Csak emlék marad

Csak emlék marad mindaz, mit megéltünk,

az életünk eddigi valamennyi pillanata,

mikor vágytunk, féltünk, s reméltünk.

 

Emlék marad minden álmunk, s a tetteink,

a titkos szerelmeink, a szép reményeink,

s emlékek maradnak egykori terveink.

 

Csak emlék marad már, amikor jól voltunk,

amikor nem igyekeztek végezni velünk,

s amikor önmagunkért nem szóltunk.

 

Az is emlékké válik, mikor ostobán hittünk,

elhittünk mindenféle hamis hazugságot,

és a jót nem sikerült sikerre vinnünk.

 

Csak emlék marad mindez, s igen szomorú,

annyi mindent elszalasztottunk végleg,

de vár még reánk egy díszes koszorú.

image 1771957009327 compressed

Megannyi emlékünk

Megannyi emlékünk válik köddé az idők folyamán,

számtalan szép és sok, igencsak rossz emlék,

s mi ott ülünk a felejtésnek vonatán.

 

Ott ülünk, s próbáljuk felidézni, mi van a ködön túl,

az érzéseink azt súgják, elfeledtünk valamit,

és a szívünk ekkor ismét lángra gyúl.

 

Lángra gyúl és e tűznél pattognak a régmúlt szikrái,

arcok, szavak, tettek, vágyak, álmok sokasága,

ám előttük állnak a feledésnek sziklái.

 

Eme sziklákon nagyon nehéz átjutni, biz kemények,

hamar ki tudják meríteni a megfáradt lelkeket,

s ilyetén elhalnak köveiken a remények.

 

Megannyi emlékünk, reggeli harmatként tűnik tova,

és miközben táncot lejtenek a Nap sugaraival,

búcsút intenek, s nem térnek vissza, soha.

bokeh 4578758 1280

Addig élünk

Addig élünk, amíg van, aki emlékezik reánk,

amíg eszébe jutunk a szeretteinknek,

s amíg gondolnak majd miránk.

 

Amíg szóba hoznak minket néhanap, bárhol,

s mindaddig, míg el nem felejtődünk,

az emlékünk biz fennen lángol.

 

Míg a tetteink, gondolataink, regévé válnak,

s okulhatnak belőle mások bármikor,

addig a lelkeink magasan szállnak.

 

Addig élünk, amíg az idő pora be nem temet,

amíg nyugalmat nem lelünk az örök éjben,

s míg van, ki a halálunk után is szeret.

istockphoto 1312779305 612x612 1
Kiss Gyula versei
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.