Saját alkotásaim
A gonosz sosem fog beletörődni a vereségbe, a kudarcba,
és abba, hogy szembe mer szállni vele a fény serege,
mert nem bírja elviselni, hogy inog a hatalma.
Ideges, feszült és legfőképpen mérges, mert vesztésre áll,
pedig mindig mindent bevetett, háborúkat, ármányt,
ám győzelmi reménye hamarosan a semmibe száll.
A gonosz sosem fog beletörődni az uralma gyengülésébe,
inkább feláldozza az egész világot, ezúttal véglegesen,
és alantasan reagál a jónak minden rezdülésére.
Egy szegény ember jobban átérzi mások fájdalmát,
meg tudja érteni az elesettek szomorúságát,
és nem használja a hamisság álarcát.
Egy szegény ember lelke sokat kibír, sokat szenved,
ám szenvedés közben is képes őszinte mosolyra,
s míg él, a reményeiből sosem enged.
Tiszteletre méltó az, aki mindig kiáll az igazságért,
a becsületért, az elesettekért, a gyengékért,
és sokat próbál tenni a boldogságért.
Aki kiáll a becsapottak, a kizsákmányoltak mellett,
aki képes reményt vinni a reménytelenségbe,
s aki bármikor megteszi, ami tőle telhet.
Aki nem nézi tétlenül a hamisságot, a sok ármányt,
a számtalan gaztettet, a rengeteg manipulációt,
és aki a fényt látja, nem a gonosz sárkányt.
Tiszteletre méltó az, aki kiáll önmagáért is, ha kell,
aki lovagként védi meg eme sérülékeny világot,
s csak akkor örül, ha gazságra már nem lel.
Hideg, csillagfényes éjszakán, amikor a Hold ragyog,
útra indulnak az álmok a fantáziák világába,
és nem állíthatják meg őket a fagyok.
Hideg, csillagfényes éjszakán, amikor a csend hallik,
s amikor szinte megáll az idő a végtelenben,
ember és természet, békességben alszik.
Amikor mérgező gombák kerülnek bele a kosárba,
és igyekeznek megbújni a sok ehető között,
akkor az étel nem sikerül túl csodásra.
Amikor mérgező gombák kerülnek le a gyomorba,
akkor bármily finom is volt az ebéd, vacsora,
az étkező fájdalmasan juthat a pokolba.
Forró a kása annak, aki nem fújja meg főzés után,
és aki nem bírja kivárni, hogy lassan kihűljön,
s miután megégeti a nyelvét, csak néz furán.
Forró a kása annak, aki fortyogás közben kóstolja,
és hiába is iszik hideg vizet enyhítésre vágyva,
a fájó szenvedésért semmi nem kárpótolja.
A béke kicsiny szigetén mindig vidám az élet,
a boldogság és a szeretet oly természetes,
s eme helyre vágyakozik minden lélek.
A szigeten zöldek a rétek, illatoznak a virágok,
kristálytiszta a víz, kellemes a Nap melege,
és a lakók gyönyörűnek látják a világot.
Nincs betegség, nincs adósság és nincs harag,
egész évben bőven teremnek a növények,
s a vizekben vígan lubickolnak a halak.
Segítőszándékból és megértésből sincs hiány,
mindenki, mindenkinek az igazi támasza,
s nem létezik semmi sem, mi silány.
A béke kicsiny szigetén olyan csodás a reggel,
ahogyan a nap összes perce is varázslatos,
ám pirkadatkor megcsörren a vekker.
Az irigység sokaknak a lelkét gyötri és kínozza a végig,
egy irigy ember számára mások öröme fájdalom,
s eme fájdalmat megőrzik örökre, a sírig.
Aki irigy, annak nehéz látni, ha valaki vidám és szeret,
pláne, ha ama illetőnek még szerencséje is adódik,
s ez ellen ő sajnos soha, semmit nem tehet.
Az irigység sokaknak a lelkét gyötri, pusztítja, emészti,
néha ugyan megpróbálják elnyomni ezt az érzést,
ám a szívüket nem tudják jobbra cserélni.
A türelem nem gyakori erény, csak kevesek erénye,
a mai világban bizony már nehezen fellelhető,
és sokszor a türelmetlenség lép a helyébe.
A türelem nem gyakori erény, fehér hollóként ritka,
itt-ott még felbukkanhat és megmutatja magát,
ám ha eltűnik, a hiányát a világ sírja vissza.
Mi mindenről mondunk le az életünk folyamán,
mennyi álmunkról, vágyunkról, óhajunkról,
amíg utazunk a sorsunk gyors vonatán.
Mi mindenről mondunk le, amiről nem is kéne,
és mennyi mindent áldozunk be muszájból,
s mennyit küzdünk, míg kijutunk a fényre.
