Saját alkotásaim
Hamarosan itt az aratás ideje, hiszen közeleg az ősz,
a termések beértek és begyűjtésre alkalmasak,
igyekezett jó munkát végezni a sok csősz.
Hamarosan itt az aratás ideje, a Halál élezi a kaszát,
már tudja, hogy mi fog következni hamarosan,
vele vágatják le az emberiség színét, s javát.
Káoszt teremteni könnyű, csak uszítás szükséges hozzá,
no meg rengeteg hazugság, ármány és fondorlat,
s nincs, ami a békés életet visszahozná.
Akik a káoszt létrehozzák, azok uralni akarják a világot,
sőt, már rég uralják is a megtévesztés leple alatt,
s úgy eltapossák, mint egy apró virágot.
Káoszt teremteni könnyű, hiszen felpaprikázható bárki,
és az emberek igen fogékonyak az álságos tanokra,
a zűrzavarból viszont nehéz kiutat találni.
Amíg a háborús hisztéria zajlik, másra nem figyel senki,
e helyzetet kihasználva előkészítették az új járványt,
és a halálba menő úton, csak előre lehet menni.
Jönnek újfent a lezárások és kötelezővé teszik a mérget,
az arcokra erőltetik az arctalanná tevő maszkokat,
amelyekkel a világtól elzárják a szolganépet.
Amíg a háborús hisztéria zajlik, megtervezik a végzetet,
s míg az emberek mindezt elhiszik, fejüket lehajtva,
soha nem fogják hallani az igazságot, a lényeget.
Néma sikolyok hallatszanak a határban, sírnak a növények,
víz nélkül haldokolnak, s a termésük jórészt odalett,
sajnos nem tudnak ellene tenni a szegények.
Kiszáradt a kukorica, a napraforgók feje nem a Napot látja,
a búza, a lucerna és sok más növény tikkadtan hever,
egy részük learatva, más részük a végét várja.
Néma sikolyok hallatszanak a határban, a szárazság gyötör,
hatott a sok szándékos méregszórás és a pusztítás,
az emberek éheztetése, a gonosznak gyönyör.
A félelem mérgezi a lelkeket és kiszolgáltatottá teszi,
ezen okból folyik még a csapból is a rettegtetés,
s mindez, az emberek életkedvét is elveszi.
A félelem mérgezi a lelkeket és sokakat beteggé tesz,
megfertőzi az elméket, a gyávaság börtönébe zár,
s amíg nem küzd az ész, ez mindig így lesz.
A szeretet erőt tud adni, amikor távol van a remény,
s összetarthat a legnehezebb időszakokban is,
mikor az élet tragikus, drámai és kemény.
A szeretet erőt tud adni, legyen bármekkora a teher,
s miközben az embert leteríti a sors újra és újra,
segít talpra állni, ha a lélek a padlón hever.
A kisemberek sorsa érdektelen a hatalmi elit számára,
ők nem mérvadók, s nem tényezők, csak alja nép,
és csupán terhet raknak a világnak a vállára.
Egy egyszerű ember nem számít, ne is vegyen levegőt,
és lehetőleg ne szennyezze a létével ezt a bolygót,
inkább keresse fel önként a zsúfolt temetőt.
A kisemberek sorsa érdektelen, s nem méltóak a létre,
úgy bánnak velük, mint az állatokkal, szolgákkal,
és ez így is marad, amíg nem térnek észre.
A tűzokádó sárkány visszatért és pusztítja a bolygót,
a sátán hű szolgái küldték a világ ellen újfent,
el kell hoznia a végítéletet, az utolsót.
Felégeti a termőföldeket, hogy legyen éhezés és baj,
iszonyúan felforrósítja a levegőt mindenfelé,
a halálhörgés a számára a kedves zaj.
Hamuvá tesz városokat, falvakat, egyszerű tanyákat,
és hatásosan tartja félelemben az emberiséget,
időseket, fiatalokat, apákat, s anyákat.
Természetesen a legkisebb gyermekeket sem kíméli,
amíg ők az ágy alatt lapulva rettegik a szörnyet,
minden percüket az iszonyat kíséri.
A tűzokádó sárkány visszatért és korántsem végzett,
bőven van még irtani való, van mit felégetnie,
hisz ezen okból jött a pokolból, e végett.
Tündérország veszte gyorsan közeleg a sok butaság miatt,
az emberi hiszékenység és a félelem a táptalaja ennek,
s a sötétség erői, egyáltalán nem izgulnak emiatt.
Persze, hogy nem, hiszen pont ők okozzák ezt a zűrzavart,
ők rombolták szét az egykori Meseország régi világát is,
és hoztak a békesség nyugalmába vihart, s zivatart.
Elpusztítanak mindent, ami valaha jó volt, szép és szabad,
ami valaha is örömöt okozott, vidámságot, boldogságot,
s el akarják törölni az ég kékjét, a kellemes nyarat.
Tündérország veszte gyorsan közeleg, s a tündérek sírnak,
fejüket lehajtva szomorkodnak, amiért oly tehetetlenek,
és amiért a földi gonosszal, egyelőre nem bírnak.
Vannak, akik szeretik a tömeget, a folyamatos nyüzsgést,
a napi tivornyákat, az esti rendezvényeket, a bulikat,
és egyszerűen nem bírják abbahagyni a züllést.
Mások az egyedüllétre vágynak, a nyugalomra, a békére,
a magányos csendre és az elméjük frissen tartására,
s ha nem keresi őket senki, nem esnek kétségbe.
Vannak, akik szeretik a tömeget és vannak, kiknek teher,
mindenki más, másként gondolkodik, másként érez,
s mindezen kihívásokra, a lélek is egyediként felel.
