Saját alkotásaim
A valótlanságot elhitetni nem nehéz, sőt, könnyű,
az emberek sokasága fogékony a hazugságokra,
hisz a szellemi szintjük nem túl magasröptű.
A valótlanságot elhitetni akár erőszakkal is lehet,
és ezt sajnos el is tűrik az emberek, elfogadják,
szentül hiszik, ez ellen senki, sohasem tehet.
Könnyű bárkit csapdába csalni, ha a csalétek jó,
és ha az képes magához vonzani az áldozatot,
a megtévesztéshez bizony elég egyetlen szó.
Könnyű bárkit csapdába csalni, ha nem is figyel,
ha az érzései messze járnak, egy szebb helyen,
s ha elmélázva nagyon súlyos terheket cipel.
Mézes mérgekkel próbálják elaltatni a hangyákat,
hiszen azok szeretik az édes, finom ételeket,
és ilyetén nem kell felállítani csapdákat.
Eme mérgek lassan, fokozatosan fejtik ki a hatást,
s emiatt nem tűnik fel a szorgos rovaroknak,
milyen ravasz módon kapják a csapást.
Mézes mérgekkel próbálják elősegíteni a végzetet,
mivel mindenképp el akarják érni a céljukat,
kiirtani ezeket a szorgos és apró lényeket.
Nem veszik észre az állatok, hogy csapdába kerültek,
és lépre csalták mindőjüket a sok édes csalétekkel,
miközben ők, az evés gyönyörébe merültek.
Nem tűnik fel nekik, hogy a területüket bekerítették,
és körös-körül kerítések, rácsok vannak telepítve,
s a legtöbbjüket pedig már rég leterítették.
Nem veszik észre az állatok, hogy a végüket akarják,
és az eddigi életüknek mindörökre vége fog lenni,
s többé nem tudják majd, mi is a szabadság.
A „ha” szónak semmi értelme nincs, soha nem is volt,
egyfajta álomkép csupán és egyféle remény,
mindig is csak a vágyálmokról szólt.
Ha nem vesztettünk volna, akkor a győzelem a miénk,
ha eszünk, biz nem leszünk egy ideig éhesek,
és ha végünk van, az élet nem az igénk.
Ha gyűlölünk, a szeretetet nem érezhettük volna soha,
s nem lennénk kiválóak, ha gyengék vagyunk,
és minden reményünk elszállna tova.
Ha a szívünk becsületes, nem lenne oly hazug és sötét,
s nem létezne sem a gonosz, sem az ármány,
ha a Nap feloszlatná a homály ködét.
A „ha” szónak semmi értelme nincs, önámítás és hiba,
tagadása a valóságnak és főleg az igazságnak,
s efelől nincs kétség, sem pedig vita.
Az önámítás csakis hazug látszat és nem több annál,
egyfajta vágyálom, elképzelt valóság, óhaj,
s ez világosabb a ragyogó napnál.
Az önámítás csakis hazug látszat, s szemfényvesztés,
a nem létező tehetség és képesség elhitetése,
mások számára pedig megtévesztés.
Ígérni a legszegényebb is tud, szól erről oly sok rege,
ez így van, hiszen nem jár következménnyel,
és emiatt nem fáj soha, senkinek a feje.
Lehet ígérni Napot a legsötétebb éjszakának az egén,
Holdat a legragyogóbb nappalok folyamán,
és elhitetni, hogy az elbukás, az remény.
Lehet ígérni a legjobbat, a legszörnyűbb idők idején,
egy jobb, egy szebb világot, eme gonosz helyett,
és örök békességet a túlvilág szigetén.
Lehet ígérni igaz szeretetet, szerelmet és minden jót,
gyönyörű életet, becsületes, s álomszerű létet,
külön kiemelve valamennyi igaz szót.
Ígérni a legszegényebb is tud, a legszerényebb elme,
ám sajnos mindezeknek valós alapja nincsen,
szétfoszlanak, mint a legfinomabb kelme.
Furfangos fondorlatokkal manipulálják az embert,
s teszik boldoggá, örömtelivé a szürke életét,
így feldobva a mindennapi reggelt.
Új és újabb terhekkel dobják fel a napokat, éveket,
adóztatásból sincs hiány, sőt lesz még több is,
megmutatva, mily csodás a képzelet.
A megtévesztések sora igazán üdítő, sőt eszményi,
nevetésre és kacajra fakaszt számtalan lelket,
s már önmagában mindez megéri.
Furfangos fondorlatokkal vidámítanak mindenkit,
s eme álomszerű, gyönyörteli, szép világban,
nem hagynak unatkozni, ím senkit.
A rémisztő lábnyomok félelemmel töltik el a lelket,
van közöttük kicsi, nagy és lúdtalpas lenyomat,
ám az ökolábnyom az, amely sikerre lelhet.
Félelmetes, hiszen ezt hangoztatja a tévé, s a rádió,
ne használj sok vizet, ne lépj ki a házadból sem,
ám meglepő módon, nem ezt súgja a ráció.
Ne járj autóval, csak a tömegközlekedés az, ami jó,
s a legapróbb rezdülésed is kárt tesz mindenfelé,
a kiváltságok sokasága, csakis az elitnek való.
Ne egyél állati fehérjét, hiszen finomabb egy bogár,
sem a gyümölcsök, sem a tej, nem neked valóak,
ha nem hiszed el, elnyel majd a sötét mocsár.
Ne fürödj, s ne moss, örülj, hogy egyáltalán élhetsz,
a készpénz nélküli világban csakis rab lehetsz,
bármennyire hitetlenkedsz, hiába kétkedsz.
Bűntudatot próbálnak kelteni, reszkessen az ember,
mivel csakis miatta van ilyen helyzetben a világ,
s amíg a fajtája él, a Föld nyugalmat nem lel.
A rémisztő lábnyomok ökoálmokat vetítenek elénk,
s eme álmokban már ökohullák vagyunk csupán,
ilyen hazug gondolatokat sulykolnak belénk.
Becsapva és megtévesztve élnek az emberek,
egykedvűen végzik a dolgukat naponta,
a teendőjük nem kevés, rengeteg.
Elgondolkozni sem idejük, sem erejük nincs,
annyira lefoglalja őket az a sok rossz,
s lassan szabad akaratuk sincs.
Elvész minden joguk, amit valaha szereztek,
amiért sokat harcoltak, s vérüket ontották,
miközben sok családtagot eltemettek.
Sötét vihar dühöng, mindennapos az ármány,
s valamennyi életforma veszélyben van,
hisz nem többek ők, mint zsákmány.
Becsapva és megtévesztve az élet kegyetlen,
tragikus idők járnak, s nem lesz irgalom,
amíg nem lesz rend a fejekben.
