Aki szemétből építi

Aki szemétből építi fel önmaga várát,

és az a vár hamar maga alá temeti,

sírva, keserűen húzza el a száját.

 

Aki szemétből építi másoknak a jövőt,

a sajátját viszont pénzből, s aranyból,

tömegével lesznek a miatta nyögők.

 

Aki szemétből építi a követői táborát,

és azok hőbörögnek, törnek, zúznak,

hátra is hagyja a véres lábnyomát.

 

Aki szemétből építi a vágyait, s terveit,

a reménytől is megfoszt mindenkit,

az másokra hárítja a világ terheit.

 

Aki szemétből építi a mindennapokat,

és eközben dicsőítteti már a létét is,

pusztulásra ítél kicsiket, nagyokat.

image 1774606779050 compressed

Aki elhiszi

Aki elhiszi bármely hazug ember szavát,

és nagy áhítattal isteníti is az illetőt,

az csak egyvalakit csap be, magát.

 

Hiszékenysége nagy mélységekbe küldi,

olyatén szintre, honnan a kiút nehéz,

és azután nem fog jókat derülni.

 

Nem veszi észre, igazából ő nem számít,

és nem több, mint kihasznált senki,

azt sem érzi, hogy valami sántít.

 

Aki elhiszi, hogy itt érte történik bármi,

és csakis miatta válik szebbé az élet,

azt nem utálni kell, hanem szánni.

image 1771783487808 compressed

Az átlagemberek minden pénze

Az átlagemberek minden pénze elvételre kerül,

ezáltal a jövőjük koromsötétbe fog borulni,

és a veszteségükön az elit jókat derül.

 

Jókat nevetnek a gyengeségen és a félelmeken,

az emberek riodalmán, a hiszékenységükön,

számukra mindenki senki, lényegtelen.

 

Az átlagemberek minden pénze zsebekbe kerül,

azok zsebébe, akik a terv szerint dolgoznak,

s akikben a becsület léte fel sem merül.

image 1771856351327 compressed

A megvásárolható szeretet

A megvásárolható szeretet vajmi keveset ér,

kizárólag anyagi javak, juttatások éltetik,

csakis érdekkel fekszik és azzal is kél.

 

A megvásárolható szeretet érzelem nélküli,

nem valódi, nem őszinte és megjátszott,

a szerepét a valósággal összefésüli.

image 1771957301747 compressed

Illúzió a nap minden perce

Illúzió a nap minden perce, az egész élet,

csupa hamisság és szemfényvesztés,

és ezt érzi minden józan lélek.

 

Érzik a lelkek azt a mélységes sötétséget,

amely elnyomja a szabadság létezését,

s mely veszélyezteti az emberiséget.

 

Illúzió a nap minden perce, s maga a lét,

a szeretet és a jóság csupán vágyálom,

nem kevesebb, a megmaradás a tét.

image 1772129956776 compressed

Valamiben reményt lelni

Valamiben reményt lelni egyre nehezebb,

egyre inkább fogyatkozik a józan ész,

s az értelem is jelentősen kevesebb.

 

Tömegek nyögik a hitványak gaz uralmát,

a hazugságaikat és az elnyomásukat,

hisz ezért kapja mind a jutalmát.

 

Elveszik és ellopják a kisemberek pénzét,

káoszt teremtenek a terveik szerint,

s elhozzák nekik a háború rémét.

 

A szabadságot véres csizmákkal tapossák,

mindenféle emberi jogot eltipornak,

és ezt szenvedi meg a lakosság.

 

A józan vélemények a szemétre kerülnek,

és miközben az emberek rettegnek,

addig a bűnösök kéjbe merülnek.

 

Amíg ők dúskálnak a javakban, pénzben,

s a bankszámláik kövérre dagadnak,

rengetegen szenvednek a létben.

 

Valamiben reményt lelni lehetetlen álom,

és míg az emberiség némán csak tűr,

addig a nyakára záródik a járom.

image 1772358343254 compressed

A bérencek világában

A bérencek világában az árulás természetes,

a számukra a becsület az ismeretlen út,

s amiket tesznek, az mind feltételes.

 

A világukban a jellemtelenség a megszokott,

lelketlenek, gonoszak, kapzsik és önzők,

s az uralmuk alatt sok az elnyomott.

 

Képesek bármire, hazudoznak, lopnak sokat,

és mindig kiszolgálják azt, aki fizeti őket,

ám egyszer előlük is elmegy a vonat.

 

Egyszer leáldozik a csillaguk és el is köszön,

nem lesz rájuk már szükség, soha többé,

kívül kerülnek majd az eddigi körön.

 

A bérencek világában a sötétség az igazi úr,

náluk nem ragyog a Nap és nem is fog,

soha nem jutnak a pokol tüzén túl.

BCO.70a24eea 7e96 4c76 bccf 1986b24fc386

A felfuvalkodott varangy

A felfuvalkodott varangy öntelten dicséri magát,

állítja, hogy ő a legjobb, s legszebb varangy,

ő az, aki képviselheti a többiek szavát.

 

A többiekét, akik furcsa békahipnózisban élnek,

s nem félnek sem a gólyától, sem a siklótól,

bátran ellenállnak a ragyogó fénynek.

 

Hiszik, őket nem zavarhatja a tudás, az értelem,

és semmiféle gondolkodó, egyszerű béka,

hisz végül, övéké lesz majd a végtelen.

 

A felfuvalkodott varangy kihasználja a többieket,

szembe fordítja, míg a hazugságait ordítja,

és eközben le is tagadja a történteket.

toad 3414441 1280

A dőzsölés

A dőzsölés könnyen megy a mások pénzén,

a mások szenvedése és munkája által,

s mind elszórásra kerül a végén.

 

A dőzsölés életforma az élősködők javának,

ők soha nem fognak nélkülözni, soha,

hisz mindegyik eltesz magának.

 

A dőzsölés kiváltság, a senkiháziak sajátja,

akik érdemtelenül feszítenek büszkén,

és akiknek nincs valódi barátja.

 

A dőzsölés addig tart, amíg a világ ezt tűri,

míg a kihasználtak zöme nem tér észre,

s míg mindet a pokolba nem küldi.

ai generated 8223420 1280

A digitalizáció csak addig jó

A digitalizáció csak addig jó, amíg hasznos a célja,

míg az embereket segíti nagyon sok dologban,

s parancsra nem őket veszi majd célba.

 

A digitalizáció csak addig jó, amíg szabadságot ad,

szabadságot a mindennapokban és az életben,

s amíg aki használja, nem lesz általa rab.

laptop 2558400 1280
Kiss Gyula versei
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.