Saját alkotásaim
Aki harc nélkül feladja, az elpusztul remény nélkül,
ha nem küzd meg a szabadságáért, s az életéért,
semmiféle kegyelmet nem is érdemel végül.
Aki harc nélkül feladja, az a saját sírját meg is ássa,
önmaga okozza a végzetét, mert gyáván térdel,
és mindeközben a lelkét a szégyen rágja.
Aki harc nélkül feladja, az elveszít mindent, örökre,
s az utolsó percben jön rá, hogy a népe is így jár,
még él, de már keselyűk köröznek fölötte.
Hamarosan itt az aratás ideje, hiszen közeleg az ősz,
a termések beértek és begyűjtésre alkalmasak,
igyekezett jó munkát végezni a sok csősz.
Hamarosan itt az aratás ideje, a Halál élezi a kaszát,
már tudja, hogy mi fog következni hamarosan,
vele vágatják le az emberiség színét, s javát.
Káoszt teremteni könnyű, csak uszítás szükséges hozzá,
no meg rengeteg hazugság, ármány és fondorlat,
s nincs, ami a békés életet visszahozná.
Akik a káoszt létrehozzák, azok uralni akarják a világot,
sőt, már rég uralják is a megtévesztés leple alatt,
s úgy eltapossák, mint egy apró virágot.
Káoszt teremteni könnyű, hiszen felpaprikázható bárki,
és az emberek igen fogékonyak az álságos tanokra,
a zűrzavarból viszont nehéz kiutat találni.
Amíg a háborús hisztéria zajlik, másra nem figyel senki,
e helyzetet kihasználva előkészítették az új járványt,
és a halálba menő úton, csak előre lehet menni.
Jönnek újfent a lezárások és kötelezővé teszik a mérget,
az arcokra erőltetik az arctalanná tevő maszkokat,
amelyekkel a világtól elzárják a szolganépet.
Amíg a háborús hisztéria zajlik, megtervezik a végzetet,
s míg az emberek mindezt elhiszik, fejüket lehajtva,
soha nem fogják hallani az igazságot, a lényeget.
A tűzokádó sárkány visszatért és pusztítja a bolygót,
a sátán hű szolgái küldték a világ ellen újfent,
el kell hoznia a végítéletet, az utolsót.
Felégeti a termőföldeket, hogy legyen éhezés és baj,
iszonyúan felforrósítja a levegőt mindenfelé,
a halálhörgés a számára a kedves zaj.
Hamuvá tesz városokat, falvakat, egyszerű tanyákat,
és hatásosan tartja félelemben az emberiséget,
időseket, fiatalokat, apákat, s anyákat.
Természetesen a legkisebb gyermekeket sem kíméli,
amíg ők az ágy alatt lapulva rettegik a szörnyet,
minden percüket az iszonyat kíséri.
A tűzokádó sárkány visszatért és korántsem végzett,
bőven van még irtani való, van mit felégetnie,
hisz ezen okból jött a pokolból, e végett.
Tündérország veszte gyorsan közeleg a sok butaság miatt,
az emberi hiszékenység és a félelem a táptalaja ennek,
s a sötétség erői, egyáltalán nem izgulnak emiatt.
Persze, hogy nem, hiszen pont ők okozzák ezt a zűrzavart,
ők rombolták szét az egykori Meseország régi világát is,
és hoztak a békesség nyugalmába vihart, s zivatart.
Elpusztítanak mindent, ami valaha jó volt, szép és szabad,
ami valaha is örömöt okozott, vidámságot, boldogságot,
s el akarják törölni az ég kékjét, a kellemes nyarat.
Tündérország veszte gyorsan közeleg, s a tündérek sírnak,
fejüket lehajtva szomorkodnak, amiért oly tehetetlenek,
és amiért a földi gonosszal, egyelőre nem bírnak.
A világ a fertő mocsarába süllyed, amely egyre terjed,
és nem kíméli az eddigi, megszokott életrendet,
hanem mindenféle alja elmebajra gerjed.
A világ a fertő mocsarába süllyed, s onnan kiút nincs,
elsüllyed az értelem, a történelem, a múlt, a lét,
és nemsokára ezeknek már nyoma sincs.
Aki belelép a mocsárba, az nagy eséllyel elsüllyed,
hisz az magába szívja és egyúttal végez is vele,
a sors, egyeseket ilyenformán megbüntet.
Aki belelép a mocsárba, annak a reménye is elhal,
és miközben próbál kimászni az életét mentve,
rájön, hogy a sötét mocsár, mindent felfal.
Az új barmok világában, csoda szép ez a drága világ,
oda sem bőgnek a többi, idősebb marháknak,
és nem számít sem a rossz, sem a hibák.
Reggelente ébrednek e jószágok és legelni indulnak,
gondolkodás nélkül követik egymást a sorban,
s mind, ugyanarra a kevés fűre izgulnak.
A gulyások szavát meghallva, fejet lehajtva legelnek,
eszik az ízetlen, száraz füvet, a kopár vidéken,
és önmaguk lelkébe erőt nem lehelnek.
Elfogadják azt is, ha kevés a víz, hisz változik az idő,
eltűrik az éhséget, s a legdurvább bánásmódot,
mivel elfogadják, a barmoknak ez a jövő.
Az új barmok világában a régi, pusztai életnek vége,
önmaguk érdekében beoltják és levágják őket,
s mindezt, egyikőjük sem ússza meg élve.
A tartós hőség nem tesz jót senkinek, éppen ellenkezőleg,
elveszi az életerőt, megterhel, kimerít, a sírba juttat,
s bizony még a legerősebbek is megperzselődnek.
A tartós hőség nem tesz jót senkinek, biz hatásos fegyver,
kiöli a lelket, elpusztítja a termést, elvonja a figyelmet,
s a legvégén rájön az ember, hogy ő már nem kell.
