Megjött az ősz

Megjött az ősz, s itt van a rettegtetés újra,

hiszen a félelmet mindig táplálni kell,

sokszor a járványok mögé bújva.

 

Az engedelmes nép pedig fejet hajt bután,

nem áll ellen és elfelejti ama mondást,

csak egyszer volt kutyavásár Budán.

 

Nem emlékszik erre és mindenre bólogat,

a kapcarongyot fel is kapja az orra elé,

ez aztán az igazi, önfeladó hódolat.

 

Nem gondolkozik, mert ahhoz ész is kell,

s túlontúl fájdalmas az igazságot látni,

azt látva a lelke nyugalmat nem lel.

 

Persze gyalázza azokat, akik mégis látják,

akik ki mernek állni, mernek küzdeni,

s akik a végüket tétlenül nem várják.

 

Megjött az ősz, aláhullanak az élet levelei,

s aláhullik a remény, amely túl gyenge,

mindenfelé fekszenek a lét tetemei.

image 1772358343758 compressed

Valamiben reményt lelni

Valamiben reményt lelni egyre nehezebb,

egyre inkább fogyatkozik a józan ész,

s az értelem is jelentősen kevesebb.

 

Tömegek nyögik a hitványak gaz uralmát,

a hazugságaikat és az elnyomásukat,

hisz ezért kapja mind a jutalmát.

 

Elveszik és ellopják a kisemberek pénzét,

káoszt teremtenek a terveik szerint,

s elhozzák nekik a háború rémét.

 

A szabadságot véres csizmákkal tapossák,

mindenféle emberi jogot eltipornak,

és ezt szenvedi meg a lakosság.

 

A józan vélemények a szemétre kerülnek,

és miközben az emberek rettegnek,

addig a bűnösök kéjbe merülnek.

 

Amíg ők dúskálnak a javakban, pénzben,

s a bankszámláik kövérre dagadnak,

rengetegen szenvednek a létben.

 

Valamiben reményt lelni lehetetlen álom,

és míg az emberiség némán csak tűr,

addig a nyakára záródik a járom.

image 1772358343254 compressed

Álomban tartva a világot

Álomban tartva a világot, könnyű azt uralni,

hisz míg édesden alszik és csak horkol,

nem érzi, mekkorát fog zuhanni.

 

Pedig fog, mégpedig gyorsan és igen mélyre,

ahonnan nem tud visszamászni majd,

s nem nézhet fel a tündöklő égre.

 

Ahol esetleg rádöbben, mekkorát is hibázott,

és mennyire kihasználták őt az altatói,

miközben önmagára nem vigyázott.

 

Álomban tartva a világot, bármit lehet tenni,

bármit, bármikor és az egész világgal,

és így fog elveszni az élet, ennyi.

image 1779184916525 compressed

A bérencek világában

A bérencek világában az árulás természetes,

a számukra a becsület az ismeretlen út,

s amiket tesznek, az mind feltételes.

 

A világukban a jellemtelenség a megszokott,

lelketlenek, gonoszak, kapzsik és önzők,

s az uralmuk alatt sok az elnyomott.

 

Képesek bármire, hazudoznak, lopnak sokat,

és mindig kiszolgálják azt, aki fizeti őket,

ám egyszer előlük is elmegy a vonat.

 

Egyszer leáldozik a csillaguk és el is köszön,

nem lesz rájuk már szükség, soha többé,

kívül kerülnek majd az eddigi körön.

 

A bérencek világában a sötétség az igazi úr,

náluk nem ragyog a Nap és nem is fog,

soha nem jutnak a pokol tüzén túl.

image 1779184913960 compressed

Aki csakis káoszt akar

Aki csakis káoszt akar, azt nem érdekli senki,

semmiféle más ember, vagy más élőlény,

és a céljaiért mindent meg fog tenni.

 

Ha kell, folyton uszít, hergel, provokál sokat,

letagadja a legigazabb igazat is az égről,

és önző gyűlölete soha le nem lohad.

