Saját alkotásaim
Mindenki a saját dolgával foglalkozzon, ne a máséval,
és ne a mások életét kritizálja, hanem önmagáét,
s még azt is szívvel tegye, ne ártó szándékkal!
Mindenki a saját dolgával foglalkozzon, még ha fáj is,
és vetkőzze le végre az irigységet, a rosszindulatot,
s kezdjen valami igazán szépbe, jóba, de máris!
Az irigység sokaknak a lelkét gyötri és kínozza a végig,
egy irigy ember számára mások öröme fájdalom,
s eme fájdalmat megőrzik örökre, a sírig.
Aki irigy, annak nehéz látni, ha valaki vidám és szeret,
pláne, ha ama illetőnek még szerencséje is adódik,
s ez ellen ő sajnos soha, semmit nem tehet.
Az irigység sokaknak a lelkét gyötri, pusztítja, emészti,
néha ugyan megpróbálják elnyomni ezt az érzést,
ám a szívüket nem tudják jobbra cserélni.
Akinek a szíve gonosz és csakis az érdek vezérli,
a lelkét pedig átjárja a mélységes sötétség,
az másoktól az anyagi javakat reméli.
Akinek a szíve gonosz, attól jót ne várjon senki,
hisz nincs benne szeretet, sem szánalom,
és bárkin átgázol, ha előre akar menni.
Akinek a szíve gonosz, az mások kínjainak örül,
fölényes, flegma, álszent, hazug és dölyfös,
s önmagát sok hasonlóval veszi körül.
Akinek a szíve gonosz, az kedveskedik szemből,
mosolyogva bájolog és dicséri is a másikat,
ám ha az elfordul, hátba szúrja egyből.
Akinek a szíve gonosz, annak is ketyeg az órája,
és hiába is szeretné, ő sem lesz halhatatlan,
s végül rájön, hogy nincs szükség őrája.
Milyen alapon dönt egy marék pokolfajzat a világ sorsáról,
az emberek testi és lelki önállóságáról, szabadságáról,
s egyáltalán miért dönthet bárkinek a jogáról?
Milyen alapon dönt egy marék pokolfajzat arról, ki is élhet,
ki az, aki belefér az elképzelésükbe, a rémuralmukba,
s kik azok, akiknek ezentúl nem járhat az élet?
Az embereknek nem bántani kellene egymást, hanem óvni,
és nem ármánykodni, irigykedni, rosszat akarni,
hanem a jó mellett kiállni, s azért szólni.
Szeretet, megbecsülés és tisztelet nélkül, csak a viszály dúl,
a harag tombol, a gyűlölet pusztít, s a butaság öl,
így nehezen juthat a világ, a sötétségen túl.
Az embereknek nem bántani kellene egymást, ellenkezőleg,
segítő kezet nyújtani a gyengéknek, elesetteknek,
és kitartani, amíg a dolgok elrendeződnek.
Akinek keserű az élete, az a másét is azzá teszi,
mivel a keserűségét másokon vezeti le,
és abban nagyon is az örömét leli.
Az olyan ember nem látja meg a jót és a szépet,
a boldogság a számára önmaga keserve,
s kialakít a világról egy hamis képet.
Abban a világban a fájdalom örök és a kín éget,
a gonoszság, s az irigység természetes,
hiszi, hogy mindenkinek ez a jó élet.
Akinek keserű az élete, annak a lelke rég halott,
neki a szeretet az ellensége mindörökre,
s a sorstól reményt biz keveset kapott.
A Pletyka zűrzavarban született,
a józan ész semmit sem tehetett.
Nőtt és terjedt mint egy járvány,
magasan szállt szellők szárnyán.
Hazugságokat szórt mindenfelé,
de sohasem állt ki az igazság elé.
Félt, hogy lebuktatja saját magát,
mások által hangoztatta a szavát.
Sunyin lapult a bokrok tövében,
rejtve maradt az esetek zömében.
Haragot és gyűlöletet gerjesztett,
hamis, valótlan vádakat terjesztett.
Hatalma idővel gyengülni látszott,
bármily hamis húrokon is játszott.
Vesztét érezve bujkálásba kezdett,
ez a vég volt, nem pedig a kezdet.
Tudta megbocsátást nem remélhet,
bármily ármánykodva is beszélhet.
Végleg elbukott, s lehullott a feje,
az igazság bizony sosem volt vele.
