Minden áldott reggel, amikor ébred az ember,
villámként csapja meg az a fájó gondolat,
hogy talán ő már senkinek nem kell.
Miközben igyekszik kitörölni fejéből az álmát,
és nyitogatja a szemeit, egy jó nagyot ásít,
szomorkodik, majd elhúzza a száját.
Minden áldott reggel így megy ez és így is fog,
mindaddig, amíg a lelkét emészti a bánat,
s míg a gyötrő fájdalom rajta kifog.
