rettegés Archívum - 17 / 18 oldal

Az élet ösztöne

Az élet ösztöne úgy tűnik, kihalt,

mai világunkban nem kelt vihart.

Kihalóban az értelem maradéka,

s mindez az agymosás hozadéka.

Nem áll ki a család a rokonaiért,

nem harcol a szülő a gyerekeiért.

Nem óvja a barát a régi barátját,

s nem védelmezi önnön családját.

Lassan mindenki feladja önmagát

és ha kell megtagadja a földanyát.

Az emberi faj mindent megtagad,

úgyis, ha a szíve ebbe beleszakad.

Félelem és rettegés tölti be a teret,

mindez pánikhoz, s halálhoz vezet.

Levegőt venni is tilos lesz hamar,

ez az egész élet ugyancsak fanyar.

Az élet ösztöne biz el lett nyomva,

s a végzet nagyon előre lett hozva.

Ki nem idomul, koporsóban végzi,

akkor is, ha netán mindezeket kétli.

Arctalan lelkek

Arctalan lelkek róják az utat,

amely a végzetük felé mutat.

Pánikban élnek és rettegnek,

a sötét félelemnek engednek.

Meggyötörtek és szenvednek,

s ezzel a háttérnek kedveznek.

Orcájuk helyén maszk díszlik,

s ezt mindannyian megsínylik.

Szemük lesütve, lassan pislog,

s szinte már élettelenül csillog.

Nem mernek nézni, pláne látni,

hisz a látvány nagyon fog fájni.

Nem tudják, ki a másik, ki volt,

hozzájuk annak idején ki szólt.

Nem ismerik fel a családjukat,

sem egykori, közeli barátjukat.

Nem tudják már, ki nő, ki férfi,

mindőjük a sanyarú életét félti.

Saját gyermeküket sem védik,

s a pusztulásukat tétlenül nézik.

Mást megérinteni nem mernek,

s így nyugodalmat nem lelnek.

A szellő elől is riadtan bújnak,

ezzel teret engednek a búnak.

Ölelésről szó sem lehet többé,

szerelmük láttán válnak köddé.

Füttyszóra vackukba vonulnak

és a kihalás szélére szorulnak.

Remélik, hogy a szérum segít,

beadva biz a biztonságba repít.

Ezzel maguknak is hazudnak,

ám mást mondanak hazugnak.

Arctalan lelkek róják az utat,

a sors egykori énjükben kutat.

Sajnos csak ürességet találhat,

s így átadhatja őket a halálnak.

A sötétség kora

A sötétség kora reánk települ,

a vég elől senki nem menekül.

Manapság gonosz idők járnak,

sötét árnyak lelkünkbe vájnak.

Folytonosan félelmet keltenek,

a dolgok egy irányba lejtenek.

Vírusként növekszik a rettegés,

állandósult a hazugság, tettetés.

Zsarolják, s fenyegetik a népet,

jó testvérek közzé vernek éket.

Szétforgácsolnak sok családot,

s előkészítik a halotti palástot.

Eme világon túl sok az ember,

s jókora részük többé nem kell.

A homály háttere felfedi magát,

elhallgattatja az értelem szavát.

A hatalomért bármire képesek,

a világ minden pénzére éhesek.

Leigáznák a Napot és a Holdat,

aki élve marad, chipet hordhat.

Ez maradna az utókorra végleg,

a szabadság létezhetne, névleg.

Gyermekek, s unokák sírhatnak,

amiért ily örökséggel bírhatnak.

A remény biz haláltusáját vívja,

az igazságot a mélyből előhívja.

Kettejükre véres küzdelem vár,

addig, míg a sötétség kora lejár.

Nem telik el nap

Nem telik el nap riogatás nélkül,

az egész taktika a félelemre épül.

A félelem megtör, s beteggé tesz,

sokakból nagy roncshalmaz lesz.

Rettegnek nappal, rettegnek éjjel,

a szeretet érzése így hullik széjjel.