 

Bőven ontja a pénzt azoknak, akik szolgálják,

kik ugyanolyan hitványul gondolkoznak,

és a világot a kedve szerint formálják.

 

Aki csakis káoszt akar, az azért él és azért hal,

lételeme a gyűlölet, s az izzó hatalomvágy,

eme világnak az a jó, ha az ilyen kihal.

image 1779184920143 compressed

Mikor ébred végre a fény

Mikor ébred végre a fény és tépi le a láncát,

amit már olyan rég reá rakott a sötétség,

mely azóta is járja tébolyult táncát?

 

Mikor ébred végre a fény, meddig tűr még,

s meddig hagyja, hogy a gonosz eltiporja,

nem kellett volna már visszaütnie rég?

 

Mikor ébred végre a fény és mégis mire vár,

talán a csodára, hogy a sötétség feladja,

s önként visszaadja azt, ami neki jár?

question mark 5507755 1280 1

Soha nem lesz olyan

Soha nem lesz olyan, hogy mindenkinek jó,

ahogyan soha nem lesz megértés sem,

s a félelem pusztába kiáltott szó.

 

Soha nem lesz olyan, hogy valami ne fájjon,

és hogy a tisztesség természetes legyen,

a szeretet pedig a gyűlölettel teázzon.

 

Soha nem lesz olyan már semmi, mint rég,

a becsület a szégyenpadon ül és hallgat,

a gonosz ordít, nincs, ami neki elég.

 

Soha nem lesz olyan, hogy az értelem győz,

és a tudás, meg a jóság fennen ragyog,

a pénz hatalma mindent legyőz.

 

Soha nem lesz olyan, hogy felhőtlen öröm,

a lélek és a szív még sokszor csalódhat,

s egyszer minden hiba visszaköszön.

 

Soha nem lesz olyan, hogy nyugalom, béke,

és nem lesz mindenki számára igazság,

e világnak biztos pusztulás a vége.

girl 5801502 1280

Az igazság a börtönében szenved

Az igazság a börtönében szenved a kezdetek óta,

ott sínylődik, s ott is emésztődik fel teljesen,

minderről szól igen sok történet, nóta.

 

A rácsok mögül nézi, hogyan pusztítják el a létet,

hogyan bűvölik el az embereket hazugsággal,

és miként csapják be valamennyi népet.

 

Milyen módon uralkodik a gonosz a világ fölött,

s miként tudja uralni a hiszékenyek tömegét,

miközben ő áll, minden ármány mögött.

 

Hogyan használják fel az MI-t is önző céljaikra,

s miként fordítják majd azt az értelem ellen,

a saját szórakozásukra, gyilkos játékaikra.

 

Az igazság a börtönében szenved, de még remél,

még képes álmodni egy szebb, jobb világról,

de tudja, a gaz sötétség soha nem henyél.

freedom 1125539 1280

A gonoszok a szavak mögé bújnak

A gonoszok a szavak mögé bújnak folyamatosan,

s azok mögé rejtik mindazt, amire vágynak,

ilyetén manipulálnak, fokozatosan.

 

A szavakat tetszésük szerint formálják, alakítják,

és azok segítségével teszik tönkre a világot,

míg önmaguk hatalmát gyarapítják.

 

A gonoszok a szavak mögé bújnak mindig, s újra,

és azok által nyomják el az emberiség javát,

ugyanazokat a hazugságokat fújva.

words 5073865 1280

Tömegek fognak gyászolni

Tömegek fognak gyászolni, a szabadság sírba száll,

s vele tartanak a barátai, a remény és az esély is,

az emberiségre egy sötét, gonosz világ vár.

 

A koporsóik már régóta készen állnak, rájuk várva,

a hiszékenység és a félelem készítették elő őket,

s a gyávaság fekteti mindőjüket eme ágyba.

 

Tömegek fognak gyászolni hamarosan, könnyezve,

s már nagyon bánják azokat a napokat, éveket,

amikor siettek engedelmeskedni fejvesztve.

pexels photo 7317927
Kiss Gyula versei
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.