Szomorú a szívem, ahogy most a temetőt járom,
a lelkem tele van emlékekkel, gondolatokkal,
és eközben a szeretteim sírköveit látom.
Lágyan cirógat a napfény, amíg némán haladok,
érzelmek sokasága tör fel a szívem mélyéről,
és egy ideig biztosan szomorú maradok.
Amíg nézem a mécsesekben pislogó apró lángot,
elképzelem, milyen lenne, ha ők még élnének,
és együtt járhatnánk a szilveszteri táncot.
Szomorú a szívem, hisz lassan mind elmegyünk,
elbúcsúzunk sorban, ki hangosan, ki halkan,
és a végtelenben egyesül a szellemünk.
