beképzeltség Archívum - 3 / 4 oldal

Az öntelt patkány

Az öntelt patkány hitte, ő a legkiválóbb,

a legszebb, a legjobb, a zsenik zsenije,

s miatta lesz országa a legvirágzóbb.

Mindennap a tükörben bámulta magát,

nárcizmusa az egekig emelte a gőgjét,

s meg sem hallotta a többiek szavát.

Nem érdekelte a többi patkány siralma,

és a panaszuk sem hatotta meg soha,

egyedül önmagában volt bizalma.

Mulatozott, hazudozott és játszadozott,

mindent tagadott, mit előtte mondott,

s a népéért bizony nem fáradozott.

Bezzeg magáért igen, tömte a bendőjét,

elvárta, hogy mindig higgyenek neki,

és eközben itta a kedvenc pezsgőjét.

Elárult bármit is, ha haszna volt belőle,

ehhez talált magához méltó társakat,

és senki nem menekülhetett előle.

Dölyfössége túl ment minden határon,

a pökhendisége túlragyogta a Napot,

s elképzelte, kifog majd a halálon.

Azonban az nem sikerült, hisz elbukott,

saját telhetetlensége okozta végzetét,

és így a koronáig el már nem jutott.

Az öntelt patkány kudarca így végleges,

az egykori imádói táncolnak a sírján,

számára a hitványsága lett végzetes.

Vonyít a sakál

Vonyít a sakál hangosan, szavanna szerte,

fájlalja, hogy nem ő az állatok királya,

s eme címet el még nem nyerte.

Merészen hiszi, hogy az bizony kijár neki,

sokat szaladgál az oroszlán nyomában,

és amit csak lehet, attól elcseni.

Igyekszik magát igazán bátornak mutatni,

ám amikor az oroszlán elkezd üvölteni,

rögvest szalad fedezék után kutatni.

Vonyít a sakál, a bőrét mentve iszkol tova,

a mai estén sem fogja teleenni magát,

s kezdi belátni, nem lesz király soha.

A pökhendi hörcsög

A pökhendi hörcsög hitte, hogy övé a mező,

s gőgösen tekintett minden más lényre,

beképzelte, mindig ő lesz a nyerő.

A pofazacskója állandóan tele volt búzával,

no meg kukoricával és más magvakkal,

nem is foglalkozott a társai bújával.

Neki csak önmaga számított, hisz ő a király,

a réteknek királya, a termőföldek ura,

s nem zavarhatta semmiféle viszály.

Az arroganciája hatalmas volt, felért az égig,

önteltsége által még félelmet sem érzett,

s eme tulajdonságait megőrizte végig.

Az elbizakodottsága már nem ismert határt,

nem csak éjjel, fényes nappal is kint járt,

és ezzel kivívta maga ellen a halált.

Egy szép őszi napon meglátta egy sasmadár,

amint alant, a fűszálak között álldogált,

s eztán már nem várt reá a fagyhalál.

A pökhendi hörcsög rövid élete így ért véget,

felfuvalkodottsága vele tűnt a semmibe,

s nem hatotta meg a hörcsög népet.

Butaságfalván nagy a vigalom

Butaságfalván nagy a vigalom, megy a buli,

senkit nem érdekel a tudás, a valóság,

itt az előrejutáshoz nem kell suli.

Bőven elég ha nagy a száj, s ha üres a lélek,

ha a feltörekvő nem kérdez és nem lát,

s ha önként megy elébe a végnek.

Errefelé a gondolkodás egy nem létező szó,

mindennapos az őrjöngés, a tivornya,

és e falva lakóinak ez tökéletes, jó.

Butaságfalván nagy a vigalom, víg az ének,

folyik az ital, ropják a táncot egész este,

s nem fogják fel, homályban élnek.

Aki már járt a csúcson

Aki már járt a csúcson, annak az szép emlék,

igen jót tett a lelkének, az önbizalmának,

és így lettek szebbek a napok, esték.

Azonban onnan már csak lefelé tartott az út,

és az az út keserűséggel volt kikövezve,

s nem létezett olyasféle, hogy kiút.

