Saját alkotásaim
Igába hajtva nehéz megélni a mindennapokat,
nehéz kiteljesedni és szabad lényként élni,
s mindez megviseli a kicsiket, nagyokat.
Nehéz örülni, ha a Nap is a felhők mögé vonul,
ha a gondolkodás a butaság mélyére szorul,
s a hanyatló értelem semmiből nem okul.
Igába hajtva nehéz megérteni a lélek dallamát,
a szív dobbanását, a vágyat egy jobb világra,
és megélni az igazság tündöklő hajnalát.
Butaságfalván nagy a vigalom, megy a buli,
senkit nem érdekel a tudás, a valóság,
itt az előrejutáshoz nem kell suli.
Bőven elég ha nagy a száj, s ha üres a lélek,
ha a feltörekvő nem kérdez és nem lát,
s ha önként megy elébe a végnek.
Errefelé a gondolkodás egy nem létező szó,
mindennapos az őrjöngés, a tivornya,
és e falva lakóinak ez tökéletes, jó.
Butaságfalván nagy a vigalom, víg az ének,
folyik az ital, ropják a táncot egész este,
s nem fogják fel, homályban élnek.
Agymosó Masa mossa a hiszékeny agyakat,
ezt teszi naponta, rendre, folyamatosan,
és mindig kétszer, az unott szavakat.
Így éri el, hogy a mosásának nyoma legyen,
és mindenki ugyanazt a mantrát hajtsa,
mind a földön, égen, vízen, s hegyen.
Igen szorgosan dolgozik, hisz ez a feladata,
ezért is kapja a pénzét és az elismerést,
hiszi, nemsokára eljön az ő pillanata.
A pillanata, amelyben fennen tündökölhet,
melyben fürödhet, mint a hal a vízben,
és amely által ragyogva üdvözölhet.
Agymosó Masa mossa a fogékony elméket,
s mindazt, amire a megbízói megkérik,
ha kell, rongyot, ha kell, kelméket.
Megjött az ősz, s itt van a rettegtetés újra,
hiszen a félelmet mindig táplálni kell,
sokszor a járványok mögé bújva.
Az engedelmes nép pedig fejet hajt bután,
nem áll ellen és elfelejti ama mondást,
csak egyszer volt kutyavásár Budán.
Nem emlékszik erre és mindenre bólogat,
a kapcarongyot fel is kapja az orra elé,
ez aztán az igazi, önfeladó hódolat.
Nem gondolkozik, mert ahhoz ész is kell,
s túlontúl fájdalmas az igazságot látni,
azt látva a lelke nyugalmat nem lel.
Persze gyalázza azokat, akik mégis látják,
akik ki mernek állni, mernek küzdeni,
s akik a végüket tétlenül nem várják.
Megjött az ősz, aláhullanak az élet levelei,
s aláhullik a remény, amely túl gyenge,
mindenfelé fekszenek a lét tetemei.
A sekélyes elmék világában nagy a verseny,
folyamatosan méricskélik a másikat,
s mind töri magát, hogy nyerjen.
Vetélkednek, kinek is van bölcs gondolata,
és ki az, aki végül hazaviszi a pálmát,
kinek ármányosabb a fondorlata.
A sekélyes elmék világában boldog az élet,
hisz nem esik nehezükre a sok tudás,
és mindennap csak emelik a tétet.
Mikor nagyobb az arc, mint a csekélyke ész,
és a nem létező bátorság igen hősies,
igen hamar beköszönthet a vész.
Mikor túl nagy a száj, ám az értelem halott,
a hőbörgés és kivagyiság éli a világát,
odaüthet a sors, méghozzá nagyot.
Mikor nagyobb az arc, mint maga az ember,
és egyre csak nő, ezt észre sem véve,
biztosan leszakad majd egyszer.
Ahol hiszékenység uralkodik, ott nem terem béke,
a butasággal karöltve vidáman törnek előre,
s nem látják be, hogy rossz lehet a vége.
Eme páros igen hatékony és jól végzik a dolgukat,
könnyedén elcsábítják az emberek tömegét,
megszépítve az amúgy keserű sorsukat.
Ahol hiszékenység uralkodik, ott a Nap is ragyog,
örökzöldek a mezők, virágok nyílnak szerte,
és az álmokban sem léteznek a fagyok.
A hírek főleg a rosszról szólnak, hiszen az a cél,
elvétve akad csupán igazán kellemes téma,
s így a rettegés rendszeresen visszatér.
Háborúk, pusztítás és erőszak uralja a napokat,
a megtévesztés, a képmutatás állandósult,
erősen befolyásolva a kicsiket, nagyokat.
A hamisság, s a hazugságok óceánként áradnak,
megfertőzve az egykor oly értelmes elméket,
és gyakorta szinte viharként támadnak.
Már a vízcsapokból is politika és ármány folyik,
nem meglepő, hogy a víz ihatatlanná válik,
s úgy tűnik, eme posvány el nem fogyik.
A hírek főleg a rosszról szólnak, pedig volna jó,
a szeretet, a békesség, az öröm és hasonlók,
ám ezekről igen keveset hallatszik a szó.
A mélységes sötétség gyorsan terjed a világban,
kihasználva a butaságot dühöng, tombol,
és ez történik minden irányban.
A mélységes sötétség gyorsan terjed, viharként,
megfertőzve az elmét és az emberi lelket,
végül mi marad majd vigaszként?
Amikor a butaság virágzik, az egész világ örül,
s miközben fürdőzik a Nap éltető fényében,
a virágja szirmait a legyek veszik körül.
Amikor a butaság virágzik, boldogabb az élet,
elfelejtődik valamennyi bánat és keserűség,
amíg e virágot szagolja az összes lélek.