Átveszi helyét a gyűlölet, a harag,

az emberi lélek képlékeny anyag.

Eltompul az agy, az értelem kihal,

az őrület nem jó, nem szép, bizarr.

Elszáll a bizalom, s nem tér vissza,

eme aljas terv levét mindenki issza.

Régóta készül a gyilkosok mérge,

s immáron senki nem nézhet félre.

Beadatják majd vakcinában hamar,

hacsak a józan ész bele nem zavar.

Nem telik el nap riogatás nélkül,

az egész taktika a félelemre épül.

Maszkokkal fogják be a szájakat,

elpusztítják a világot, a vágyakat.

Maszk

Maszk az arcokon, orron, szájon,

beletemetve az élet, a lélek,

ki hordja, mire várjon?

Semmi jóra, félelemre, s ámításra,

állandóan pánikolós percekre,

hátsó gonosz számításra.

Elrettent az érintéstől, az öleléstől,

családtól, baráttól, gyerektől,

ismeretlen jövevénytől.

Elhidegíti az embereket egymástól,

szívtelenné teszi az érzőket,

hazudozva egymásról.

Rettegésben tart, ameddig akarják,

amíg az első kísérletük tart,

míg azt lezavarják.

Agymosottá tesz, pánikot gerjeszt,

a tudatot homályba taszítva,

újabb iszonyatot erjeszt.

A népek tömegét rabszolgává teszi,

tárggyá, bábbá alacsonyítva,

az életkedvét is elveszi.

A maszk nehezíti az oxigén felvételt,

a szén-dioxid visszakerülve,

növeli az élet elvételt.

Amennyiben a védelme valós lenne,

miért is kellene félni attól,

ki ilyet fel nem tenne?

A szakadék szélén

Szakadék szélén táncol a világ,

vészterhes, gonosz idők járnak,

nem csillapodnak a hazug viták,

a sötétség árnyai reánk szállnak.

Karanténba zárták a világ népeit,

elhallgatva a valós, igaz tényeket,

manipulálva az emberiség génjeit,

csökkentik a létszámot és éveket.

Míg be vannak zárva, épül a vég,

a káros sugárzás mindenhol száll,

ellene tenni kellett volna már rég,

mások segítségére bárki hiába vár.

A bolygót folyamatosan mérgezik,

minden növényt, állatot, s embert,

a családokat rombolják, szétszedik,

szennyezik a szárazföldet, tengert.

Cenzúrázzák a józanság szavait,

elhallgattatják, ki nem hódol be,

elvették, elveszik a mások javait,

aki ellenáll, az életéről mond le.

Orwelli időket vezetnek be hamar,

hol nincs elbújás, vagy kegyelem,

elképzelésük totális uralmat takar,

ahol egy dolog számít, a fegyelem.

Új és újabb betegségek jönnek elő,

a gyógyszeripar hatalmasat kaszál,

velük van a pénz, a hatalom és erő,

a köznépnek csupán egy jár, a halál.

A szabadság látszata is megszűnik,

a háttér nyíltan megmutatja magát,

a demokrácia mindörökre eltűnik,

többé senki nem hallathatja szavát.

Félelem

Reggel felkelt a Félelem,

amely egy valódi lételem.

Körülnézett, majd ásított,

szórakoztató napot áhított.

Útnak indult és szétnézett,

minden ablakon benézett.

Mindenfelé önmagát látta,

ezt persze kicsit sem bánta.

Számtalan változatban élt,

nyugodtan feküdt és kélt.

Számba vette saját tetteit,

s mérlegelte remek terveit.

Frászt hozni bárkire, ki él,

aki hiszi, hogy sohasem fél.

Majd megtanítja mi az élet,

hisz halandó az összes lélek.

Félhetnek bátran mindenütt,

hiszen Ő maradt a mindenük.

Félsz a mától, az adósságtól,

az összes ismert hatóságtól.

A betegségtől, a fájdalomtól,

el nem maradó szánalomtól.

