önteltség Archívum - 2 / 3 oldal

Aki szemétből építi

Aki szemétből építi fel önmaga várát,

és az a vár hamar maga alá temeti,

sírva, keserűen húzza el a száját.

Aki szemétből építi másoknak a jövőt,

a sajátját viszont pénzből, s aranyból,

tömegével lesznek a miatta nyögők.

Aki szemétből építi a követői táborát,

és azok hőbörögnek, törnek, zúznak,

hátra is hagyja a véres lábnyomát.

Aki szemétből építi a vágyait, s terveit,

a reménytől is megfoszt mindenkit,

az másokra hárítja a világ terheit.

Aki szemétből építi a mindennapokat,

és eközben dicsőítteti már a létét is,

pusztulásra ítél kicsiket, nagyokat.

Amikor valaki elfeledi

Amikor valaki elfeledi, ki is valójában,

és milyen volt mielőtt gőgössé vált,

már nem él az igazi valóságban.

Mikor feledi, ő sem több, mint ember,

feledi, amikor nehéz időket élt meg,

s könnyes szemmel ébredt reggel.

Feledi, mikor bizonytalan volt a sorsa,

s tagadja a múltat, az sérti a lelkét,

úgy véli, az isten szerepe a dolga.

Amikor valaki elfeledi, honnan indult,

és többre tartja magát, mint kellene,

azt látja, a baráti köre megritkult.

Az öntelt patkány

Az öntelt patkány hitte, ő a legkiválóbb,

a legszebb, a legjobb, a zsenik zsenije,

s miatta lesz országa a legvirágzóbb.

Mindennap a tükörben bámulta magát,

nárcizmusa az egekig emelte a gőgjét,

s meg sem hallotta a többiek szavát.

Nem érdekelte a többi patkány siralma,

és a panaszuk sem hatotta meg soha,

egyedül önmagában volt bizalma.

Mulatozott, hazudozott és játszadozott,

mindent tagadott, mit előtte mondott,

s a népéért bizony nem fáradozott.

Bezzeg magáért igen, tömte a bendőjét,

elvárta, hogy mindig higgyenek neki,

és eközben itta a kedvenc pezsgőjét.

Elárult bármit is, ha haszna volt belőle,

ehhez talált magához méltó társakat,

és senki nem menekülhetett előle.

Dölyfössége túl ment minden határon,

a pökhendisége túlragyogta a Napot,

s elképzelte, kifog majd a halálon.

Azonban az nem sikerült, hisz elbukott,

saját telhetetlensége okozta végzetét,

és így a koronáig el már nem jutott.

Az öntelt patkány kudarca így végleges,

az egykori imádói táncolnak a sírján,

számára a hitványsága lett végzetes.

A hiszékenység és a butaság

A hiszékenység és a butaság együtt edzenek,

mindennap látogatják az edzőtermeket,

s ott izmaik fejlesztésébe kezdenek.

A hiszékenység és a butaság kézen fogva jár,

igen elégedettek önmaguk fejlődésével,

s hiszik, rájuk egy csodálatos jövő vár.

A Föld és az utolsó ember

A Föld és az utolsó ember beszélgetnek,

eldiskurálnak az együtt töltött időről,

s ezután béke lesz, reménykednek.

Az ember lehajtott fejjel hallgat, bólogat,

nem tagadja le a Föld jogos panaszait,

és nem is vár a bűneiért bókokat.

Jól tudja, az emberiség nagyon is vétkes,

túl sok rosszat követett el a Föld ellen,

és ezért nem is lett a jövője fényes.

Végigdúlta a tájait, kibányászta a javait,

kipusztította a növény és állatvilágot,

és hazugságokba burkolta a szavait.

Folyamatosan háborúzott, fosztogatott,

önző és gőgös volt, nem kegyelmezett,

s amerre járt, sok halált osztogatott.

Mostanra már csak egy maradt közülük,

lejárt az idejük, ide juttatták magukat,

a végtelen többé nem hall felőlük.

A Föld és az utolsó ember kezet fognak,

s hosszasan néznek egymás szemébe,

az ember percei vészesen fogynak.

A pökhendi hörcsög

A pökhendi hörcsög hitte, hogy övé a mező,

s gőgösen tekintett minden más lényre,

beképzelte, mindig ő lesz a nyerő.

A pofazacskója állandóan tele volt búzával,

no meg kukoricával és más magvakkal,

nem is foglalkozott a társai bújával.

Neki csak önmaga számított, hisz ő a király,

a réteknek királya, a termőföldek ura,

s nem zavarhatta semmiféle viszály.

Az arroganciája hatalmas volt, felért az égig,

önteltsége által még félelmet sem érzett,

s eme tulajdonságait megőrizte végig.

Az elbizakodottsága már nem ismert határt,

nem csak éjjel, fényes nappal is kint járt,

és ezzel kivívta maga ellen a halált.

Egy szép őszi napon meglátta egy sasmadár,

amint alant, a fűszálak között álldogált,

s eztán már nem várt reá a fagyhalál.

A pökhendi hörcsög rövid élete így ért véget,

felfuvalkodottsága vele tűnt a semmibe,

s nem hatotta meg a hörcsög népet.

A világ összes tudása

A világ összes tudása is bizony túlontúl kevés,

kevés kitölteni az ürességét mindazoknak,

akiket nem érdekel, csak az ivás, evés.

Kiknek az értelem ismeretlen, félelmetes szó,

s már attól rosszul vannak, ha meghallják,

hiszen nekik csakis önmaguk világa a jó.

Önmaguk üressége, flegmasága és önteltsége,

önmaguk gőgje, lekezelő, sértő viselkedése,

s mindezen jó tulajdonságaik összessége.

A világ összes tudása sem lesz elegendő soha,

a fény reménytelenül harcol a sötétséggel,

ám ha mégis győzne, az volna a csoda.

A tévedést beismerni

A tévedést beismerni nem könnyű sohasem,

igen erős akarat és bátorság is kell hozzá,

ez a lélekben is nyomot hagy, odabent.

A tévedést beismerni sokaknak nem sikerül,

nem is akarják megtenni, mert az kudarc,

s hogy ki milyen jellem, végül kiderül.

Aki már járt a csúcson

Aki már járt a csúcson, annak az szép emlék,

igen jót tett a lelkének, az önbizalmának,

és így lettek szebbek a napok, esték.

Azonban onnan már csak lefelé tartott az út,

és az az út keserűséggel volt kikövezve,

s nem létezett olyasféle, hogy kiút.

Aki már járt a csúcson, annak semmi sem jó,

ha ő már nem állhat ott, senki se álljon,

minden szava fájó, égbe kiáltott szó.

A felfuvalkodott varangy

A felfuvalkodott varangy öntelten dicséri magát,

állítja, hogy ő a legjobb, s legszebb varangy,

ő az, aki képviselheti a többiek szavát.

A többiekét, akik furcsa békahipnózisban élnek,

s nem félnek sem a gólyától, sem a siklótól,

bátran ellenállnak a ragyogó fénynek.

Hiszik, őket nem zavarhatja a tudás, az értelem,

és semmiféle gondolkodó, egyszerű béka,

hisz végül, övéké lesz majd a végtelen.

A felfuvalkodott varangy kihasználja a többieket,

szembe fordítja, míg a hazugságait ordítja,

és eközben le is tagadja a történteket.

h	K	s	c	p	s	v
		1	2	3	4	5
6	7	8	9	10	11	12
13	14	15	16	17	18	19
20	21	22	23	24	25	26
27	28	29	30	31