Saját alkotásaim
Az állandó gyűlölködés megmérgezi a lelket,
elpusztíthat minden pozitív gondolatot,
és így az ember békére nem lelhet.
Nem tud foglalkozni a szeretettel, a széppel,
semmiféle jóval, sem értelmes dologgal,
és így néz a világra, fanyar képpel.
Nem tud őszintén ölelni, sem pedig segíteni,
az érzelmeiben is állandóan dúl a vihar,
és csakis ama húrt tudja feszíteni.
Az állandó gyűlölködés megrövidíti az életet,
összezavarja az elmét és kihat másokra,
sötétbe borítva a ragyogó fényeket.
Nem csupán fegyverekkel ölnek, más módok is vannak,
irányított időjárás és hőség, amely a termést kiégeti,
s egyre több teher, amiket az emberekre raknak.
Hazugságok, amelyekkel mérgezik az elmét és az életet,
mikkel gyűlöletet szítanak, egymás ellen fordítanak,
s melyekkel eltitkolják az igazságot, a lényeget.
Mérgek, miket be akarnak adni erőszakkal, bármi áron,
és amikkel alaposan megritkíthatják az emberiséget,
s a maradékot úgy tartják, mint a kutyát láncon.
Nem csupán fegyverekkel ölnek, az értelmet is megölik,
hisz az a sötét erők számára túlontúl veszélyes lehet,
és éppen ezért, már a kisgyermekkorban kiölik.
Néma sikolyok hallatszanak a határban, sírnak a növények,
víz nélkül haldokolnak, s a termésük jórészt odalett,
sajnos nem tudnak ellene tenni a szegények.
Kiszáradt a kukorica, a napraforgók feje nem a Napot látja,
a búza, a lucerna és sok más növény tikkadtan hever,
egy részük learatva, más részük a végét várja.
Néma sikolyok hallatszanak a határban, a szárazság gyötör,
hatott a sok szándékos méregszórás és a pusztítás,
az emberek éheztetése, a gonosznak gyönyör.
A félelem mérgezi a lelkeket és kiszolgáltatottá teszi,
ezen okból folyik még a csapból is a rettegtetés,
s mindez, az emberek életkedvét is elveszi.
A félelem mérgezi a lelkeket és sokakat beteggé tesz,
megfertőzi az elméket, a gyávaság börtönébe zár,
s amíg nem küzd az ész, ez mindig így lesz.
Maroknyi mérgező gaz tartja uralmában a mezőt,
tüskések és folyton bűzölögnek, rothadnak,
s a milliárdnyi fűszál fölött ők a nyerők.
Gyilkosan pusztítóak, s főleg a sötétségben urak,
nincs állat, amelynek a gyomra szereti őket,
elkerülik mind a szarvasok, őzek, nyulak.
Évszázadok óta élősködnek eme gyönyörű tájon,
s elszívják az éltető vizet a maguk hasznára,
kiélik a talajt, hogy a Földnek is fájjon.
Azonban újabban a gazdák észlelték a gyomokat,
fogták a kapáikat, az ásóikat, s a gyomirtót,
elindultak, hogy elintézzék e gazokat.
Maroknyi mérgező gaz, a bolygón csak paraziták,
amikor végre kiássák majd a gyökerüket is,
talán nem lát több ilyet a tanyavilág.
A fű eltiprása különféle módokon egyfolytában folyik,
sima gyomirtás címén, eltaposás cipőtalpak által,
és a kiirtás okainak a sora el nem fogyik.
Valaha, egykoron, gyönyörű zöld fűszálakból állt a rét,
mindenfelé madarak, méhek és bogarak éltek rajta,
és nyugalmas, igen békés, boldog volt a lét.
Manapság vegyszerrel, mérgekkel szennyezik a mezőt,
amely rozsdabarnává válik és véglegesen elpusztul,
amennyiben a fűszálak nem mutatnak erőt.
A levegőből is szórják a gyilkos mérget szinte naponta,
és az leereszkedik a még életben maradott füvekre,
azokra, amelyek még nincsenek eltaposva.
A fű eltiprása nagyon sikeres, de remény mégis marad,
a legjobb, a legszívósabb fűszálak kitartása esetén,
s közös erejük révén, majd új zöld mező fakad.
Csodásan ragyog a Nap,
kékben pompázik az ég,
a szellő szárnyakat kap,
s lágyan suhan, mint rég.
Ősidők óta járja az utat,
bepillant minden résbe,
állandóan keres és kutat,
nem találja helyét mégse.
Mindig csodálta a Földet,
lenyűgözte az élővilága,
szívből imádta a zöldet,
az volt az ő igazi világa.
Virágok illatát fújta tova,
figyelte az állatok életét,
nem nyugodhatott le soha,
míg megkerülte a féltekét.
Az emberi faj titkait leste,
besurrant oly sok ablakon,
olykor tetten érte az este,
ám nem láthatta pamlagon.
Manapság rossz a kedve,
bármerre jár gyilkot talál,
hűsíti ugyan az esők nedve,
ám terhük újabban a halál.
Chemtrailtól bűzös a levegő,
terjeng a rák rothadó szaga,
sárgul már a legtöbb legelő,
az emberi faj a bűnös maga.
Gyilkosok szóratják a mérget,
saját fajtájukat gonoszul irtva,
lélektelen, hitvány kis férgek,
gazdagodnak a bolygót kiirtva.
A szellőnek elege van ebből,
visszasírja a régi szép múltat,
vérzik szíve számtalan sebből,
mielőtt lepihen, mérgesen fújtat.
