Saját alkotásaim
Csoda szép az őszi táj, mindenfelé nyugalom honol,
a lenyugvó Nap lekacsint a Földre lefekvés előtt,
kellemes melegét érzik a fák és minden bokor.
Az állatvilág is békésebb, még gyűjtögetnek a télre,
az utódaik immár a saját életüket kezdték élni,
és ők, most maguknak tesznek élelmet félre.
Csoda szép az őszi táj, színpompába öltözik a világ,
s miközben az égen bárányfelhők játszadoznak,
alant a rovarokat eteti a sok gyönyörű virág.
Virágos rétről dalolnak a madarak, egy csodás tájról,
s miközben a Nap még szórja alkonyi aranyát,
ők csicseregve köszönnek el a nyártól.
Virágos rétről dalolnak a madarak, szeretnek itt élni,
szeretik a magyar tájat és szeretik ezt a hazát,
ide vágynak minden évben visszatérni.
A természetben mindenfelé nyílnak a virágok folyamatosan,
szebbnél-szebbek, s kellemes illatot árasztanak szerte,
ékesítik a réteket és a völgyeket pompázatosan.
A természetben mindenfelé nyílnak a virágok, ragyog a Nap,
fehér bárányfelhők úsznak az ég azúrkék tengerében,
s eme pazar látványnak határt, semmi nem szab.
Színpompás virágok illatát viszi a szél nappal és éjjel,
a természet általuk mutatja meg csodás oldalát,
mikor reggelente együtt kelnek a fénnyel.
Színpompás virágok illatát viszi a szél a messzeségbe,
varázslatos illatuk eljut egész a lelkek mélyéig,
és így, soha nem merül majd a feledésbe.
A fehér virágok földjén, tündérek élnek, csodás lények,
a mesebeli erdő mélyén, az emberektől igen távol,
hírvivői ők a jóságnak, a békének, s a fénynek.
A fehér virágok földjén tündérek élnek és sosem félnek,
varázsuk észrevétlen védelmezi az arra érdemeset,
őrzői ők a lelkeknek, a szeretetnek, s a szépnek.
Közeleg a tavasz, éled a természet, hóvirágok nyílnak,
sarjad a fű a mezőkön, nő a jácint, a tulipán,
és a nárciszok a szabadba hívnak.
Közeleg a tavasz, éled a természet és felragyog a Nap,
az emberek vidámabbak, a szeretet erősödik,
s még a remény is, újfent erőre kap.
Olyan hamar elvirágzik a sok varázslatos virág,
kisebbek és nagyobbak, csábító illatúak,
sárgák, pirosak, fehérek, meg lilák.
Színpompásak és változatosak, igazi szépségek,
szemet gyönyörködtetőek, lélekre hatóak,
jelképei ők a szeretetnek, s békének.
Kifejezhető velük a szerelem, a vágy és a bánat,
a boldogság, az ártatlanság, a szenvedély,
a ragyogás, a tisztaság, s a csodálat,
Olyan hamar elvirágzik mind, sajnos túl hamar,
csekélyke időt ad nekik az anyatermészet,
ám a látványuk lenyűgöző és pazar.
Madárcsicsergés és nyugalom, virágok a réten,
csobogó patak iramlik a zöld fű rejtekén,
s bárányfelhők suhannak a kék égen.
Színpompás lepkék lebbennek levélről-levélre,
arrább méhek zümmögnek igen serényen,
s mind virágnektárt gyűjtenek ebédre.
Sürög-forog a rovarvilág, s mind teszi a dolgát,
azt, amire születtek, amiért élnek a Földön,
s valamennyi egyengeti az utódai sorsát.
A fekete rigók dala messze száll, betölti a teret,
a cinegék, a tengelicek, felváltva énekelnek,
s a rovarokból falatozni mindőjük szeret.
Madárcsicsergés és nyugalom, békesség honol,
a természet megmutatja a szebbik oldalát,
errefelé az élet vidám és nem komor.
Szépül a természet, mindenfelé virágok nyílnak,
zöldell a rét, a fák levelei fészkeket rejtenek,
s a madarak énekei násztáncra hívnak.
Élettel teltek meg a hegyek, a völgyek, a síkság,
az állatvilág sürög-forog, mind teszi a dolgát,
s közöttük sosem volt szokás a hívság.
Szépül a természet, s lehet gyönyörködni benne,
a napfényes napokat, csillagos esték követik,
az élettel semmi nem szállhat szembe.
Mielőtt a Nap pihenőre tér, lekacsint a Földre,
s végiggondolja mennyi szépséget is látott,
szívesen gondol a virágokra, a zöldre.
Mosolyog, amikor az állatvilág tetteire gondol,
mikor látta, hogyan mókáznak a páviánok,
s az orrszarvú milyen mérgesen tombol.
Szinte érezte a különféle virágok bódító illatát,
s elmélkedés közben megcirógatta a füvet,
ekkor látta ébredni az est első csillagát.
Mielőtt a Nap pihenőre tér, elköszön álmosan,
és bágyadtan pislogva néz szét a kék égen,
ám tudja, reggel visszatér sármosan.
