világ Archívum - 41 / 71 oldal

Mikor esik már le az a labda

Mikor esik már le az a labda, amelynek a neve, végzet,

és amely az egész emberiség fölött pattog szerte,

s mely kíméletet soha, de soha nem érzett?

Azok, akik feldobták a magasba egykor, nem láthatók,

hogy lehetséges mindez, s miért is történhet meg,

csak nem manipulálták a mondanivalót?

Vagy talán elfelejtették közölni a halandók tömegével,

egyszerűen lényegtelenné vált a kiirtásnak módja,

s beetették a népeket, a jóság szövegével?

Milyen jogon dönthet bárki is, bárki létéről, haláláról,

a mindennapjairól, a családjáról, az érzelmeiről,

s vajon mennyit nyerhet mások halálából?

Hogyan tudták ennyire elbutítani ezt az egész világot,

s miképpen válhatott az értelem, sötét ürességé,

elhervasztva a jót és mindenféle virágot?

Mikor esik már le az a labda és utoljára mikor pattan,

lehetséges az, hogy eme világ teljesen bolond lett,

és a megtévesztésekbe végül belezakkan?

A sötétség mindig is gyűlölte a fényt

A sötétség mindig is gyűlölte a fényt, a halálát akarta,

nem bírta elviselni a jótékony hatásait sohasem,

és minden tudása, tette, bántotta, zavarta.

Zavarta, hogy az emberek szerették és nagyon várták,

hiszen általa lettek boldogabbak, s vidámabbak,

sőt, azt is fájlalta, ha felkapcsolták a lámpát.

A fény jelképezi az értelmet, a reményt meg az esélyt,

szeretettel tölti fel a lelkeket, megnyugvást adhat,

s igyekszik elhárítani az ármányt, a veszélyt.

A sötétség mindig is gyűlölte a fényt és gyűlölni fogja,

nem bírja elviselni a ragyogását, s az éltető erejét,

ezen okból önmaga lesz, saját maga foglya.

Az embereknek nem bántani kellene egymást

Az embereknek nem bántani kellene egymást, hanem óvni,

és nem ármánykodni, irigykedni, rosszat akarni,

hanem a jó mellett kiállni, s azért szólni.

Szeretet, megbecsülés és tisztelet nélkül, csak a viszály dúl,

a harag tombol, a gyűlölet pusztít, s a butaság öl,

így nehezen juthat a világ, a sötétségen túl.

Az embereknek nem bántani kellene egymást, ellenkezőleg,

segítő kezet nyújtani a gyengéknek, elesetteknek,

és kitartani, amíg a dolgok elrendeződnek.

Amíg lecsukva maradnak a szemek

Amíg lecsukva maradnak a szemek, addig nem látnak,

nem látják a Napot az égen, a Holdat az éjben,

s azt sem, mi történik, lesz-e még másnap.

Amíg lecsukva maradnak a szemek, nem látják a fényt,

s így nem láthatnak kiutat sem a mély sötétből,

elfogadnak minden hazugságot, mint tényt.

Az emberi értelem lassan alulmarad

Az emberi értelem lassan alulmarad ezen a világon,

főképpen, mivel a butulása igen gyorsan halad,

és látszólag nem változtat ezen az irányon.

A mesterséges intelligencia viszont nagyon fejlődik,

testet ölt, képeket készít, könyveket ír és beszél,

s a szellem immár nem a palackban rejtőzik.

Az emberi értelem lassan alulmarad, bizony hamar,

nem tud lépést tartani a technika fejlődésével,

s számára a citrom egyre savanyúbb, fanyar.

Rózsaszín álmok homályosítják el a szemet

Rózsaszín álmok homályosítják el a szemet sokszor,

a szép álmok ideje igen hamar lejár és eltűnik,

hisz a sors legtöbbször, nem a jóra voksol.

Rózsaszín álmok homályosítják el a szemet, vakítva,

és sikereket, dicsőséget vetítenek az ember elé,

ám mindezeket az ébredés, a sárba taszítja.

Az emberek békésen megférnének a világon

Az emberek békésen megférnének a világon, ha hagynák,

ha nem szítanák érdekkörök a feszültséget folyvást,

és a rosszat nem mindig a kisemberek kapnák.

Nem bántaná senki a másikat, mivel nem is lenne érdeke,

és senki nem törődne azzal, hogy ki, miket csinálhat,

ha nem lenne a hatalom elnyomó kényszere.

Az emberek békésen megférnének a világon, akár örökre,

amennyiben mindenki élhetné a saját mindennapjait,

és nem akarna a gonosz háborút, mindörökre.

Madárének hangja száll a széllel

Madárének hangja száll a széllel a távolba, messze,

ezek a csilingelő dallamok bejárják a vidéket,

és hallhatóak minden reggel, no meg este.

Madárének hangja száll a széllel, nagyon vidáman,

változatos hangon hívják párjukat a madarak,

s boldogan élik az életüket, eme világban.

Emberek nélkül a Föld egy gyöngyszem lenne

Emberek nélkül a Föld egy gyöngyszem lenne a galaxisban,

nem olyan lepusztult, kizsákmányolt és kizsigerelt,

ahogyan sajnos a világunkban, napjainkban.

Tiszták lennének a patakok, a folyók, a tavak és a tengerek,

az óceánok számtalan halfajnak adnának otthont,

s nem lenne beszennyezve a mező, a rengeteg.

Nem pusztítanának a kegyetlen, véres háborúk mindenhol,

nem létezne a kapzsiság, a totális uralomra vágyás,

s nem lenne mérgezés, elnyomás mindenkor.

A gyűlölet, a harag, az irigység, a rosszindulat, nem létezne,

nem gyötörnék az érzelmek az igaz emberek lelkét,

s az a rengeteg szív, soha, hiába, nem vérezne.

Emberek nélkül a Föld egy gyöngyszem lenne, s csoda szép,

az állat és növényvilág nyugodtan élhetné az életét,

a Nap beragyogná a rétet és kék lenne az ég.

A gonosz sötét mágiája rabbá tette a világot

A gonosz sötét mágiája rabbá tette a világot és lezárta,

az emberi faj zömének elméjét elhomályosította,

és a végzet ládikájába, láncokkal bezárta.

Tűzzel-vassal, villámokkal tartja fent a kínzó rettegést,

és bármire képes, hogy elérje a végleges célját,

ám addig fenntartja a szörnyű szenvedést.

A gonosz sötét mágiája rabbá tette a világot, a lelkeket,

és mindaddig kínozni fogja őket kéjes örömmel,

amíg uralhatja, a számára előnyös helyzetet.

h	K	s	c	p	s	v
			1	2	3	4
5	6	7	8	9	10	11
12	13	14	15	16	17	18
19	20	21	22	23	24	25
26	27	28	29	30	31