Saját alkotásaim
A végzet lovasa mindig úton van, nem áll meg soha,
nappalokon és éjjeleken át is lovagol kitartóan,
s ha úgy adódik, minden reményt elvisz tova.
A végzet lovasa mindig úton van, mindenkihez elér,
nem lehet elbújni előle, s a küzdelem hiábavaló,
igen fájó, de minden tette önmagáért beszél.
Csend honol az utcákon, hófehérbe öltözött minden,
a lámpák fénye varázslatosan csillog a friss havon,
és ennél a pillanatnál nyugalmasabb nincsen.
Az otthonokban kellemes a meleg, készen a vacsora,
oly meghitt a légkör, érződik az ünnep közeledte,
s jóllakottan az emberek nem vágynak sehova.
Csend honol az utcákon, már a szél nesze sem hallik,
hangulatosan telik az idő, s lassan éjfélt üt az óra,
eljött a lefekvés ideje, de a szeretet sosem alszik.
Ragyognak a csillagok, a kerek arcú Hold mosolyog,
s vidáman nézi, ahogy a hóember egy ajtón bekopog.
A kezében ajándékok, az apró gyermekeknek szánja,
hiszen tudja, mindőjük izgatottan a karácsonyt várja.
Karácsonykor útra kél a szeretet, s a szívekbe költözik,
este szállingózik a hó és a remény is hófehérbe öltözik.
Az asztalokon egymás mellett, ünnepi étkek sokasága,
ez idő tájt a boldogság beköltözik mindenki otthonába.
Karácsony estéjén minden meghittebb, varázslatosabb,
valamennyi perc vidámabb, szeretettelibb, s boldogabb.
Az ünnep alatt is élnek emberek magányosan, egyedül,
de mind igazi szeretetre, s megértésre vágynak legbelül.
Nem mindenkin egyformán látszik meg az idő múlása,
van, akit sokkal tovább tart fiatalosan a sors szele,
és van, akinek zordabb időket sodor az útjába.
Nem mindenkin egyformán látszik, hogy ki valójában,
a szemeket könnyedén megtévesztheti a fantázia,
és elhomályosítja, milyen az illető a valóságban.
Az emlékeink elkísérnek minket az utolsó percig,
és sokszor felidéződnek az életünk folyamán,
a szívünk mélyén az időnek múlását jelzik.
Az emlékeink elkísérnek minket a végtelen útján,
és sok közülük örömmel tölti fel a lelkünket,
néha jókat nevetünk önmagunk múltján.
Szomorú a hóember, immár a könnyei is potyognak,
izzad a kalapja alatt a Nap simogató sugaraitól,
és barátai, a szánkók sem nagyon mozognak.
Szomorú a hóember, örömöt kevés ideig okozhatott,
sárgarépa orra is elkezdett konyulni bánatában,
pedig álmában már a varjakkal borozgatott.
Szomorú a hóember, s úgy érzi, a tél cserben hagyta,
az ereje fogytán van, alig bírja tartani a seprűjét,
ám reméli, hátra a boldogság érzetét hagyja.
Az életünket végigkíséri számtalan égető fájdalom,
amelyeken bizony nagyon nehéz túllépni,
és nem segíthet semmiféle szánalom.
Az életünket végigkíséri megannyi keserű pillanat,
azonban erősítheti a lelkünket a szeretet,
és a remény által eljöhet a pirkadat.
Hideg téli éjszakán, amikor a csend a körútját járja,
és hófehér takaró lepi be az utcákat, tereket,
nyugalom telepszik az alvókra, a tájra.
Hideg téli éjszakán, amikor még a szél sem mozdul,
s a fák ágain pihennek a mosolygó hópelyhek,
az estét eme csodás látvány ejti foglyul.
Lehullott a hó, fehérbe borult a táj, a bokrok, a fák,
a hegyek, a völgyek, s a nemrég virágos rétek,
a városok, falvak, tanyák, a mocsaras láp.
Lehullott a hó, fehérbe borult a táj, beköszönt a tél,
a szél fúj, az állat és növényvilág pihenőre tér,
s a téli mesék sokasága újfent életre kél.
Lehullott a hó, fehérbe borult a táj, az este kacsint,
felragyogtak a csillagok, a Hold útjára indult,
és nyugalom, békesség honol odakint.
Magánrepülőn utazva, felülről nézve, szép ez a világ,
nem láthatóak a gondok és a kínzó szegénység,
s eme tényekről oly feleslegesek is a viták.
Aki a gépen ül, az semmit nem érez meg mindebből,
neki lényegtelen mindez, hisz mindene megvan,
és flegma, lekezelő a véleménye minderről.
Önmaga bulikra jár, rendezvényekre és sok estélyre,
a házai, kastélyai, birtokai, óriásiak, hatalmasak,
s neki nem kérdés, hogy miket is eszik estére.
Ahogyan az sem, hányszor jár üdülni és kaszinókba,
mikor repülhet át a kedvenc sajtjáért Párizsba,
vagy mikor indulhat pénz mosni Monacóba.
Természetesen elvárja a köznéptől a klíma védelmét,
azt, hogy az emberek mondjanak le mindenről,
és soha ne firtassák e magas eszme értelmét.
Tűrjék az igát engedelmesen, örüljenek a háborúnak,
ne sírbakoljanak, amiért az adójukat elherdálják,
és értsék meg, egyes körök így háborúznak.
Mondjanak le a húsokról, a tejről, s mindenféle jóról,
egyenek műhúst, bogarakat, vagy inkább semmit,
ne is létezzenek és értsenek a hatalmi szóból.
Magánrepülőn utazva csodás az összes perc, pillanat,
folyik a pezsgő, a whisky és mindig ragyog a Nap,
ám egyszer mindenkihez bekopog az alkonyat.
