emberek Archívum - 10 / 72 oldal

Az ember sose legyen kishitű

Az ember sose legyen kishitű, vállalja magát,

küzdjön a szép álmaiért, önnön vágyaiért,

ám soha ne hárítsa másra a saját baját!

Ne adjon fel semmit, semmit, amiért harcolt,

ami jó neki, a családjának és a hazájának,

legyen bármilyen fáradt, vagy lesarcolt!

Ne tágítson az igazság mellől, bárhogy fájjon,

és ne mondjon le a valódi értékeiről sem,

óvja önmagát, ne maradjon rabláncon!

Az ember sose legyen kishitű, éljen, ne féljen,

és ne rettentse meg a hazugságok áradata,

hagyja, hogy a lelke ragyogjon a fényben!

Megérteni a megérthetetlent

Megérteni a megérthetetlent soha nem lehet,

az emberi elme egyszerűen képtelen rá,

és nem is tudja, mi az, amit tehet.

Megérteni a megérthetetlent kínzóan gyötrő,

a tudat hiába is reménykedik a csodában,

az eszmélés fájó lesz, mindent elsöprő.

Kemény időket élünk

Kemény időket élünk, s rosszabbak jönnek,

miközben a világ tűzben ég, vérben úszik,

millióknak a szemébe szöknek könnyek.

Nem pihennek a történéseket irányító erők,

és bármit megtesznek a céljaik eléréséért,

hisz tudják, végül is ők lesznek a nyerők.

Rakéták és lövedékek szállnak a céljaik felé,

végzetesen beszennyezve földet, s levegőt,

az emberiség már nem sok jónak néz elé.

Folyamatos a hitegetés, hazudozás, félelem,

a rettegtetés, az elbutítás, a javak elvétele,

s mindezt az átlagember tűrni kénytelen.

Kénytelen, hiszen kiállni magáért képtelen,

és hiába húzza meg magát, hiába is remél,

a közelgő sötét jövője nem lesz vértelen.

Kemény időket élünk, amíg nem ébredünk,

és ha nem fogunk végre össze magunkért,

egy csettintésre megszűnhet az életünk.

A gyűlölet és a butaság

A gyűlölet és a butaság kéz a kézben járnak,

s a hiszékenységgel karöltve tombolnak,

ha rajtuk áll, nem lesz többé másnap.

Mindenfelé hőbörögnek, dühöngnek rendre,

tajtékoznak a haragtól, ha észt találnak,

s az igazság nem intheti őket csendre.

Igyekeznek befészkelni az elmékbe, tudatba,

s az árulással kiegészülve igen büszkék,

sokszor az öntelt kábulatba zuhanva.

Amerre járnak, a Nap haptákban áll az égen,

s mosolyogva kíséri őket hódító útjukon,

nem a Hold, ők tündökölnek az éjben.

A gyűlölet és a butaság igen hatékony páros,

sikeresen gerjesztik a félelmet, rettegést,

s nem hiszik el, a tevékenységük káros.

Mennyit ér az a nép

Mennyit ér az a nép, mely összefogni képtelen,

amely önmagát pusztítja, s belülről rohad,

melynek a sorsa sosem volt vértelen?

Amely fejet hajt idegen uralom előtt bármikor,

amelyet nem a hazaszeretet, a szív vezérel,

és amelyik folyamatosan csak pánikol?

Amelyik véres pénzért behódol, árulóvá válva,

és megtagadja a gyökereit, a dicső múltját,

s amelyiket könnyen taposnak a sárba?

Amelyiknek már szégyen az egykori nagysága,

amely kicsi akar lenni, csak, hogy élhessen,

s melyiket torzzá tesz a gyűlölet vaksága?

Amelyik ahelyett, hogy példát venne elődeitől,

és fennen hirdetné az 1848.-49. ragyogását,

csak részesülni akar árulása előnyeiből?

Melynek nem a haza a fontos, nem a becsület,

nem Petőfi, Kossuth, és nem a szabadsága,

melynek a saját földje csupán terület?

Melynek egy része uszít, hergel, a másik ellen,

és megtesz bármit a félelem fenntartásáért,

s amelyikből kihalóban a harci szellem?

