Saját alkotásaim
Mézes mérgekkel próbálják elaltatni a hangyákat,
hiszen azok szeretik az édes, finom ételeket,
és ilyetén nem kell felállítani csapdákat.
Eme mérgek lassan, fokozatosan fejtik ki a hatást,
s emiatt nem tűnik fel a szorgos rovaroknak,
milyen ravasz módon kapják a csapást.
Mézes mérgekkel próbálják elősegíteni a végzetet,
mivel mindenképp el akarják érni a céljukat,
kiirtani ezeket a szorgos és apró lényeket.
Józan ész és értelem nélkül nem sok esély marad,
mivel az emberiség jó része még el sem hiszi,
hogy a sorsuk igen rossz irányba halad.
Sokaknak nincs ideje, energiája, a valóságot látni,
sőt, ha látja is, egyszerűen nem tudja elhinni,
hogy bárkik el akarnák az élettől vágni.
Józan ész és értelem nélkül elhal minden remény,
apró gyertyalángként pislákoló fénye kialszik,
s mindenki rájön, a jövő milyen kemény.
Nem veszik észre az állatok, hogy csapdába kerültek,
és lépre csalták mindőjüket a sok édes csalétekkel,
miközben ők, az evés gyönyörébe merültek.
Nem tűnik fel nekik, hogy a területüket bekerítették,
és körös-körül kerítések, rácsok vannak telepítve,
s a legtöbbjüket pedig már rég leterítették.
Nem veszik észre az állatok, hogy a végüket akarják,
és az eddigi életüknek mindörökre vége fog lenni,
s többé nem tudják majd, mi is a szabadság.
Néma gyász a szívben és soha el nem múló bánat,
a szeretteink elvesztése, főleg az édesanyánké,
olyan izzóan, s annyira szenvesztően fájhat.
Néma gyász a szívben, mely hang nélkül is kínoz,
és felfoghatatlan érzéseket, érzelmeket hoz elő,
bizony egyre közelebb visz minket a sírhoz.
Kártyáznak a pokolban, az ördög és a bolond,
ősidők óta játsszák már ezt a tüzes játékot,
s ehhez, ez a hely a megfelelő porond.
Szinte forr körülöttük a levegő, itt van az idő,
a tétek sokasága felhalmozva az asztalon,
s hamarosan végleg el fog dőlni a jövő.
Az ördög immár nem vár, kiterítette a lapjait,
a bolond csak nézi, ám hiába látja, kétli,
s neveti, ez nem befolyásolja a napjait.
Kártyáznak a pokolban, a játék vége közeleg,
s bár a bolond nem hiszi el, hogy veszíthet,
ezek a lapok a végzetet hozzák közelebb.
Amíg valaki még fiatal, addig bizony el nem hiszi,
hogy legyen bármennyire gyors és igen fürge,
a sors legvégül őt is a temetőbe viszi.
Az idősebbek szavára lebecsmérlőn hiába legyint,
idő múltával, amikor az egészsége meggyengül,
arcra esik, majd újra, újból és megint.
Eleinte nem érti miért van az így és fel sem fogja,
nem is bírja elviselni a tudatot sem, sehogyan,
s azt, hogy már gyengül, ki nem mondja.
Mikor az ereje kezdi elhagyni és nehezen mozog,
megbeszéli magával, hogy ez csupán látszat,
tovább küzd, erősködik, akaratos, konok.
Mindenkit megbírál, aki jót akar, s jót is tanácsol,
nehezen tűri el a segítőszándékot, a jóakaratot,
és önmagának egy álomvilágot varázsol.
Amíg valaki még fiatal, hitetlenkedve rázza a fejét,
ám a napnyugta közeledtével mégis megbékél,
s mielőtt végleg búcsút int, megleli a helyét.
A végzet lovasa mindig úton van, nem áll meg soha,
nappalokon és éjjeleken át is lovagol kitartóan,
s ha úgy adódik, minden reményt elvisz tova.
A végzet lovasa mindig úton van, mindenkihez elér,
nem lehet elbújni előle, s a küzdelem hiábavaló,
igen fájó, de minden tette önmagáért beszél.
Hiába dúskál valaki a pénzben, ha üres a lelke,
ha nem érdekli semmi más ezen a világon,
s csak a hatalom megszerzése a terve.
Hiába dúskál valaki a pénzben, ha irigy, kapzsi,
és eladná a szeretteit is bármikor, bárkinek,
s a szívébe csak a gonosz jár be lakni.
Hiába dúskál valaki a pénzben, őt is eléri a vég,
nem menekülhet a sorsa elől, ahogy senki,
és a bűnei miatt, a tüzes pokolban ég.
Piciny porszemek vagyunk csupán a végtelen időben,
szinte teljesen láthatatlan és sebezhető lények,
melyek alig hagynak nyomot az időkben.
Piciny porszemek vagyunk csupán a galaxisok szélén,
amelyeket bármikor könnyedén elfújhat a szél,
s talán emlékünk sem marad az út végén.
Senki nem sejtheti előre, hogy a sorsa merre viszi,
s merre fújja az élete szele, milyen irányba,
és azt sem, az esélye nagy, vagy kicsi.
Senki nem sejtheti előre, mikor jár le önnön órája,
és melyik lesz az utolsó örömteli pillanata,
vagy melyik lesz, a legvégső próbája.