A számlák jöttétől, s a bértől,

a fájó sebekből kifolyó vértől.

A szerelemtől, kínzó bánattól,

megfosztva a végső támasztól.

A csalódástól és a becsapástól,

gyötrelmek okozta behatástól.

Mindentől, legyen az bármi,

neki nem kell a kaput kitárni.

Jelen van bármikor, s bárhol,

most itt van, máskor máshol.

Végre nyugodni készül a Nap,

a Félelem új reményeket kap.

Boldogan tér pihenőre az éjjel,

holnap megújulva néz széjjel.

Félelembe zárva

A világ népei félelemben élnek,

minden percük állandó rettegés,

hazugság az, mit igaznak vélnek,

mi történik, csupán hamis tettetés.

A valós hatalom igába hajtja őket,

csupán engedelmes szolgákat akar,

egyaránt eltipor férfiakat és nőket,

folyamatosan gyilkos mérget kavar.

Mérgezi a levegőt, az ételt, a lelket,

számtalan formában osztja a halált,

nyugalmat sajnos senki nem lelhet,

a haszonszerzésre új taktikát talált.

A félelem a betegségek igazi alapja,

amelyet gonoszul ki is használnak,

nem számít senki anyja, s nagyapja,

magukon kívül senkit nem sajnálnak.

Le akarják törni a szabad akaratot,

s lecsökkenteni a birkanyáj számát,

kivágni az értelmet, mint daganatot,

elhozni az állandó figyelem árnyát.

Míg a tályog növekszik a szemeken,

a remény esélytelen és a végét járja,

amennyiben nem ébrednek elegen,

szabadságát az ember hiába is várja.

Leplezés

Válságok idején kell a lepel,

a figyelem homályba tolása,

az eredmény mindenkit lever,

ekkor jön a népesség fogyása.

E célt világháborúk szolgálták,

kitört az első, majd a második,

mindezt sikeresen abszolválták,

jelenleg zajlik már a harmadik.

E cél kiagyalói „láthatatlanok”,

s kezükben az irányítás kulcsa,

más utak immár járhatatlanok,

újfent eldől az emberiség sorsa.

A válságokat pont azok okozzák,

kiknek telhetetlensége hatalmas,

a rettegést igen ügyesen fokozzák,

szemükben az ember szánalmas.

Felsőbb hatalomként uralkodnak,

másokkal végeztetik el a munkát,

óriási vagyonukkal fukarkodnak,

s mindig elveszik a maguk jussát.

Birtokolják a médiát, a bankokat,

eltörölnek nemzeteket és népeket,

elnémítják a más típusú hangokat,

elferdítik az igaz, valós tényeket.

Beburkol és fojtogat majd e lepel,

eszement kísértetek járják az utat,

ez a folyamat biz a vágóhídra terel,

a sors talán ez egyszer mutat kiutat.

A félelem börtönében

Érzések irányítják az emberi utat,

mely sokszor göcsörtös és nehéz,

az elme az ismeretlen után kutat,

a szerencse olykor-olykor benéz.

Az újdonság ereje áthat és éltet,

lekötheti, lenyűgözi a figyelmet,

a tudástól azonban van aki félhet,

főképp, ha nem bírja a fegyelmet.

A tudás hatalom az ostobák fölött,

szolgává tesz és béklyóba zárhat,

sokszor sötét gonosz áll e mögött,

bárki, bármikor áldozatává válhat.

Elérkezhet a félelem, rettegés kora,

az értelem szűköl, lapulva kushad,

kimászni ebből tán nem lehet soha,

míg az ész és a bátorság szunnyad.

Önnön börtönébe kerül az ember,

sőt, maga ellen megfigyelést kér,

biztonságot a rácson belül sem lel,

ébren és álmában is mindentől fél.

h	K	s	c	p	s	v
					1	2
3	4	5	6	7	8	9
10	11	12	13	14	15	16
17	18	19	20	21	22	23
24	25	26	27	28	29	30
31