Saját alkotásaim
A világ hazugságokra épül, a legelejétől kezdve,
becstelenek, ármánykodók formálják azóta,
csapásokat mérve a lélekre és a testre.
Már az alapjában is sok a törött és selejt anyag,
éppen ezért eme világ bármikor összedőlhet,
hiszen az építői legtöbbje igen hanyag.
A világ hazugságokra épül és amiatt pusztul el,
káosz, zűrzavar, rettegés kíséri hanyatlását,
a romjai között, nyugalmat senki nem lel.
Milyen szomorú szó is a soha, de még milyen,
számtalan gondolatsor kezdődhet e szóval,
és a legtöbb nem úgy zárul, hogy igen.
Soha nem érem el azt, amire annyira vágyom,
soha nem lehet enyém a szívem szerelme,
és soha nem válik valóra a régi álmom.
Soha nem leszek sajnos gazdag, csak szegény,
soha nem adatott meg nekem sok minden,
és ráadásul még el is hagyott a remény.
Soha nem leszek sem fiatalabb, sem erősebb,
soha nem leszek bátrabb, ügyesebb sem,
sem bevállalósabb, vagy rámenősebb.
Soha ne mondja senki, semmikor, hogy soha,
és ne is higgye, hogy nem hall többet ilyet,
hisz e mondatoknak hosszú ám a sora.
Milyen szomorú szó is a soha, csak néha nem,
soha nem adom fel, soha nem hajtok fejet,
és soha nem láthat vesztesnek a szem.
Az élet és a sors már a kezdetektől vetélkedik,
igyekeznek mindig felülmúlni a másikat,
és mindkettő váltakozva kevélykedik.
Küzdenek fej-fej mellett, s néha egyazon úton,
ám gyakorta szemben állnak egymással,
és össze is vesznek a közös múlton.
Az élet és a sors nem mindig állhatja egymást,
mivel mindketten a győzelemre hajtanak,
s addig bizony megtesznek egy s mást.
Egyszer minden mérlegre kerül, a jó, a rossz,
a szeretet, az igaz lélek és az önző érdek,
a bőség, a szélesség, no meg a hossz.
Megméretik a becsület, a tisztesség, a hűség,
a barátság, a szerelem, a valódi emberség,
a türelem hiánya és az egyszerűség.
Megméretik az élet, a sors, s legvégül a halál,
megméretik minden perc és az összes tett,
a jellem, melyből a mérleg keveset talál.
Ugyanakkor mérhetetlen a gyűlölet, a harag,
a gonoszság, a kegyetlenség és az irigység,
a butaság, az illúzió, s az ellopott javak.
Mérhetetlen az ostobaság és a hiszékenység,
a kapzsiság, a hazugság, a hatalomvágy,
a düh, a kivagyiság, s az értetlenség.
Egyszer minden mérlegre kerül, de minden,
maga az ember is, úgy, ahogyan létezett,
és aki elbukik, annak visszaút nincsen.
Mennyi öröm is adódik az életben, de mennyi,
minden perc vigasság, boldogság, mosoly,
s mindezekért nem is kell sokat tenni.
A szeretet állandó, s a barátságok igen mélyek,
a családok összetartanak, a szerelem örök,
s a lelkek a ragyogó csillagok felé néznek.
Nincs veszekedés, nincs viszály, s nincs harag,
a békesség és a nyugalom alapvető értékek,
mindezek leírására alig léteznek szavak.
Az ölelések mindennaposak, az álmok szépek,
a vágyak tiszták, önzetlenek, szívből jövők,
s esténként soha nem üldöznek a rémek.
Mennyi öröm is adódik az életben, de mennyi,
az ember fel sem fogja, milyen szerencsés,
s hogy e világon megfizethetetlen lenni.
Az emberek önként adják fel az egykori énjüket,
s dalolva mondanak le mindenféle jogukról,
miközben a szemükben ott a rémület.
Annyi teher és megannyi félelem rakódik rájuk,
az eddigi álmaik útban vannak a semmibe,
s újabban csak a biztonság a vágyuk.
Az emberek önként adják fel az életük értelmét,
az önálló gondolkodásukat, szabadságukat,
és mindőjük megszokott kényelmét.
Elég nagy baj az, ha valaki néz, de mégsem lát,
s a szemei hiába is vannak látszólag nyitva,
ha nem ismeri fel sem a füvet, sem a fát.
Elég nagy baj az, ha valaki lekicsinyli az igazat,
mert a tudata egykori lángja csupán pislákol,
és nem fogja fel, hogy a világ egy kirakat.
Elég nagy baj az, hogy emberek idáig jutottak,
s oly mértékben eltompultak az évek során,
hogy immár csak a valótlanra nyitottak.
Sokan önmaguknak is hazudnak sok mindenről,
az életről, a valóságról és az érzelmeikről is,
s hagyományt teremtenek mindebből.
Hazugságok fortyogó lávájában telnek a napjaik,
hazugság lesz minden percük és pillanatuk,
s szégyentől piroslanak a fáradt arcaik.
Sokan önmaguknak is hazudnak, úgy könnyebb,
könnyebb elfogadni a cukormázas valótlant,
hiszen félrenézni a lehető legkönnyebb.
Miféle ember lehet az, aki fogékony a rosszra,
akinek nincs lelkiismerete, sem becsülete,
s aki hitvány marad egész élethosszra?
Aki elárulja a népét, a családját és minden jót,
akinek nem számít más, csakis a haszon,
s aki becsmérli a hazáját is azonmód?
Miféle ember lehet az, aki öntelt és beképzelt,
ki túl sokat hisz magáról, pedig egy senki,
s aki a népe ellensége előtt letérdelt?
A manipulált időjárás lesújtott, tört és zúzott,
tetőket bontott le, fákat tépett ki a földből,
sok település a lezúduló vízben úszott.
A manipulált időjárás lesújtott és nem kímélt,
volt, ahol jéggel is jutalmazta az embereket,
s versenybe szállt, a ki is az erősebb díjért.
