A szeretet tengerén

A szeretet tengerén a lelkek hajói ringanak,

mind kedves szóra, boldogságra várnak,

ott éri őket az alkony és a pirkadat.

 

Jó ideje kihajóztak már, reményekkel telve,

és igyekeztek begyűjteni az éltető fényt,

az álmaikat, vágyaikat, nem rejtve.

 

A szeretet tengerén is dühöng néha a vihar,

s olyankor a hullámok igen rémisztőek,

ám jó esetben, ez elülhet igen hamar.

beach 2179361 1280

A sötétség néha elhiszi

A sötétség néha elhiszi, hogy egyszer fénnyé válik,

erről sokat képzeleg éjjelente a csillagok alatt,

és ezzel az érzéssel, főleg pirkadatkor játszik.

 

A sötétség néha elhiszi, őt nagyon sokan szeretik,

fel sem fogja, hogy ez nem így van, félnek tőle,

és igyekeznek elkerülni, mikor csak tehetik.

pexels photo 27692556

Az életünket végigkíséri

Az életünket végigkíséri számtalan égető fájdalom,

amelyeken bizony nagyon nehéz túllépni,

és nem segíthet semmiféle szánalom.

 

Az életünket végigkíséri megannyi keserű pillanat,

azonban erősítheti a lelkünket a szeretet,

és a remény által eljöhet a pirkadat.

depression 4782696 1280

Senki nem tudhatja 2

Senki nem tudhatja, hogy melyik a végső pillanat,

és mikor fejezi be majd az életét ezen a Földön,

s melyik napon jöhet el az utolsó pirkadat.

 

Nem lehet biztos benne, láthatja-e a Napot ismét,

bár hiszi, s reméli, folytatódnak a dolgos percei,

ám a szíve mégis sokszor elvinné biz innét.

 

Elvinné egy nyugodtabb, békésebb vidékre, tájra,

hol nincs rettegés, félelem, s nincsen rossz sem,

csakis szép, jó, vidámság és egészség várja.

 

Senki nem tudhatja, meddig ölelheti át a családját,

meddig cirógathatja a gyerekek kerekded arcát,

s melyik percben köszöntheti a saját halálát.

istockphoto 1088637186 612x612 1

Pirkadat

Pirkadat közeleg, a horizonton világosodik,

s a remény sugara felbukkan a látóhatáron,

az élet megpróbál ismételten magára találni,

s túllépni a sötét okozta megrázkódtatáson.

 

Pirkadat közeleg és ismét ébredőben a Nap,

a fénye még halovány, s álmatagon gyenge,

lassacskán be fogja világítani a földet, eget,

mielőtt véglegesen leszállna a zsarnoki este.

sunrise, grasses, nature
Kiss Gyula versei
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.