március 2024 - 2 / 4 oldal - Kiss Gyula versei

Ki szeretne egy olyan világot

Ki szeretne egy olyan világot, amelyikben csak szolga,

amelyikben egy senki és nem számít embernek,

s kizárólag csak az engedelmesség a dolga?

Amelyikben nincs semmije és főleg szabadsága nincs,

nem dönthet semmiről, s nem is gondolkodhat,

ki számára lenne ez a legdrágább kincs?

Ki vágyna rá, hogy a gyermekeit elvegyék tőle örökre,

s miközben kidolgozná másoknak a szívét, lelkét,

nem is gondolhatna az ördögi körökre?

Ki szeretne egy olyan világot, mely árnyéka magának,

amelyben nincs érzelem és nincs értelem sem,

s melyben az igaz emberekre vadásznak?

Szorul a hurok az emberiség nyaka körül

Szorul a hurok az emberiség nyaka körül, biz nagyon,

elvész a szabadság, a józanság és az értelem,

s nyomuk sem marad majd egy napon.

Odalesz minden, amiért az elődök a vérüket ontották,

amiért képesek voltak feláldozni az álmaikat,

és hogy ez lesz, azt soha nem gondolták.

Nem hitték, hogy az utódaik semmivé lesznek, nullák,

fejet hajtanak külső erőknek és a gonosznak,

s nem marad utánuk más, csak hullák.

Szorul a hurok az emberiség nyaka körül, biza szorul,

és amennyiben az emberek nem térnek észre,

a remény e világban örökre visszavonul.

Szenny árassza el az egész világot

Szenny árassza el az egész világot, amelybe az belefullad,

mindenfelé a mocsok és a fertő piszkítja be a Földet,

miközben az értelem, mindebbe beleszunnyad.

Szenny árassza el az egész világot és megfertőzi az elmét,

mely zavarodottá válik, s képtelen józan cselekvésre,

kapcarongynak nézve, a legfinomabb kelmét.

Valaha volt egy kék bolygó

Valaha volt egy kék bolygó, amelyen az élet lakozott,

fák, bokrok és sok tiszta víz tarkította a felszínét,

este a Hold fénylett, nappal a Nap ragyogott.

Telt-múlt az idő, történelmi korok követték egymást,

jó és rossz hadakozott állandóan, ahogyan ma is,

és eme élő bolygó ellen, elkövettek egy, s mást.

Egykori fénye megkopott, lepusztított lett és szürke,

a milliónyi életforma, amely lakta, végleg kihalt,

és megszólalt körülötte, az égi végzet kürtje.

Valaha volt egy kék bolygó, mára sok mocsokkal teli,

régi szép hegyeit és völgyeit sokfelé szenny borítja,

s pazar mivoltát vissza, soha többé nem nyeri.

Szörnyű az, amikor szenved az ember

Szörnyű az, amikor szenved az ember folyamatosan,

mikor a nap minden perce csupa kín, s fájdalom,

és a teste épül le gyorsan, nem fokozatosan.

Mikor éjszakánként nem tud aludni, fullad és piheg,

emiatt oly ideges, ingerült, türelmetlen, kimerült,

s mikor már a kellemes hőmérséklet is hideg.

Szörnyű az, amikor szenved az ember kilátástalanul,

mikor megfárad, megfásul a lelke, keserű az élete,

és elege van mindebből, oly kimondhatatlanul.

Madárének csendül az éjben

Madárének csendül az éjben, a természet pihenőre tér,

odafönt szikrázóan ragyognak a csillagok,

s az álmok világa, újfent életre kél.

Varázslatos pillanatok suhannak a tavaszi szellő hátán,

tündérek, angyalok, manók és koboldok is,

no meg a híres, tüzet okádó sárkány.

Eme pillanatok teszik annyira különlegessé az álmokat,

amelyekben a fantázia és a remény szárnyal,

szabadjára eresztve, az alvó vágyakat.

Madárének csendül az éjben, a vidéken békesség honol,

kicsik és nagyok ilyenkor egyaránt alszanak,

ilyenkor ez a világ, nem olyan komor.

1848-ban a szabadságért folyt a harc

1848-ban a szabadságért folyt a harc, most az életért,

sajnos újabban az életben maradásunk lett a tét,

és ez nem megvehető, semmi pénzekért.

Aki élni akar, annak küzdeni kell, ha muszáj, halálig,

és nem szabad engedni, megalkudni, s feladni,

bizony el kell menni, a legvégső határig.

1848-ban a szabadságért folyt a harc, ami igen drága,

ha a mai ember nem akar szolga, s kutya lenni,

nem hagyhatja, hogy beletiporják a sárba.

Mielőtt a Nap pihenőre tér

Mielőtt a Nap pihenőre tér, még szétszórja aranyát,

s miközben lenyűgöző látványt biztosít szerte,

itt hagyja nekünk, a csillagok anyagát.

Mielőtt a Nap pihenőre tér, még beragyogja az eget,

varázslatos pillanatokat okoz ilyetén, estefelé,

s ennél bizony szebb, igen ritkán lehet.

A kifacsart citrom

A kifacsart citrom egykor egy fiatal növényke volt,

és pici, apró növedéknek tűnhetett csupán,

akkor még az élete, a fejlődésről szólt.

A levelei zöldültek, nőttek, erősödött, magasodott,

egyre jobban ellenállt a viharnak, a szélnek,

és egészségesen, szépen gyarapodott.

Hamarosan elérte a fénykorát, terméseket hozott,

szép sárga termései szinte sugallták az erőt,

s a ragyogó Nap, rájuk csókot dobott.

Telt-múlt az idő, s az egykori szépsége megkopott,

a törzse fásodni kezdett, betegség gyötörte,

és már nem igazán volt a megszokott.

A kifacsart citrom, úgy kezdte, ahogyan sok társa,

született, fejlődött, élt és végül el is kopott,

így lett belőle citromlé, az élet teájába.

A világűr angyala a végtelent járja

A világűr angyala a végtelent járja és a lelkeket védi,

összegyűjti őket a galaxis minden szegletéből,

s egy jó lelket sem hagy, a pokolban égni.

Csillagködökön át szárnyal és a ragyogó fény vezeti,

a tetteit a szeretet irányítja, segít, ahol csak tud,

s a Föld bolygónál időzik, hacsak teheti.

A világűr angyala a végtelent járja, nem pihen soha,

tudja, hogy mindig van, aki a segítségére vár,

az emberek számára, ő egy igazi csoda.

h	K	s	c	p	s	v
				1	2	3
4	5	6	7	8	9	10
11	12	13	14	15	16	17
18	19	20	21	22	23	24
25	26	27	28	29	30	31