Saját alkotásaim
Amikor az éjszaka fényei kigyúlnak és a szél sem rebben,
sőt, még a víz fodrai is alszanak a csillagok alatt,
minden lepihen, eme varázslatos csendben.
Ez idő tájt indulnak útjukra az álmok és a titkolt vágyak,
amelyek a nappali fény mellett ritkán jönnek elő,
most azonban a tündöklő Tejút felé szállnak.
Amikor az éjszaka fényei kigyúlnak, a világ is megpihen,
a szebbik oldalát mutatja, békésebb, s nyugodtabb,
ám kakasszóra mindez eltűnik a semmiben.
Mikor a világ aludni tér, felragyognak a csillagok,
és mint apró gyémántok, csillognak az éjben,
a Hold régóta ismer már minden csillagot.
Összebarátkozott velük, mióta útját járja az égen,
tudja, hogy az emberek csodálják a látványt,
és gyönyörködnek az éjszakai fényben.
Mikor a világ aludni tér, a Tejút is láthatóvá válik,
és csodálatos szépsége elbűvöli az éjjel lényeit,
miközben a Hold a csillagokkal játszik.
Esténként a tisztáson feltűnik a remény lámpája,
a benne lévő gyertya lángja varázserővel bír,
és új lehetőséget kínál az élővilág számára.
Egy csodásabb jövőt, egy szebb, békésebb világot,
élhetőbb életet és sokkalta több szeretetet,
tiszta levegőt, erdőt, mezőt, sok virágot.
Ez a lámpa magához vonzza a jóra vágyó lelkeket,
akik apró fényekként jelennek meg körülötte,
és érzik, számukra az éj csodát rejteget.
Esténként a tisztáson felvillannak az apró fények,
mint milliónyi drágakő, oly ékesen ragyognak,
s eközben békésen alszanak az erdei lények.
Mint apró gyémántok, úgy ragyognak a csillagok,
és az emberek, akik éjszakánként nézik őket,
azt mondják, ott fönt laknak az angyalok.
Ott élnek a szemek elől megbújva, s láthatatlanul,
onnan figyelnek és segítik a bajba jutottakat,
a tudtuk nélkül, kedvesen, számolatlanul.
Mint apró gyémántok, melyek megérintik a lelket,
úgy fénylenek a csillagok a legsötétebb éjben,
s általuk a legelesettebbek is békére lelnek.
Mikor leszáll az éj, felragyognak a csillagok,
s közöttük mosolyog a kerek arcú Hold,
mely odafönt is érzi a virágillatot.
A kertekben nyugalom honol, csend és béke,
ilyenkor nő a fű, mindenfelé új élet sarjad,
s lepihennek a nappal állatai végre.
Mikor leszáll az éj, csodás álmok kelnek útra,
életre keltik a fantáziák varázslatos világát,
s ezt megteszik minden éjszaka, újra.
Amíg végleg leszáll az éj, nem maradt sok idő,
a Nap utolsó sugarainál feldereng a múlt,
s az érzések hulláma biza jó hírvivő.
A lelkek hárfáján a zűrzavar és a káosz játszik,
a szívek verik az ütemet, az ész hegedül,
s eme zenemű történelemmé válik.
Egykoron, ha eljut valakihez ez a zenei dráma,
bizonyára fel sem fogja majd, amit hall,
s nem érti meg, az élet milyen drága.
Amíg végleg leszáll az éj, addig lehet remélni,
azután minden esély a sötétség fogja lesz,
és azt senki nem szeretné megélni.
Nyugalom és pihentető éj, a fantázia szárnyal,
az álmok útjukra indulnak egy szép helyre,
s együtt suhannak a forró vággyal.
Útjuk során számtalan kalandban van részük,
s átjutva a varázslatos látnivalók világába,
megmutatkozik az eddig rejtett énjük.
Nyugalom és pihentető éj, ez sokaknak álma,
annyian áhítoznak a boldogságra, örömre,
hogy a reménynek is leesik az álla.
Az éjszaka csillagai békésen ragyognak az égen,
fényük milliárdnyi éve utazik a galaxisban,
s vonzzák az emberi szemeket az éjben.
A fantázia különféle alakzatokat képzel belőlük,
érdekesebbé, misztikusabbá téve a napokat,
s számtalan történet, mese szól felőlük.
Az éjszaka csillagai megragadják a szívet, lelket,
ezüstös csillogásuk romantikára ösztönöz,
s alattuk sok ember boldogságra lelhet.
Leszállóban az éj, az örök sötét közeleg,
s jól hallatszanak a horizonton a dörejek.
Villámok cikáznak a felhőkön keresztül,
s a hangjuk félelmetesen zeng, veszettül.
Retteg biza az élővilág apraja és nagyja,
és félelmében a sokkot hamar megkapja.
Eme sokktól ledermedve nem harcolnak,
és nyomot a idő jövőjébe nem rajzolnak.
Hátrahagyják az eddigi nyugodt életüket,
s magukban tartják vacogva a kételyüket.
Küzdeni nincsen merszük, ahhoz gyávák,
holott a pusztító vihar dühöngéseit látják.
Leszállóban az éj, a fény ím visszavonul,
az élet minden lehetőségének bealkonyul.
Viszont még izzik a remény apró parazsa,
és talán fellobbanhat a tüze, mint valaha.
