Saját alkotásaim
A mennynek kapujáig meg kell járni a poklot sokszor,
muszáj túlélni minden rosszat és borzalmasat,
miközben ez a tébolyult világ tombol.
A mennynek kapujáig meg kell járni a poklot ezerszer,
elviselni a kínokat, az igazságtalanságok sorát,
s eltűrni az aljasságokat nemegyszer.
A pusztítás angyala előtört a mélyből, a legsötétebb éjből,
s megkezdte kedvenc szórakozását, a rombolást,
nem számításból, egyszerűen csak kéjből.
A pusztítás angyala előtört a mélyből, s a nyomában halál,
számára az emberek félelme igazi gyönyört okoz,
és ezt teszi mindaddig, amíg életet talál.
A sötétség végleg be akarja kebelezni a ragyogó fényt,
el akarja nyelni az erejét és megsemmisíteni,
ahogyan vele együtt, valamennyi lényt.
A sötétség végleg be akarja kebelezni az egész világot,
elpusztítani mindazt, ami jó benne és ami szép,
a szeretetet, a reményt, s minden virágot.
A sötétség mágusai illúziót vetítenek az emberiség elé,
mindenféle szemfényvesztő dolgot produkálnak,
és így terelnek mindenkit, a végzetük felé.
Varázsolnak földön-égen, elkápráztatnak éjjel-nappal,
elhitetik azt is, ami még csak soha nem is létezett,
s keresztülviszik a trükkjeiket, tűzzel-vassal.
A sötétség mágusai illúziót vetítenek, szerte a világon,
és igen ügyesen befolyásolják valamennyi elmét,
nem hagyva, hogy a sorból bárki is kiváljon.
A mélységesen elbutított elmék világa, ím megérkezett,
a sötétség leple igen gyorsan és hatékonyan terjed,
ám a gonosz bizony, még így sem elégedett.
Számára az idő nagyon fontos, eredményt akar, hamar,
nem bírja kivárni a természetes folyamatok végét,
és az, hogy még van élet, a számára fanyar.
A mélységesen elbutított elmék világa, az maga a halál,
ahonnan nincs visszaút és nincs esélye a jövőnek,
a remény ott nem mást, csak sírokat talál.
Ki szeretne egy olyan világot, amelyikben csak szolga,
amelyikben egy senki és nem számít embernek,
s kizárólag csak az engedelmesség a dolga?
Amelyikben nincs semmije és főleg szabadsága nincs,
nem dönthet semmiről, s nem is gondolkodhat,
ki számára lenne ez a legdrágább kincs?
Ki vágyna rá, hogy a gyermekeit elvegyék tőle örökre,
s miközben kidolgozná másoknak a szívét, lelkét,
nem is gondolhatna az ördögi körökre?
Ki szeretne egy olyan világot, mely árnyéka magának,
amelyben nincs érzelem és nincs értelem sem,
s melyben az igaz emberekre vadásznak?
Szorul a hurok az emberiség nyaka körül, biz nagyon,
elvész a szabadság, a józanság és az értelem,
s nyomuk sem marad majd egy napon.
Odalesz minden, amiért az elődök a vérüket ontották,
amiért képesek voltak feláldozni az álmaikat,
és hogy ez lesz, azt soha nem gondolták.
Nem hitték, hogy az utódaik semmivé lesznek, nullák,
fejet hajtanak külső erőknek és a gonosznak,
s nem marad utánuk más, csak hullák.
Szorul a hurok az emberiség nyaka körül, biza szorul,
és amennyiben az emberek nem térnek észre,
a remény e világban örökre visszavonul.
Szenny árassza el az egész világot, amelybe az belefullad,
mindenfelé a mocsok és a fertő piszkítja be a Földet,
miközben az értelem, mindebbe beleszunnyad.
Szenny árassza el az egész világot és megfertőzi az elmét,
mely zavarodottá válik, s képtelen józan cselekvésre,
kapcarongynak nézve, a legfinomabb kelmét.
Pitymallik lassan, a sötétség ereje ilyenkor gyengül,
a fény ébredezik és egyre tisztább látást biztosít,
a fákon, a bokrokban, madárének csendül.
Pitymallik lassan, ébredezik hosszú álmából a világ,
a remény is kinyitja megfáradt, lehunyt szemeit,
s a réteken, a völgyekben, nyílik a sok virág.
A hazugságok szorításában fuldoklik a világ, a kezdetek óta,
egyre gyötrőbb a szorítás, s egyre kevesebb a remény,
hamarosan leketyeg majd, az a bizonyos óra.
A hazugságok szorításában fuldoklik a világ, s fogy a levegő,
amennyiben nem sikerül megszabadulni a szorítástól,
igen gyorsan megtelik majd, az összes temető.
