álmok Archívum - Kiss Gyula versei

Az ember sose legyen kishitű

Az ember sose legyen kishitű, vállalja magát,

küzdjön a szép álmaiért, önnön vágyaiért,

ám soha ne hárítsa másra a saját baját!

Ne adjon fel semmit, semmit, amiért harcolt,

ami jó neki, a családjának és a hazájának,

legyen bármilyen fáradt, vagy lesarcolt!

Ne tágítson az igazság mellől, bárhogy fájjon,

és ne mondjon le a valódi értékeiről sem,

óvja önmagát, ne maradjon rabláncon!

Az ember sose legyen kishitű, éljen, ne féljen,

és ne rettentse meg a hazugságok áradata,

hagyja, hogy a lelke ragyogjon a fényben!

Létrejött egykoron

Létrejött egykoron egy varázslatos kert,

tündérek gondozták, védték, s óvták,

eme kertben mindőjük örömöt lelt.

Tele volt szeretettel, virággal, csodával,

bizalommal, reménnyel, s vágyakkal,

és szépséges álmok hosszú sorával.

Tele volt őszinte örömmel, megértéssel,

valódi boldogsággal, mindenféle jóval,

no meg élethosszig tartó egészséggel.

Tele volt virágzó fákkal, tiszta szívekkel,

mosollyal, vidámsággal, igaz lelkekkel,

és szemet gyönyörködtető színekkel.

Létrejött egykoron egy varázslatos kert,

az emberi szemek előtt rejtve maradt,

így élte túl, biztonságra csak így lelt.

Amikor csökken a teljesítmény

Amikor csökken a teljesítmény, a vágyak,

megkopik az elme és elillan az erő is,

az álmok a végtelenbe szállnak.

Mikor az ember rádöbben, hogy veszített,

s az, amit eddig jónak hitt, téveszme,

nem tudja, erőt miből meríthet.

Amikor csökken a teljesítmény, s a tudás,

sőt, még az önismeret is kudarcot vall,

fájdalmas lesz a beismerés, bukás.

Amikor nem lát a szem

Amikor nem lát a szem, s tompul az elme,

az érzékek az álmokkal aludni térnek,

a reménynek nincs a jövőre terve.

Amikor nem lát a szem és közeledik az éj,

a meggyötört lélek is leteszi a lantot,

s könnyes szemekkel pihenni tér.

Mindenki leplezni próbálja

Mindenki leplezni próbálja önnön hibáit,

a fájdalmait, a csalódásait, az érzéseit,

és elhallgatni az elvesztett vitáit.

Letagadni a valódi mivoltát, a valós énjét,

a legtitkosabb álmait, az izzó vágyait,

s eközben védeni a saját lényét.

Mindenki leplezni próbálja az igazi arcát,

a sebezhetőségét és az érzékenységét,

mialatt a lelke megvívja a harcát.

Az idő vándora

Az idő vándora megfogta a kis batyuját,

s végiggondolta miket pakoljon bele,

mielőtt bezárná a kis háza kapuját.

Pakolni való pedig szép számban akadt,

szerelmek, érzések, vágyak és álmok,

a szíve a bánatba majd beleszakadt.

Szomorú volt, hogy nem várhat tovább,

ám sietős a dolga, hisz ketyeg az óra,

s muszáj mennie egy házzal odább.

Azért még igyekezett elpakolni ezt, azt,

a szeretet emlékét, a béke pillanatait,

nem pedig szemetet és gisz-gazt.

Megrázta a batyut, érezte van ám súlya,

mégis eltette a fiatalság vidámságát,

és az egészség perceit is az útra.

Beszuszakolta melléjük a jót, a reményt,

a becsületet, tisztességet, az értelmet,

s nem utolsósorban az igaz erényt.

Az idő vándora bekötötte a batyu száját,

elmerengett, milyen csodás volt régen,

körbenézett, s lekapcsolta a lámpát.

Az idő kíméletlenül telik

Az idő kíméletlenül telik az emberek szerint,

néha túl gyorsan, máskor meg túl lassan,

így váltakozik az érzet újra és megint.

Van, amire soha nem jut elég, de másra igen,

az idő pénz, ezt lehet oly sokszor hallani,

és valóban, ez az élet tényleg ilyen.

Az idő kíméletlenül telik, soha meg nem áll,

nem kérdez, nem ítél és nem kegyelmez,

s vele az álmok sokasága is tova száll.

A hideg hó alatt ott lapul

A hideg hó alatt ott lapul az új élet csírája,

és várja a tavaszt, a szebb időkre pihen,

még nincs koszorú a remény sírjára.

A hideg hó alatt ott lapul jóság, a szeretet,

ott alszanak a vágyak és a szép álmok is,

s ott pihenik ki a fájdalmas sebeket.

Szilveszter éjjelén

Szilveszter éjjelén útra kelnek a vágyak,

az álmok, az óhajok, az elképzelések,

és nagy önbizalommal szállnak.

Szállnak a téli széllel a távolba, messze,

s végig bizakodnak valamiféle jóban,

remélve, még nincs minden veszve.

Remélnek, de belül érzik, hogy baj van,

minden tettük, sőt, maga az életük is,

elhalkul, a hangos, háborús zajban.

Szilveszter éjjelén elhiszik, van remény,

ez az éjjel a mesék és a csodák világa,

ám hamar kiderül, az élet kemény.

Csak emlék marad

Csak emlék marad mindaz, mit megéltünk,

az életünk eddigi valamennyi pillanata,

mikor vágytunk, féltünk, s reméltünk.

Emlék marad minden álmunk, s a tetteink,

a titkos szerelmeink, a szép reményeink,

s emlékek maradnak egykori terveink.

Csak emlék marad már, amikor jól voltunk,

amikor nem igyekeztek végezni velünk,

s amikor önmagunkért nem szóltunk.

Az is emlékké válik, mikor ostobán hittünk,

elhittünk mindenféle hamis hazugságot,

és a jót nem sikerült sikerre vinnünk.

Csak emlék marad mindez, s igen szomorú,

annyi mindent elszalasztottunk végleg,

de vár még reánk egy díszes koszorú.

h	K	s	c	p	s	v
		1	2	3	4	5
6	7	8	9	10	11	12
13	14	15	16	17	18	19
20	21	22	23	24	25	26
27	28	29	30