Saját alkotásaim
Mi mindenről mondunk le az életünk folyamán,
mennyi álmunkról, vágyunkról, óhajunkról,
amíg utazunk a sorsunk gyors vonatán.
Mi mindenről mondunk le, amiről nem is kéne,
és mennyi mindent áldozunk be muszájból,
s mennyit küzdünk, míg kijutunk a fényre.
Számtalan fájó sebet szerzünk az életünk folyamán,
a testünknek, s a lelkünknek is bőven jut belőle,
miközben mélán utazunk a sorsnak vonatán.
Ez a vonat nem áll meg, amíg az út végét el nem éri,
nem is lassít, dübörögve, s gyorsan száguld előre,
hogy ez miért van így, azt az ember nem is érti.
Számtalan fájó sebet szerzünk, kisebbet, nagyobbat,
de bármekkorákat is, muszáj azt kibírni és túlélni,
újabb esélyt, s új reményt adni önmagunknak.
Mindenki követ el hibákat az élete folyamán,
amik később nagyon tudnak majd fájni,
s vele tartanak a sorsnak a vonatán.
Azon a vonaton utaznak a terhek, s a gondok,
a reakciók a történésekre, az álmok sora,
és a lélek szekrényeibe zárt csontok.
Ott hevernek a vonat padlóján a forró vágyak,
amelyek soha nem tudtak beteljesülni,
és még mindig valami jóra várnak.
Az ülések tele szeretettel, békével, s örömmel,
csendben szemlélgetik egymást az úton,
és belül harcolnak foggal, körömmel.
A csomagok tartóján elképzelések, fantáziák,
s elmélyült magába zárkózások a szélén,
amik megmozgatják olykor a fantáziát.
Szerelmeket, elhalálozásokat is visz a vagon,
buja gondolatokkal, őszinte érzelmekkel,
ám sajnos mind csalódtak egy napon.
Mindenki követ el hibákat, mik elkísérik tova,
és nem könnyítik meg a lelkiismeretet,
erről a vonatról nincs leszállás, soha.
A Pokol felé tart a vonat sötét lelkekkel,
mindegyikük tele volt gonosz tervekkel.
Amíg robog, mindenhonnan gyűjti őket,
a lelkiismeret nélküli férfiakat és nőket.
Van közöttük bűnöző, politikus, gyilkos,
hazug, zsaroló, fizetett bérenc és cinkos.
Hazaárulóból igen sok van ezen az úton,
akik jó gazdáikkal pendülnek egy húron.
Akad bőven mindenféle jellemtelen alak,
és született senkiházi, ki e világban salak.
Kapzsik, pénzéhesek tömege jajgat, visít,
s valamennyi bűnös megbocsátásért sikít.
A Pokol felé tart a vonat, gyorsan halad,
a rajta utazó galádokból egy sem marad.
Az Ördög üstjei szeretettel várnak rájuk,
bennük főve már nem lesz nagy a szájuk.
