Saját alkotásaim
Mire magához tér réveteg állapotából az ember,
meglehet, hogy már túlságosan késő lesz,
és bizony ő, ezen a világon nem kell.
Mire magához tér, rádöbben, elvették mindenét,
félrevezették, becsapták, végig kihasználták,
s most fizetheti a hiszékenysége hitelét.
Mire magához tér, nincstelen lesz és tehetetlen,
szabadságától megfosztott, mint a rab madár,
mert elhitte, hogy küzdenie lehetetlen.
Virágzó fák és bokrok szerte, madárének hallik,
virágok illatát hordozza a szél mindenfelé,
éled a természet, immáron nem alszik.
Virágzó fák és bokrok szerte, a tavasz tündököl,
a Nap vidáman mosolyog a felhőtlen égen,
éjszaka pedig a ragyogó Hold üdvözöl.
Olyan csodás világban élünk, amit fel sem fogunk,
melyben mindent szabad, amit megengednek,
s amelyben lassan semmihez sincs jogunk.
Egy világban, melyben tündököl a jóság, a szeretet,
a napok minden perce boldog, sok a vidámság,
és mesékkel kelnek a felnőttek, gyerekek.
Olyan csodás világban élünk, amelyről álmodtunk,
melyben alapvető az öröm, a sok-sok kacagás,
és ennyi meglepetéssel nem is számoltunk.
Minden háziállat sorra kerül, egymás után, sorban,
különféle ürügyekkel igyekeznek végezni velük,
erre még nem volt példa, semelyik korban.
Előbb a szarvasmarhák, majd a sertések, s a ludak,
a kacsák, a birkák, a kecskék, a tyúkok, mind,
és utoljára maradnak a galambok, a nyulak.
Minden háziállat sorra kerül, ami hasznos nekünk,
amelyek az életünk szerves részei voltak eddig,
hisz a cél, műhúst és rovarokat etetni velünk.
Mi mindent adnak nekünk, túrót, vajat, sok tejet,
kefirt, tejfölt, joghurtot és pörköltnek valót,
nélkülük a világ sokkal szegényebb lehet.
Mi mindent adnak nekünk ezek a jámbor állatok,
s még mennyit adnának, ha hagynák őket élni,
de nem, le akarják vágni az összes állatot.
Amikor a fiatalság búcsút int és elköszön végleg,
vele tart az egészség is, mosolyogva távoznak,
ám mindkettőjük megmarad majd, névleg.
Amikor a fiatalság búcsút int, visszaút már nincs,
távoztakor a szépség és ránctalanság tapsolja,
hiszen velük együtt volt ő, igazi nagy kincs.
Alszik a szeretet és alszik a békesség a sarokban,
remegve reszketnek a tudattól, hogy mi lesz,
s vajon élnek-e még kicsikben, nagyokban.
Alszik a szeretet és alszik a békesség álmatlanul,
izzadtságban fürödve felidézik a szép időket,
remélve, egyszer erőre kapnak váratlanul.
Mikor ébred végre az ember, s mikor tér magához,
mikor látja be, hogy eddig igen mélyen aludt,
ilyetén hogyan lehet hű igazi önmagához?
Mikor veszi észre, hogy becsapták és kihasználták,
megtiporták a lelkét, hazugságban tartották,
s a továbbiakban is csupán kihasználják?
Mikor ébred végre az ember, amikor túlontúl késő,
amikor már hiába minden, esélye sem lesz,
és eljön érte az utolsó pillanat, a végső?
Félrenézve sokkal könnyebb elviselni ezt az életet,
egyszerűbb tudomást sem venni semmiről,
és lekicsinyíteni a valóságos tényeket.
Így nem kell meglátni a sok szenvedést, a kínokat,
a kizsákmányolást, a végtelen kihasználást,
a butaságot és a nekünk megásott sírokat.
Nem kell szembesülni azzal, biz gyengék vagyunk,
és mániásan ragaszkodunk a megszokotthoz,
miközben esélyt az életre nem is kapunk.
Nem kell látni, hogy igazából nincs szükség reánk,
szükségtelen lények vagyunk, sőt, élősködők,
s kik ezt mondják, halált hoznak miránk.
Ám nem csupán miránk, hanem a gyermekekre is,
elvéve a jövőjüket végleg, megölve a reményt,
és elvárva a teljes engedelmességet csakis.
Nem kell látni, hogyan ölik le az állatok sokaságát,
s fosztanak meg a természetes élelmiszerektől,
elvárva eme kegyetlenségük elfogadását.
Nem fogja bántani a szemünket a víznek a hiánya,
s amikor ez bekövetkezik megtervezett módon,
már hiába kiáltjuk a fájdalmunkat a világba.
Nem kell szembesülnünk a manipulációk sorával,
és nem kell látnunk a valóságot, az igazságot,
s nem kell küzdenünk elménk homályával.
Félrenézve sokkal könnyebb eltűrni az egész létet,
és lemondani a szabadságunkról szemlesütve,
majd megszégyenülve várni a sötét véget.
A félelem és a hiszékenység igen csodálatos páros,
remekül beleilleszkednek ebbe a mai világba,
ám ténykedésük biz önmagukra is káros.
Jól elvannak, vígan, mosolyogva telnek a napjaik,
sokszor találkoznak barátjukkal, a butasággal,
és sokat buliznak együtt, estétől hajnalig.
A félelem és a hiszékenység kéz a kézben menetel,
engedelmesen bólogatnak mindig, mindenre,
bátorságból viszont egyikük sem remekel.
