Saját alkotásaim
Maszk mögé bújva nem a valóság látszik,
és nem is az igazság tündököl fényesen,
az elmével csakis a hamisság játszik.
Arc nélküli világban mindenki egy senki,
nem ember, nem lélek és nem élőlény,
olyasféle, kiket oly könnyű megvetni.
Az engedelmesség a gyengék miatt élhet,
miattuk szenved az értelem rengeteget,
és a tisztánlátás bizony miattuk félhet.
Maszk mögé bújva fog elpusztulni a világ,
mivel a rettegés és a félelem hatalmas,
az ostobák sírjain soha nem nő virág.
Idővel mind a homályba veszünk, történjen bármi,
szép lassan elfelednek minket a barátaink,
s csak az emlékeinkkel fogunk hálni.
Elfeled minket a jelen, a jövő nem is számít reánk,
minden tettünk, gondolatunk, immár a múlté,
és a remény csak nehezen talál miránk.
A hibáink végig fognak kísérni, bármerre megyünk,
és legyen a szándékunk bármilyen álomszerű,
végül mégis csupán önmagunk leszünk.
Idővel mind a homályba veszünk, semmivé válunk,
az összes mozzanatunk az emlékezetbe süllyed,
s eközben csendben, a végtelenbe szállunk.
Van-e olyan ember, akinek soha nem fáj semmije,
aki állandóan boldog, szeretetteljes és vidám,
s aki majd vígan fog távozni a semmibe?
Van-e olyan gyermek, akinek az élete csupa öröm,
akit nem terhel az iskola és a követelmények,
s aki az elvárásoknak félvállról köszön?
Van-e olyan ember, akit nem nyomaszt ez az élet,
akinek az egészsége kiváló és még nem sérült,
s akibe gyakorta csak hálni jár a lélek?
Az eddigi életünk lassan lejár, másikra vágyunk,
immáron a Nap sem éltethet minket örökké,
és sóhajtunk, amikor elköszön az álmunk.
Mindaz, mit elértünk, semmivé válik oly hamar,
úgy tűnik, az erőfeszítéseink válasz nélküliek,
és ami megmarad számunkra, az fanyar.
Az emlékeink elmosódnak, a homályba vesznek,
az érzéseink eltompulnak, a fényük kialszik,
és valamennyien az enyészeté lesznek.
Egykori szerelmeink, barátságaink tovaszállnak,
a családunk iránti szeretet is búcsút integet,
s nem tud ellenállni az idő rohamának.
Az eddigi életünk lassan lejár, bekacsint az éjjel,
mosolyogva simogatja meg a fáradt lelkeket,
s a szívek mélyén a Hold néz már széjjel.
Amíg nem huny ki végleg az értelemnek fénye,
és amíg ragyog a Nap, fent, a kéklő égen,
addig reménykedhet a bolygó népe.
Míg még van erő a lelkekben, hogy küzdjenek,
addig akadhat esély és adódhat remény is,
ahhoz, hogy végleg meg ne szűnjenek.
Amíg nem huny ki végleg az élni akarás lángja,
s amíg nem hal ki az emberekből a szeretet,
addig a létet, senki nem tiporhatja sárba.
Akinél a nyerő lapok vannak, az irányítja a játékot,
mosolyogva dőlhet hátra és igen elégedetten,
a többiekre pedig a vereség vet árnyékot.
Akinél a nyerő lapok vannak, az biztos a dolgában,
könnyedén veszi a létet, számára szép a világ,
hiszen nem osztozik a vesztesek sorsában.
Minden perc magában foglalja a jót, a rosszat,
az esélyt, s a reményt, no meg a bukást is,
és mindez velünk lesz, egy élethosszat.
Minden perc magában foglalja a létet, a véget,
a lehetőséget, a szerelmet és a csalódást is,
s oly felesleges folyton aggódni evégett.
Elismerés és tisztelet
kéz a kézben járnak,
megbecsülés, igazság,
sokan erre vágynak.
Az érdemtelen érdem,
nem igen való semmire,
a valódi tettek, szavak,
elrepíthetnek messzire.
Messze a mesevilágtól,
távolra a hamis léttől,
elrugaszkodva a naptól,
óráktól, percektől, évtől.
Elismerés és tisztelet,
ki megérdemli, kapja,
megbecsülés, igazság,
eljön annak is a napja.
A gonosz sosem fog beletörődni a vereségbe, a kudarcba,
és abba, hogy szembe mer szállni vele a fény serege,
mert nem bírja elviselni, hogy inog a hatalma.
Ideges, feszült és legfőképpen mérges, mert vesztésre áll,
pedig mindig mindent bevetett, háborúkat, ármányt,
ám győzelmi reménye hamarosan a semmibe száll.
A gonosz sosem fog beletörődni az uralma gyengülésébe,
inkább feláldozza az egész világot, ezúttal véglegesen,
és alantasan reagál a jónak minden rezdülésére.
Tűnjön el a rossz, a gonosz, s mindenféle ármány,
valamennyi lélekromboló és pusztító dolog,
s nem kell nekünk semmiféle járvány!
Nincs szükségünk arra, hogy korlátozzák a létünk,
befolyásolják a gondolatainkat, az érzéseinket,
és folyamatosan csak kitoljanak vélünk!
Tűnjön el a rossz, a gonosz, ezúttal végleg, örökre,
és ragyogjon fel a fény a hosszú sötétség után,
s legyen végre mindenkinek oka az örömre!
