A rettegő lovag

A rettegő lovag megjárta a hadak útját,

és részt vett sok csatában, sokfelé,

sosem feledve önmaga múltját.

 

A harcokban bátran küzdött, hősiesen,

és nem félt a páncélos ellenségeitől,

követte a parancsokat hűségesen.

 

Egy éjszaka rémisztő látomása támadt,

páncél nélküli emberek gyűrték le,

és ebbe a tudatba bele is sápadt.

 

Reggel vastagabb páncélt vett magára,

s óvatosan, szinte félve nézett körül,

gondolta, ez lesz a gyógyír a bajára.

 

Harc idején többé nem rohant az élen,

visszafogta a lovát is, miközben félt,

s alig várta, hogy végre hazaérjen.

 

A kastélyában ülve is a félelem kínozta,

páncélban evett, ivott, úgy is aludt,

és sokat gondolt a tömegsírokra.

 

A rettegő lovag szégyene lett magának,

s kezdte elveszíteni a maradék eszét,

a páncéltalanokat tartva a bajának.

image 1771783774371 compressed

A szeretetnek ideje

A szeretetnek ideje, hogy felvegye a kardot,

és a reménnyel együtt csatába szálljon,

különben végleg elvesztik a harcot.

 

Ellenfelük akad bőven és igen kegyetlenek,

jól vív a gyűlölet, a harag, meg a düh is,

s mind sajnálat nélkül verekszenek.

 

Az oldalukon küzd a gonoszság, az ármány,

az irigység és a rosszakarat mellettük,

s kicsivel hátrább a csinált járvány.

 

Az elvetemültség és a kapzsiság sem kutya,

a vérszomj vérszemet kapva vérengzz,

s ott a butaság is, amely igen buta.

 

A szeretetnek ideje kiállnia a lovagi próbát,

másképp elbuknak a reménnyel együtt,

és az el is döntené az emberek sorsát.

image 1771783254025 compressed

Egyre nagyobb a szakadék

Egyre nagyobb a szakadék az emberek között,

egyre nő a feszültség, a meg nem értés,

és a tudatlanság rejlik emögött.

 

Egyre terjed a gyűlölet, a levegő haraggal teli,

a téboly beszennyezi a mindennapokat,

és ennek okát mindenki másban leli.

 

Egyre nagyobb a szakadék az emberek között,

a szeretet és a jó szándék vészesen fogy,

a butaság teret nyer az értelem fölött.

f229b2c7 913a 44e7 b1ee bad1ac11db22 1200x800 1

Mélységes sötétség van

Mélységes sötétség van sok koponyán belül,

ahol csupán a harag és a gyűlölet tombol,

oda az értelem fénye soha be nem kerül.

 

Mélységes sötétség van szerte eme világban,

a téboly és az őrület hatalma növekvőben,

ez meg is mutatkozik a dühödt vitákban.

image 1771856347240 compressed

Senki nem marad ugyanaz

Senki nem marad ugyanaz, minden változik,

változik az életkor, változik az egészség,

és mindaz, amiről az ember álmodik.

 

Változnak a vágyak és változik maga a lét is,

sőt, folyamatosan változnak az érzelmek,

ennek ellenére az élet szenvedés mégis.

 

Senki nem marad ugyanaz, de nem is teheti,

míg él a józanság, s míg lélegzik a remény,

az értelmet az ostobaság hiába temeti.

image 1771957303323 compressed

Az emberek mindig félnek

Az emberek mindig félnek és fájón remélnek,

s miközben már nem urai önmaguknak,

önnön okosságukról beszélnek.

 

Hiszik, hogy valakik és a véleményük számít,

s nélkülük ez a világ nem is működhetne,

miközben a sötétség deleje csábít.

 

Hiszik, hogy mind igaz, amit naponta látnak,

és amit hallanak, az csakis valóság lehet,

akkor is, ha ez mindőjüknek fájhat.

 

Az emberek mindig félnek, ám ez az ő bajuk,

de maguknak köszönhetik eme helyzetet,

hiszen elhitték, ér valamit a szavuk.

image 1772129954228 compressed

Igába hajtva nehéz

Igába hajtva nehéz megélni a mindennapokat,

nehéz kiteljesedni és szabad lényként élni,

s mindez megviseli a kicsiket, nagyokat.

 

Nehéz örülni, ha a Nap is a felhők mögé vonul,

ha a gondolkodás a butaság mélyére szorul,

s a hanyatló értelem semmiből nem okul.

 

Igába hajtva nehéz megérteni a lélek dallamát,

a szív dobbanását, a vágyat egy jobb világra,

és megélni az igazság tündöklő hajnalát.

image 1772129955250 compressed

Butaságfalván nagy a vigalom

Butaságfalván nagy a vigalom, megy a buli,

senkit nem érdekel a tudás, a valóság,

itt az előrejutáshoz nem kell suli.

 

Bőven elég ha nagy a száj, s ha üres a lélek,

ha a feltörekvő nem kérdez és nem lát,

s ha önként megy elébe a végnek.

 

Errefelé a gondolkodás egy nem létező szó,

mindennapos az őrjöngés, a tivornya,

és e falva lakóinak ez tökéletes, jó.

 

Butaságfalván nagy a vigalom, víg az ének,

folyik az ital, ropják a táncot egész este,

s nem fogják fel, homályban élnek.

image 1772358341725 compressed

Agymosó Masa mossa

Agymosó Masa mossa a hiszékeny agyakat,

ezt teszi naponta, rendre, folyamatosan,

és mindig kétszer, az unott szavakat.

 

Így éri el, hogy a mosásának nyoma legyen,

és mindenki ugyanazt a mantrát hajtsa,

mind a földön, égen, vízen, s hegyen.

 

Igen szorgosan dolgozik, hisz ez a feladata,

ezért is kapja a pénzét és az elismerést,

hiszi, nemsokára eljön az ő pillanata.

 

A pillanata, amelyben fennen tündökölhet,

melyben fürödhet, mint a hal a vízben,

és amely által ragyogva üdvözölhet.

 

Agymosó Masa mossa a fogékony elméket,

s mindazt, amire a megbízói megkérik,

ha kell, rongyot, ha kell, kelméket.

image 1772358342750 compressed

Megjött az ősz

Megjött az ősz, s itt van a rettegtetés újra,

hiszen a félelmet mindig táplálni kell,

sokszor a járványok mögé bújva.

 

Az engedelmes nép pedig fejet hajt bután,

nem áll ellen és elfelejti ama mondást,

csak egyszer volt kutyavásár Budán.

 

Nem emlékszik erre és mindenre bólogat,

a kapcarongyot fel is kapja az orra elé,

ez aztán az igazi, önfeladó hódolat.

 

Nem gondolkozik, mert ahhoz ész is kell,

s túlontúl fájdalmas az igazságot látni,

azt látva a lelke nyugalmat nem lel.

 

Persze gyalázza azokat, akik mégis látják,

akik ki mernek állni, mernek küzdeni,

s akik a végüket tétlenül nem várják.

 

Megjött az ősz, aláhullanak az élet levelei,

s aláhullik a remény, amely túl gyenge,

mindenfelé fekszenek a lét tetemei.

image 1772358343758 compressed
Kiss Gyula versei
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.