rettegés Archívum - Kiss Gyula versei

Az ember sose legyen kishitű

Az ember sose legyen kishitű, vállalja magát,

küzdjön a szép álmaiért, önnön vágyaiért,

ám soha ne hárítsa másra a saját baját!

Ne adjon fel semmit, semmit, amiért harcolt,

ami jó neki, a családjának és a hazájának,

legyen bármilyen fáradt, vagy lesarcolt!

Ne tágítson az igazság mellől, bárhogy fájjon,

és ne mondjon le a valódi értékeiről sem,

óvja önmagát, ne maradjon rabláncon!

Az ember sose legyen kishitű, éljen, ne féljen,

és ne rettentse meg a hazugságok áradata,

hagyja, hogy a lelke ragyogjon a fényben!

Kényelmesebb nem gondolkozni

Kényelmesebb nem gondolkozni, mint tenni,

és könnyebb félrenézni, mint elismerni,

viszont így igen nehéz előre menni.

Egyszerűbb követni a megtévesztett tömeget,

mint kiállni az igazságért, szabadságért,

és nem elfogadni a hazug szöveget.

Egyszerűbb fejet hajtani, az kevésbé fog fájni,

és semmibe nem kerül az engedelmesség,

csupán nem kell a valóságot látni.

Kényelmesebb nem gondolkozni, mint tudni,

a tudás fárasztó, félelmetes és megrettent,

biz könnyebb árulóként előre jutni.

Kemény időket élünk

Kemény időket élünk, s rosszabbak jönnek,

miközben a világ tűzben ég, vérben úszik,

millióknak a szemébe szöknek könnyek.

Nem pihennek a történéseket irányító erők,

és bármit megtesznek a céljaik eléréséért,

hisz tudják, végül is ők lesznek a nyerők.

Rakéták és lövedékek szállnak a céljaik felé,

végzetesen beszennyezve földet, s levegőt,

az emberiség már nem sok jónak néz elé.

Folyamatos a hitegetés, hazudozás, félelem,

a rettegtetés, az elbutítás, a javak elvétele,

s mindezt az átlagember tűrni kénytelen.

Kénytelen, hiszen kiállni magáért képtelen,

és hiába húzza meg magát, hiába is remél,

a közelgő sötét jövője nem lesz vértelen.

Kemény időket élünk, amíg nem ébredünk,

és ha nem fogunk végre össze magunkért,

egy csettintésre megszűnhet az életünk.

A gyűlölet és a butaság

A gyűlölet és a butaság kéz a kézben járnak,

s a hiszékenységgel karöltve tombolnak,

ha rajtuk áll, nem lesz többé másnap.

Mindenfelé hőbörögnek, dühöngnek rendre,

tajtékoznak a haragtól, ha észt találnak,

s az igazság nem intheti őket csendre.

Igyekeznek befészkelni az elmékbe, tudatba,

s az árulással kiegészülve igen büszkék,

sokszor az öntelt kábulatba zuhanva.

Amerre járnak, a Nap haptákban áll az égen,

s mosolyogva kíséri őket hódító útjukon,

nem a Hold, ők tündökölnek az éjben.

A gyűlölet és a butaság igen hatékony páros,

sikeresen gerjesztik a félelmet, rettegést,

s nem hiszik el, a tevékenységük káros.

Csodálatos jövőkép függ

Csodálatos jövőkép függ a múzeumi falon,

rajta háború, pusztulás, temető látszik,

ez a kép valósághű és realista nagyon.

A kép előtt állók tekintete merev, komoly,

döbbenten bámulják az alkotást sokáig,

és egyikük arcán sem látszik mosoly.

A lelkükben, mélyen, megborzong valami,

szinte érzik a bőrükön azt, amit látnak,

és eszükbe jutnak elődeik intő szavai.

Csodálatos jövőkép függ az emberek előtt,

ez a kép lefesti a számukra a rémálmot,

és próbál hatni rájuk mindenekelőtt.