Aki már járt a csúcson, annak semmi sem jó,

ha ő már nem állhat ott, senki se álljon,

minden szava fájó, égbe kiáltott szó.

A felfuvalkodott varangy

A felfuvalkodott varangy öntelten dicséri magát,

állítja, hogy ő a legjobb, s legszebb varangy,

ő az, aki képviselheti a többiek szavát.

A többiekét, akik furcsa békahipnózisban élnek,

s nem félnek sem a gólyától, sem a siklótól,

bátran ellenállnak a ragyogó fénynek.

Hiszik, őket nem zavarhatja a tudás, az értelem,

és semmiféle gondolkodó, egyszerű béka,

hisz végül, övéké lesz majd a végtelen.

A felfuvalkodott varangy kihasználja a többieket,

szembe fordítja, míg a hazugságait ordítja,

és eközben le is tagadja a történteket.

Mikor nagyobb az arc

Mikor nagyobb az arc, mint a csekélyke ész,

és a nem létező bátorság igen hősies,

igen hamar beköszönthet a vész.

Mikor túl nagy a száj, ám az értelem halott,

a hőbörgés és kivagyiság éli a világát,

odaüthet a sors, méghozzá nagyot.

Mikor nagyobb az arc, mint maga az ember,

és egyre csak nő, ezt észre sem véve,

biztosan leszakad majd egyszer.

A pökhendi hörcsög hajókázik

A pökhendi hörcsög hajókázik a szakadék felé,

ott szeretne fotózkodni majd, a mélységben,

hisz ő a legjobb, hasít a felismerés belé.

Amíg evez, az jár a fejében, hogy milyen bátor,

mennyire okos, merész, a népe kiválósága,

s ezt szereti is hallani, naponta százszor.

Már hallja, ahogy a lezúduló víz alul dübörög,

ez a robaj félelmetes és eléggé meg is ijed,

ám nem teheti meg, hogy csak ücsörög.

Ahogy a szakadék széléhez ér, nyel egy nagyot,

lelki szemei előtt látja az otthoni raktárait,

amelyekbe gyűjtötte a rengeteg magot.

Egy pillanattal később hirtelen zuhan is lefelé,

hangosan visítva markolja a csónak oldalát,

s nem érzi magát bátornak, mint idefelé.

A hangos becsapódás közben levegőt sem vesz,

utána felsóhajtva tapogatja a pofazacskóját,

s érzi, nem biztos, hogy mindent jól tesz.

A partra érve fellélegzik és örülni kezd nagyon,

övé lesz a dicsőség, ezt fotókkal bizonyítja,

s amit eme útjáért kap, az jókora vagyon.

A pökhendi hörcsög hajókázik büszkén tovább,

úgy véli, ennél mélyebb pont nem létezhet,

ám egy feneketlen örvény várja odább.

Miféle ember lehet az

Miféle ember lehet az, aki fogékony a rosszra,

akinek nincs lelkiismerete, sem becsülete,

s aki hitvány marad egész élethosszra?

Aki elárulja a népét, a családját és minden jót,

akinek nem számít más, csakis a haszon,

s aki becsmérli a hazáját is azonmód?

Miféle ember lehet az, aki öntelt és beképzelt,

ki túl sokat hisz magáról, pedig egy senki,

s aki a népe ellensége előtt letérdelt?

Amikor egy bolha pattog

Amikor egy bolha pattog, megremeg a világ,

rémülten nézik, ahogy nagyokat ugrik,

és elnémulnak az értelmes viták.

Vacogva szemlélik, amint egyre nő az ereje,

ez pedig még sokkal dölyfösebbé teszi,

és nem érdekli, mi lenne a szerepe.

Vérszemet kapva egy trambulinra vágyódik,

amelyről nagyobbat ugorhat az ég felé,

és ebbe minden lény belerázkódik.

Amikor egy bolha pattog, felharsan a kacaj,

természetesen a háta mögött nevetnek,

látva, most még butább, mint tavaly.

h	K	s	c	p	s	v
			1	2	3	4
5	6	7	8	9	10	11
12	13	14	15	16	17	18
19	20	21	22	23	24	25
26	27	28	29	30	31