november 2024 - 3 / 3 oldal - Kiss Gyula versei

Akinek a szíve gonosz

Akinek a szíve gonosz és csakis az érdek vezérli,

a lelkét pedig átjárja a mélységes sötétség,

az másoktól az anyagi javakat reméli.

Akinek a szíve gonosz, attól jót ne várjon senki,

hisz nincs benne szeretet, sem szánalom,

és bárkin átgázol, ha előre akar menni.

Akinek a szíve gonosz, az mások kínjainak örül,

fölényes, flegma, álszent, hazug és dölyfös,

s önmagát sok hasonlóval veszi körül.

Akinek a szíve gonosz, az kedveskedik szemből,

mosolyogva bájolog és dicséri is a másikat,

ám ha az elfordul, hátba szúrja egyből.

Akinek a szíve gonosz, annak is ketyeg az órája,

és hiába is szeretné, ő sem lesz halhatatlan,

s végül rájön, hogy nincs szükség őrája.

A népszerűségre sokan vágynak

A népszerűségre sokan vágynak, hiszen az az álmuk,

bármit meg is tesznek, hogy a céljukat elérjék,

és minél többen csodálattal nézzenek rájuk.

Sajátjukként adják elő mások ötleteit, szavait, írását,

és sok olyan dolgot, amelyhez semmiféle közük,

ám ezeket önnön remekműveként kínálják.

A népszerűségre sokan vágynak, de tehetség nélkül,

ám aki más tollaival ékeskedik, az el fog bukni,

és meg is szégyenül mindenki előtt legvégül.

Tűnjön el a rossz, a gonosz

Tűnjön el a rossz, a gonosz, s mindenféle ármány,

valamennyi lélekromboló és pusztító dolog,

s nem kell nekünk semmiféle járvány!

Nincs szükségünk arra, hogy korlátozzák a létünk,

befolyásolják a gondolatainkat, az érzéseinket,

és folyamatosan csak kitoljanak vélünk!

Tűnjön el a rossz, a gonosz, ezúttal végleg, örökre,

és ragyogjon fel a fény a hosszú sötétség után,

s legyen végre mindenkinek oka az örömre!

A fantáziák bolygóján

A fantáziák bolygóján minden csodás és olyan békés,

a látvány pazar, lenyűgöző, igazán álomba való,

s mindez felfoghatatlanul mámorító érzés.

A fantáziák bolygóján nem létezik rossz, sem gonosz,

van viszont szeretet, megértés, jóság, nyugalom,

az ottlét csakis örömöt és boldogságot okoz.

A tudás fényét megtalálja

A tudás fényét megtalálja az, aki kitartóan keresi,

és aki szorgalmasan kutat utána folyamatosan,

az bizony egy szép napon biztosan megleli.

A tudás fényét megtalálja az, aki szeretné, akarja,

aki szeretné eloszlatni a homályt, a sötétséget,

és akit az igazság, a valóság nem zavarja.

A lelkekben lapuló remények

A lelkekben lapuló remények a szabadulásukra várnak,

olyan régóta emésztődnek odabent, a biztonságban,

s csak az embereken múlik, hogy mikor szállnak.

Mikor szállnak és mikor váltják be gazdáik szép álmait,

mikor teljesítik mindazt, amiért létrejöttek egykor,

s miképpen nyitják ki a vágyak csodás szárnyait.

A lelkekben lapuló remények izgulnak, készülve az útra,

kissé feszengenek ugyan, ám nagyon is bizakodnak,

és hiszik, hogy fátylat tudnak borítani a múltra.

Szomorú a szívem

Szomorú a szívem, ahogy most a temetőt járom,

a lelkem tele van emlékekkel, gondolatokkal,

és eközben a szeretteim sírköveit látom.

Lágyan cirógat a napfény, amíg némán haladok,

érzelmek sokasága tör fel a szívem mélyéről,

és egy ideig biztosan szomorú maradok.

Amíg nézem a mécsesekben pislogó apró lángot,

elképzelem, milyen lenne, ha ők még élnének,

és együtt járhatnánk a szilveszteri táncot.

Szomorú a szívem, hisz lassan mind elmegyünk,

elbúcsúzunk sorban, ki hangosan, ki halkan,

és a végtelenben egyesül a szellemünk.

Mindenki a maga nevében ígérjen

Mindenki a maga nevében ígérjen és ne a máséban,

s ne mást küldjön el maga helyett cselekedni,

amíg meghúzódik hátul, az árnyékban!

Ha nem bír el valamivel, akkor maradjon csendben,

s ne becsmérelje azt, aki amúgy igen sokat tesz,

és ne forduljon a valósággal szemben!

Mindenki a maga nevében ígérjen, de azt is csínján,

jól gondolja meg, miket mond, s mire hajlandó,

és ne okoskodjon az erejének híján!

A megemlékezés napjaiban

A megemlékezés napjaiban békésebbek az emberek,

ilyenkor a szeretteik emléke a lelkeikben ragyog,

és a sírokon van virág, s gyertya, rengeteg.

A megemlékezés napjaiban a könnyek patakja árad,

s eme patak lefelé csordogál a szomorú arcokon,

míg forrásuk, a bánat, végleg ki nem szárad.

A saját bőréből

A saját bőréből senki nem bújhat ki, nem is tudna,

és hiába is szeretne másikat a mostani helyett,

akkor sem kap, ha a mostanit nagyon unja.

A saját bőréből nem tud kivetkőzni az ember soha,

legyen bármilyen ügyes, vagy akár tehetséges,

az élete és a reményei így suhannak el tova.

h	K	s	c	p	s	v
				1	2	3
4	5	6	7	8	9	10
11	12	13	14	15	16	17
18	19	20	21	22	23	24
25	26	27	28	29	30