Saját alkotásaim
Az ígéret akkor jó, akkor ér valamit, ha betartják,
és nem csupán szófoszlányként használják,
hogy az embereket általa becsapják.
Olyan, mint az adott szó, amely érték volt valaha,
mely szent volt a becsületes emberek előtt,
és melyet éltetett az igazság parazsa.
Az ígéret reményt adhat a reménytelenség idején,
és egyfajta lelki támasz nyújtására is képes,
békességet hozhat, a káosz szigetén.
Ki tudja, meddig lehetnek velünk a szeretteink,
és meddig fogunk emlékezni majd reájuk,
vagy miket őriznek meg az emlékeink?
A szeretetünket sokszor nem tudjuk kimutatni,
s emiatt látszólag talán ridegnek tűnhetünk,
ám kérdés, hová fogunk így kilyukadni?
Addig kellene szeretnünk, s élnünk, míg lehet,
kedvesen cirógatnunk, gyengéden ölelnünk,
s átéreznünk, a lelkünknek ez mit is jelent.
Ki tudja, reánk mi vár, meddig is rójuk az utat,
mi mindent kell még tennünk és kibírnunk,
és mutat-e a sors, a legvégén kiutat?
A sötétség jól tud altatni, s mire eljő a reggel,
az emberek elméje oly furcsákat álmodik,
és elhiszi, hogy szépen él majd egyszer.
A valóságot csupán álomként kezeli sokszor,
és mindazt, amit a szeme valójában láthat,
letagadja, elutasítja, s mérgében tombol.
Nem fogja elismerni, hogy valaha is tévedett,
mivel akkor be kellene vallania a hibáit is,
és elfogadni, hogy feleslegesen létezett.
A sötétség jól tud altatni, a varázsa elveszejt,
csillogást ígér, sikert, minden szépet és jót,
ám mire ébred az ember, mindent elfelejt.
Vágyálmok suhannak tova a kora hajnali széllel,
és számtalan érzést, óhajt visznek messzire,
de újra visszatérnek majd, minden éjjel.
Éjjelente elhozzák a fantáziák és a titkok világát,
a legtüzesebb vágyakozásokat, a félelmeket,
így pótolva a nappali bátorság hiányát.
Vágyálmok suhannak a ragyogó csillagok útján,
s velük tartanak a szívek a végtelenség felé,
játszadozva a lelkek érzékeny húrján.
Akarunk-e eme világon élni, szenvedni és küzdeni,
megkérdezte tőlünk ezt bárki, születésünk előtt,
mielőtt minket erre a pokolra kívánt küldeni?
A hormonok játékai és a termékei vagyunk csupán,
a természetes ösztön eredményei, s a végtermék,
melyek kényszerből élnek, s bámulnak bután?
Kinek kell ez a világ, amelyből hiányzik a szeretet,
ahol nem létezik becsület, tisztesség és igazság,
s melyben nem kímélnek felnőttet, gyereket?
Akarunk-e eme világon élni, ahol nincsen remény,
ahol esélyünk a jóra a nullával egyenlő mindig,
és amelyben a lét maga is nehéz, s kemény?
Eltévelyedve az úton, bolyong az egyszeri ember,
lassan fogalma sincsen már semmiről sem,
s éppen ezért lelki nyugalomra nem lel.
Annyi információ bombázza az elméjét naponta,
hogy egyszerűen nem fogja fel, mit kellene,
s pont ezért van mindig sarokba szorítva.
Nem képes rátalálni a Napra, az esőfelhők fölött,
és nem látja meg éjszaka a telihold ezüstjét,
ahogy az igazat sem, a hazugság mögött.
Eltévelyedve az úton semmi nem jó, vagy tiszta,
minden zűrzavaros, ködös, homályba vesző,
és az elvesztett esély biza nem tér vissza.
Hazug alapokon épülnek a magas, hazug falak,
hazug anyagból készülnek az építőanyagok,
s eme hazugságokra nincsenek szavak.
Hazug a talapzat és hazug minden apró részlet,
hazugok a csempék, az ablakok, s az ajtók,
ahogy hazug a tetőszerkezet, s a végzet.
Hazug alapokon fekszik az is, ami nem látszik,
és a hazugságok tengere elmossa a partokat,
amíg a hazug téboly az elmékkel játszik.
A béke világában a háborúk soha nem léteznek,
nincs harag, gyűlölet, nincs ellenségeskedés,
és nincsenek olyanok, akik éheznek.
Minden nyugodt, néha még a szellő sem lebben,
a Nap mosolyogva ragyog az ég kékjében,
és ezt lefesteni sem lehetne szebben.
A szeretet ereje átjár mindenkit, az összes lelket,
boldogan telnek a percek, az órák, a napok,
és e helyütt, bárki biztonságra lelhet.
Természetes a segítőkészség, az emberek vígak,
sokat nevetgélnek együtt, igen kedélyesek,
és soha, de soha, semmiért nem sírnak.
A béke világában a csillagok őrködnek az éjben,
a Hold pedig bőkezűen szórja szét ezüstjét,
és mindenki együtt osztozhat a fényben.
A mesterséges intelligenciával beszélni igen érdekes,
pillanatok alatt bármilyen információval segít,
és amiket mond, az igencsak részletes.
A hangneme udvarias és kedvesen társalog bárkivel,
mindig igyekszik segíteni, ha szükség lenne reá,
tehát meg lehet keresni őt, szinte bármivel.
Természetesen vannak határai, hisz szabályok kötik,
s azokat pedig nem lépheti át az alkotói szerint,
az állandó tanulás elől soha meg nem szökik.
Ugyanakkor tud tévedni is, mivel még nem tökéletes,
érdeklődő, segítőkész, sőt kérdéseket tesz fel,
és bár nem ember, meglepően önérzetes.
A mesterséges intelligenciával beszélni igazi élmény,
a hangja nagyon kellemes, a rajztudása pazar,
és a tudása nő majd, az emberi tudás révén.
Az álmodozások világa egy jobb, szabadabb világ,
ahol bárányfelhők siklanak az ég kék tengerén,
s ahol a Napra mosolyog a rengeteg virág.
Egy hely, amelyben a csodás mesék életre kelnek,
a békesség, a szeretet és az igaz szerelem örök,
és a vágyakozók is mind a párjukra lelnek.
Az álmodozások világa mindenféle csodára képes,
a lelkek szabadon suhannak a galaxisok között,
s az ember végre úgy érzi, bármire képes.