Vihar készül

Viharfelhők gyülekeznek az égen,

még csend honol a kietlen tájon,

legtöbben meglapulnak az éjben,

félnek, nehogy a vihar szele fájjon.

Becsukják a szemüket, ám hiába,

nem menekülhetnek a valóság elől,

rettegve kiabálhatnak a sötét világba,

süket fülekre találnak mindenfelől.

Nem akarják látni mi is vár rájuk,

azt hiszik ők kivételek, ők mások,

bíznak benne, hogy teljesül a vágyuk,

holott nem egyebek, csupán bábok.

Végül lesújt a villám, feltámad a szél,

felnyílnak újból a lehunyt szemek,

végre az önámítók hada új életre kél,

s megteszik a vihar ellen amit lehet.

Mikor a félelem irányít

Mikor a félelem irányít, akkor nincs remény,

nincs megnyugvás és nincs békesség,

az élet pedig rettentően kemény.

Mikor a szemek nem látnak, csak az orrukig,

és azt csak veszik észre, amit engednek,

akkor azt bánni fogják, holtukig.

Mikor az ész alszik, s a hiszékenység az új úr,

könnyedén elhallgattatják az értelmet,

a lelkekben a bizonytalanság dúl.

Mikor családtagokat uszítanak egymás ellen,

s azok egy része engedelmes bábbá válik,

nem számít a vér, igazság, jellem.

Mikor a félelem irányít, az embereknek vége,

a szabadságuk a múlté lesz, véglegesen,

és soha többé nem jutnak a fénybe.

A rettegő lovag

A rettegő lovag megjárta a hadak útját,

és részt vett sok csatában, sokfelé,

sosem feledve önmaga múltját.

A harcokban bátran küzdött, hősiesen,

és nem félt a páncélos ellenségeitől,

követte a parancsokat hűségesen.

Egy éjszaka rémisztő látomása támadt,

páncél nélküli emberek gyűrték le,

és ebbe a tudatba bele is sápadt.

Reggel vastagabb páncélt vett magára,

s óvatosan, szinte félve nézett körül,

gondolta, ez lesz a gyógyír a bajára.

Harc idején többé nem rohant az élen,

visszafogta a lovát is, miközben félt,

s alig várta, hogy végre hazaérjen.

A kastélyában ülve is a félelem kínozta,

páncélban evett, ivott, úgy is aludt,

és sokat gondolt a tömegsírokra.

A rettegő lovag szégyene lett magának,

s kezdte elveszíteni a maradék eszét,

a páncéltalanokat tartva a bajának.

A tél hidege idején

A tél hidege idején összegyűltek a farkasok,

a magas hegyek között lévő völgyben,

s így újra retteghettek a szarvasok.

Ezek a toportyánférgek ugyanazt vonyítják,

hosszú évek óta hallatják a hangjukat,

s a vidék lakói a veszélyt gyanítják.

A falvakban, a tanyákon, oly sokféle állat él,

birkák, kecskék, disznók, meg marhák,

s mindegyikük ettől a falkától fél.

Van is rá okuk, hisz az ordasok igen éhesek,

és nem kegyelmeznek, mohón falnak,

a fogaik nagyon sokszor véresek.

A tél hidege idején összegyűltek a farkasok,

s a völgyben hagyott pusztításuk után,

mások lettek az esték, a hajnalok.

Az eddigi világ

Az eddigi világ hamarosan a süllyesztőbe kerül,

minden, ami ez idáig szép és jó volt benne,

végleg a sötét gonosz mocsarába merül.

Az eddigi világ megszűnik és nem lesz visszaút,

vele köszön el a szeretet, a becsület, az élet,

s vele távozik a jelen, a jövő, meg a múlt.

Az eddigi világ élhetne, ha küzdene önmagáért,

ha nem adna fel minden esélyt és reményt,

s ha szükséges, kardot vonna az igazáért.

h	K	s	c	p	s	v
		1	2	3	4	5
6	7	8	9	10	11	12
13	14	15	16	17	18	19
20	21	22	23	24	25	26
27	28	29	30