Mennyit ér az a nép, amely nem küzd magáért,

amely tétlenül nézi, hogy a porig lealázzák,

s nem áll össze egy nemzetté, a javáért?

Egy nemzet sorsát eldöntheti

Egy nemzet sorsát eldöntheti, hol tartja az eszét,

van-e bátorsága megküzdeni a szabadságáért,

s mi jellemzi, a fényes kard, vagy a szemét.

Képes-e a hazájáért vészterhes időkben harcolni,

és egy emberként összefogva csatába indulni,

vagy fejet hajt, s akkor meg fogják sarcolni.

Képes-e félretenni a nézeteltéréseket, a haragot,

az egyéni sértettséget, dacot és a büszkeséget,

s odaadni a lelkéből, a szívéből egy darabot.

1848. március 15-én erre képessé vált a magyar,

a szabadság utáni vágy beragyogta a kék eget,

s mindőjük kardot kötött az oldalára hamar.

Petőfi Sándor és a márciusi ifjak kiálltak bátran,

szembeszálltak a zsarnokokkal, elnyomókkal,

s Magyarhon népe velük tartott e csatában.

Kitört a szabadságharc, fennen lobogott a zászló,

a piros-fehér-zöld szín ott volt már mindenütt,

most az elnyomottak tömegéből lett a vádló.

Kossuth Lajos hívó szavára hazatértek a katonák,

a huszárokat szólította a vér és a hazaszeretet,

s nem állította meg őket a félelem, babonák.

1848.-49. dicsőségét az emlékezet nem feledheti,

nem feledheti az áldozatokat, a vért, a hűséget,

és a magyar szabadságvágyat nem temetheti.

Egy nemzet sorsát eldöntheti, miért él, miért hal,

mi a fontos a számára és van-e benne becsület,

amelyik népben ilyen nincs, az biztosan kihal.

Amikor csökken a teljesítmény

Amikor csökken a teljesítmény, a vágyak,

megkopik az elme és elillan az erő is,

az álmok a végtelenbe szállnak.

Mikor az ember rádöbben, hogy veszített,

s az, amit eddig jónak hitt, téveszme,

nem tudja, erőt miből meríthet.

Amikor csökken a teljesítmény, s a tudás,

sőt, még az önismeret is kudarcot vall,

fájdalmas lesz a beismerés, bukás.

Felfogni a felfoghatatlant

Felfogni a felfoghatatlant senki nem képes,

hiába is szeretné megérteni a végtelent,

az ember elméje behatárolt, véges.

Felfogni a felfoghatatlant soha nem sikerül,

lehet próbálkozni, igyekezni és tanulni,

mindez sajnos kevés, végül kiderül.

Semmi nem örök

Semmi nem örök és soha nem is volt,

minden másodperc egy új kihívás,

s a végtelen csak növeli a sort.

Mindenki változik, tetszik, vagy sem,

megkopik az elme, kifárad az erő,

és meggyengül a látás, a szem.

Ráncosodik a bőr, a kezek remegnek,

az egykori szépség a múltba vész,

s a tettek a feledésbe vezetnek.

Semmi nem örök, a szeretet is alszik,

megtette a dolgát és visszavonult,

a szava többé már nem hallik.

Az idő túlmutat rajtunk

Az idő túlmutat rajtunk, bármit tegyünk,

nem szépít meg semmit, nem hazudik,

s nem foglalkozik vele, mi lesz velünk.

Nem áltat, nem ígér, s nem is kegyelmez,

nem szán meg, nem könnyezik értünk,

nem veregeti a vállunkat, fegyelmez.

Nem ölel át, s nem fogja meg a kezünket,

nem csókol arcon, nem játszik velünk,

azonban ő zárja le majd a szemünket.

Az idő túlmutat rajtunk, kicsik vagyunk,

erőtlenek, gyengék és túlontúl gyávák,

a végtelenben nem harsog a szavunk.

h	K	s	c	p	s	v
			1	2	3	4
5	6	7	8	9	10	11
12	13	14	15	16	17	18
19	20	21	22	23	24	25
26	27	28	29	30	31