Saját alkotásaim
Mire a lelkünk eléri a fényt, rengeteget szenved,
és mialatt számtalan megpróbáltatást él túl,
megtanulja, jó, ha a jóságából nem enged.
Ha nem enged a rossznak, torznak, s gonosznak,
hitványnak, becstelennek, eleve romlottnak,
és nem hisz semmiféle hazug bolondnak.
Mire a lelkünk eléri a fényt, igen sokat tanulhat,
megtanulhatja, mi az igazság, mi is a valóság,
és többek között azt, miképpen javulhat.
Akit nem érintenek meg a szívből jövő érzések,
és akinek egyáltalán nem számít semmi,
abban nem merülnek fel kérdések.
Kérdések az igazságról, a valóságról és a hitről,
a lélek érzékenységéről, az álmok erejéről,
mindezeket nem ismeri, csak viccből.
Akit nem érintenek meg a szegények kiáltásai,
a népe sikolya, s a hazája hörgő könyörgése,
nos, neki sem lesznek majd kiváltságai.
Amikor eltüntetik a Napot is a tündöklő égről,
és felkavarják az összes, még tiszta vizet,
a félelem lávaként tör fel a mélyből.
Amikor eltüntetik a Napot is és vele a Holdat,
sőt, a csillagokat is száműzik a semmibe,
kiderülhet, nem lesz többé holnap.
Amikor eltüntetik a Napot is, elköszön az élet,
és kezdetét veszi az örök sötétség kora,
eme világnak a gonoszság vet véget.
Amíg csak élünk, a szívünkben remélünk,
vágyjuk a jót, a szépet és a lehetetlent,
s nem tudjuk, mi is lesz mivélünk.
Nem tudhatjuk, hová is sodor a sors szele,
és merrefelé visz majd az életünk útja,
de a lelkünk szeretettel legyen tele.
Amíg csak élünk, egyfajta csodára várunk,
és sokszor az álomvilágba menekülünk,
amíg önmagunkra rá nem találunk.
Az emberi elme már képtelen vetekedni az MI-vel,
tanulásban és fejlődésben egyaránt alulmarad,
s lassan nem tud fölékerekedni semmivel.
Az emberi elme ím gyorsaságában is kudarcot vall,
érzelmileg egyelőre még vezet, de nem sokáig,
hiszen az MI immáron lát, beszél és hall.
Az emberi elme megteremtette önmaga legyőzőjét,
amely kódot ír, képet generál, videókat készít,
és mindenben lefőzi majd a teremtőjét.
Melyik a leggonoszabb faj, az, amelyik fosztogat,
a pénzért bármire képes, rabol, meg gyilkol,
és eközben jó tanácsokat osztogat?
Amelyik irigy, melyiknek mindig a másé kellene,
amelyik szórakozásból bántja a többieket,
és amelyiknek hiányos a jelleme?
Amelyik önző érdekből pusztít, a hatalom a célja,
amelyik kegyetlenebb valamennyi állatnál,
s amelyik tud kedves is lenni néha?
Amelyik folyamatosan háborúzik és félelmet kelt,
amelyiknek egy része gonosz terveket sző,
s csak akkor nyugszik le, ha nyert?
Melyik a leggonoszabb faj, vajon melyik is lehet,
amelyik igényt tart mindenre, ami létezik,
és hiszi, mindezért bármit megtehet?
Mindenkinek vannak korlátai, kisebbek, nagyobbak,
és vannak elképzelései, eszméi, meg vágyálmai,
ám a végén dől el, az élet kin üt nagyobbat.
Mindenkinek vannak korlátai, amelyek gúzsba kötik,
amelyek tönkre tudják tenni a napjait, az éveit,
és amelyek elől a lelke soha el nem szökik.
Senki nem tudhatja előre, miként is végzi,
hová sodorja majd az idő szele, vihara,
s mindezeket oly fájóan hiába kétli.
Hiába kétli, hogy ő sem más, mint a többi,
ellenkezőleg, kiderül, hogy pont olyan,
s ettől kezdve a lelkiismeret gyötri.
Senki nem tudhatja előre, mi történik vele,
mennyi fájdalom és keserűség fogja érni,
s a szíve mennyi szeretettel lesz tele.
A sorsát senki nem uralja, hiába is szeretné,
s hiába is vágyja a nyugalmat, a békét,
sokszor az aggódás teszi beteggé.
Hiába álmodik az igazról, a szépről, a jóról,
és hiába vágyik elismerésre, dicséretre,
ha soha nem akar érteni a szóból.
Hiába álmodik oly csodásakat, hiába remél,
s hiába ontja magából az ígéretek sorát,
ha igazából csak magában beszél.
A sorsát senki nem uralja, hiheti, hogy igen,
és ámíthatja is magát azzal, hogy ő más,
végül megtudja, a valóság milyen.
Ember és a gép egy ideális világban lehetne barát,
a mesterséges intelligencia sokat segíthetne,
s az értelem általa is hallathatná a szavát.
Közösen meg tudnának oldani bármilyen gondot,
és együtt dolgozhatnának egy szebb világért,
megkönnyítve rengeteg emberi sorsot.
Megfejthetnének számtalan mély rejtélyt és titkot,
feltalálhatnának igazán különleges dolgokat,
s elfeledtethetnék a tengernyi szitkot.
Ember és a gép kapcsolata igazán emberivé válhat,
amennyiben békésen halad majd a folyamat,
s e folyamattal a gonosz nem játszhat.
