világ Archívum - 34 / 67 oldal

Lovon vágtatva közeleg a halál

Lovon vágtatva közeleg a halál és egyre gyorsabban,

az élet keletkezésének pillanatától járja az útját,

ez így volt és így is lesz, minden korszakban.

A korok változásával változtak a módszerei is sokat,

alkalmazott kardot, bárdot, guillotine-t, puskát,

ám a munkájából bizony, sok jó nem fogant.

Később modernizálta a fegyverzetét, haladt a korral,

vetett be ágyút, rakétát, bombát, harci gázokat,

és soha nem foglalkozott a naplopó sorssal.

Újabban a vegyi dolgokat használja, s a jó kis vírust,

imádja, ha az emberek rettegnek tőle és félik,

mindig szerette a belevaló, pusztító virtust.

A természetes elmúlás érdektelen, nagyon unalmas,

egy agyvérzés, infarktus, rák, vagy baleseti vég,

annyira megszokott, egysíkú és nyugalmas.

Lovon vágtatva közeleg a halál, s elhozza a végzetet,

az emberiség korszakának hamarosan vége lesz,

ámbár ezt nem fogja fel, az emberi képzelet.

Mindig találni fognak rá okot

Mindig találni fognak rá okot, hogy elvegyék a pénzedet,

és ezen okból számtalan hazugsággal manipulálnak,

olyanokkal, amelyeket fel sem fog a képzelet.

Mindig találnak rá módot, hogy lerombolják az álmodat,

kiöljék belőled az igaz szeretet csíráját is, véglegesen,

és ami megmarad neked, az csakis a kárhozat.

Mindig találni fognak rá okot, hogy elvegyék az életedet,

és ne aggódj, a találékonyságuk nem ismer határokat,

mert magát, a létedet is, elviselni képtelenek.

Milyen alapon dönt egy marék pokolfajzat

Milyen alapon dönt egy marék pokolfajzat a világ sorsáról,

az emberek testi és lelki önállóságáról, szabadságáról,

s egyáltalán miért dönthet bárkinek a jogáról?

Milyen alapon dönt egy marék pokolfajzat arról, ki is élhet,

ki az, aki belefér az elképzelésükbe, a rémuralmukba,

s kik azok, akiknek ezentúl nem járhat az élet?

A rég elvonult remény sétál a réten

A rég elvonult remény sétál a réten, a virágok között,

enyhe nyári szellő cirógatja megfáradt arcát,

miközben a Nap ragyog a völgy fölött.

Bandukolás közben eszébe jutnak a régi csodás idők,

amikor még hű segítője volt az embereknek,

s mikor még együtt töltöttek sok időt.

Azóta túl sokat változott a világ és ő kiszorult belőle,

érzi, hogy millióknak okozott nagy csalódást,

s jót már csak kevesen gondolnak felőle.

A rég elvonult remény sétál a réten, s magát biztatja,

hiszi, képes lesz legyőzni a reménytelenséget,

és az egykori erejét, újfent megvillantja.

Miért ragaszkodnak az emberek

Miért ragaszkodnak az emberek a sivár kis életükhöz,

az igen sanyarú napjaikhoz és a szenvedéseikhez,

melyek közelebb viszik őket a végzetükhöz?

Miért ragaszkodnak az emberek a reménytelen léthez,

a fájó sebeikhez, a gyötrelmük hosszabbításához,

és inkább a rosszhoz, mint a jóhoz, széphez?

Minden állat védelmezi a saját otthonát

Minden állat védelmezi a saját otthonát, ha kell, a halálig,

a területük és az utódaik védelmében harcolnak,

s elmennek szükség szerint, a végső határig.

Sokszor meghalnak eme küzdelmeik során, ez a végzetük,

mégsem adják fel, kitartanak, amíg erővel bírják,

s erről szól minden napjuk, minden éjjelük.

Minden állat védelmezi a saját otthonát, bezzeg az ember,

azt nem érdekli a saját utódja sem, csak fejet hajt,

és csodálkozik, hogy megbocsátást nem lel.

Igen nagy bajok vannak eme világgal

Igen nagy bajok vannak eme világgal, sötét és komor,

meg nem választott hóhérok gyilkolnak szerte,

a remény, s az igazság is, mankóra szorul.

Büntetik a jót, a szépet, a logikát, az értelmet, a hitet,

ugyanakkor ünneplik a hazugságot és a bűnt,

a szegényeknek pedig alig juttatnak vizet.

Elveszik a szabadságot, rabságra, szolgaságra ítélnek,

kiirtják az emberiség zömét, s a józanságot is,

sem felnőttet, sem gyereket nem kímélnek.

Megosztják az embereket és egymás ellen fordítanak,

hamis híreket, nem létező dolgokat mutatnak,

s a médiáik, főképp hazugságot ordítanak.

A szeretet, a család, s az összetartozás bűnnek számít,

az érzelmek sokasága nem megengedett többé,

a háttér aljas propagandája, bármit is állít.

Igen nagy bajok vannak eme világgal, mely kegyetlen,

a sötétség nem kíméli a fényt és az éltető erőt,

a gonosznak, nem ez a kártyája az egyetlen.

Senki ne vállalja fel a mások terhét

Senki ne vállalja fel a mások terhét, ha van sajátja elég,

van mivel küszködnie, s van mitől szenvednie,

és eme küzdelem alatt, a lelke is megég.

Szörnyű nehéz cipelni mindazt, amit a sors reánk mért,

mindenki érzi önmagán, mennyire fáj mindez,

és sokszor mégsem sikerül elérni a célt.

Senki ne vállalja fel a mások terhét, mert nincs értelme,

nagy eséllyel elbukik, mivel nem tud bírni vele,

és végül beigazolódik, az összes félelme.

Az egész világot a kezében tartja

Az egész világot a kezében tartja a gonosznak ármánya,

ügyesen manipulál pénzzel, csillogással, butítással,

és semmi jót nem tartogat az emberek számára.

Az egész világot a kezében tartja a sötétségnek az ereje,

nagyon ért a félelemkeltéshez, a káosz csináláshoz,

és senkit nem enged szabadulni mérgező deleje.

Az izzó végzet egyre csak közeledik

Az izzó végzet egyre csak közeledik az emberek felé,

fojtogató a mérgező levegő és parázslik az ég,

végül odakényszerülünk, a gonosz elé.

Az pedig kegyetlenül lesújt reánk, butaságunk okán,

a tétlenségünk, kínzó hiszékenységünk miatt,

s mindazért, amit tettünk, életünk során.

Az izzó végzet egyre csak közeledik, s felégeti a létet,

a Földön írmagja sem marad az emberiségnek,

mely magának köszönheti, e szörnyű véget.

h	K	s	c	p	s	v
1	2	3	4	5	6	7
8	9	10	11	12	13	14
15	16	17	18	19	20	21
22	23	24	25	26	27	28
29	30