Saját alkotásaim
A sorsát senki nem uralja, hiába is szeretné,
s hiába is vágyja a nyugalmat, a békét,
sokszor az aggódás teszi beteggé.
Hiába álmodik az igazról, a szépről, a jóról,
és hiába vágyik elismerésre, dicséretre,
ha soha nem akar érteni a szóból.
Hiába álmodik oly csodásakat, hiába remél,
s hiába ontja magából az ígéretek sorát,
ha igazából csak magában beszél.
A sorsát senki nem uralja, hiheti, hogy igen,
és ámíthatja is magát azzal, hogy ő más,
végül megtudja, a valóság milyen.
Alszik a szeretet és alszik a békesség a sarokban,
remegve reszketnek a tudattól, hogy mi lesz,
s vajon élnek-e még kicsikben, nagyokban.
Alszik a szeretet és alszik a békesség álmatlanul,
izzadtságban fürödve felidézik a szép időket,
remélve, egyszer erőre kapnak váratlanul.
Mikor ébred végre az ember, s mikor tér magához,
mikor látja be, hogy eddig igen mélyen aludt,
ilyetén hogyan lehet hű igazi önmagához?
Mikor veszi észre, hogy becsapták és kihasználták,
megtiporták a lelkét, hazugságban tartották,
s a továbbiakban is csupán kihasználják?
Mikor ébred végre az ember, amikor túlontúl késő,
amikor már hiába minden, esélye sem lesz,
és eljön érte az utolsó pillanat, a végső?
A félelmet őrző sárkány igyekszik tenni a dolgát,
és igyekszik fenntartani a rettegést örökre,
megnehezítve számtalan ember sorsát.
A félelmet őrző sárkány sokak szerint csak álom,
egy nem létező valóságnak a misztikus őre,
mely pusztít és gyilkol, bármilyen áron.
A béke kicsiny szigetén mindig vidám az élet,
a boldogság és a szeretet oly természetes,
s eme helyre vágyakozik minden lélek.
A szigeten zöldek a rétek, illatoznak a virágok,
kristálytiszta a víz, kellemes a Nap melege,
és a lakók gyönyörűnek látják a világot.
Nincs betegség, nincs adósság és nincs harag,
egész évben bőven teremnek a növények,
s a vizekben vígan lubickolnak a halak.
Segítőszándékból és megértésből sincs hiány,
mindenki, mindenkinek az igazi támasza,
s nem létezik semmi sem, mi silány.
A béke kicsiny szigetén olyan csodás a reggel,
ahogyan a nap összes perce is varázslatos,
ám pirkadatkor megcsörren a vekker.
A fantáziák bolygóján minden csodás és olyan békés,
a látvány pazar, lenyűgöző, igazán álomba való,
s mindez felfoghatatlanul mámorító érzés.
A fantáziák bolygóján nem létezik rossz, sem gonosz,
van viszont szeretet, megértés, jóság, nyugalom,
az ottlét csakis örömöt és boldogságot okoz.
Akinek tiszta a lelkiismerete, annak az álma is nyugodt,
hiszen nem kavarja fel a lelkét a becstelenség terhe,
és a szíve a jóság terén el még soha nem bukott.
Akinek tiszta a lelkiismerete, az szembe nézhet bárkivel,
nincs oka rá, hogy lehajtsa a fejét és megalázkodjon,
s nem lehet letéríteni a becsület útjáról semmivel.
Az elkábítottak világában kihalóban van az értelem,
a legtöbben már a telefonjaikon élik az életüket,
így a meghódításuk egyszerű lesz, s vértelen.
Kik a képernyőhöz tapadva töltik a mindennapokat,
azok számára nem számít immár senki, semmi,
és hamar felszámolják az élő kapcsolatokat.
Az elme elsorvad, kihalóban van, s meglehet végleg,
minden hatalom vágyálma ez, a totális uralom,
és ez nagyon valószínű álom, de tényleg.
Az emberiség egykori fejlődése a szakadékba zuhan,
s mindaz, ami jó volt, a feledésbe merül örökre,
miközben az idő megállíthatatlanul suhan.
Az elkábítottak világában jóra számítani nem lehet,
sokkalta inkább káoszra és állandó zűrzavarra,
s ez ellen a józanság vajmi keveset tehet.
Tündérország veszte gyorsan közeleg a sok butaság miatt,
az emberi hiszékenység és a félelem a táptalaja ennek,
s a sötétség erői, egyáltalán nem izgulnak emiatt.
Persze, hogy nem, hiszen pont ők okozzák ezt a zűrzavart,
ők rombolták szét az egykori Meseország régi világát is,
és hoztak a békesség nyugalmába vihart, s zivatart.
Elpusztítanak mindent, ami valaha jó volt, szép és szabad,
ami valaha is örömöt okozott, vidámságot, boldogságot,
s el akarják törölni az ég kékjét, a kellemes nyarat.
Tündérország veszte gyorsan közeleg, s a tündérek sírnak,
fejüket lehajtva szomorkodnak, amiért oly tehetetlenek,
és amiért a földi gonosszal, egyelőre nem bírnak.
Az emberek olyan szépeket álmodnak, ám mindhiába,
a valóság nem igazolja a reményeiket, a vágyaikat,
s az életük nagy részét, nem a jóság inspirálja.
Ellenkezőleg, a hazugságok felemésztenek minden jót,
felőrlik a lelkeket, a tudatot, s az igazi igazságokat,
és soha nem emelnek majd mindezek ellen szót.
Az emberek olyan szépeket álmodnak, remény nélkül,
a vágyaik hajtják igába a fantáziájukat legtöbbször,
s mégis kudarcot vallanak, belebuknak legvégül.
