje teljében volt,

izzasztó körútjának a végét várta,

minden a területvédelemről szólt.

 

Falkája ezalatt élelemre vadászott,

lopakodva cserkészett majd támadt,

sokszor csak egy helyben tanyázott,

a várakozásba gyakorta belefáradt.

 

A felség hazaérte után enni kezdett,

tömte a húst, mit a többiek szereztek,

a gnú bizony elég sovány, nyeszlett,

ennél ők jóval táplálóbbat szerettek.

 

A kölyköknek alig maradt élelem,

keservesen rágták a bőrt, a csontot,

még sohasem érezték mi a félelem,

apjuk az ellenségre bátran rontott.

 

Éjjel négy támadó lépte át a határt,

szándékuk egyértelmű, győzelem,

a király bömbölve hallatta a szavát,

remélve, hogy ő kerül ki győztesen.

 

Erőteljesen az ellenfelekre támadt,

azok meglepődve hőköltek vissza,

nem érezte, hogy lassú, vagy fáradt,

a családjáért ha kell, a vérüket issza.

 

Harapták és marták az oldalát, hátát,

mancsok tépték, s szaggatták a farát,

felhasították a véresen morgó száját,

mégsem tudták megnyerni a csatát.

 

Hiszen a sajátjaiért küzdött vérezve,

falkájáért fel is áldozta volna magát,

dühödten, s fájdalmat nem is érezve,

ellátta a hívatlan betolakodók baját.

 

Morani emlékére.

lion 5ee0d04043 1280