Saját alkotásaim
Az időseket sokan nem szeretik, sőt, lenézik őket,
nem tisztelik sem a korukat, sem a tetteiket,
alábecsülve az idős férfiakat, s a nőket.
Az időseket sokan nem szeretik, nyűgnek tartják,
szerintük feleslegesek, gyengék és elesettek,
s ha lehet, maguk mellől mind elmarják.
Az időseket sokan nem szeretik, ám múlik az idő,
s mindazoknak, akik ilyetén gondolkoznak,
ha megélik, visszaköszön majd a jövő.
Egy megkeseredett ember máson tölti ki a dühét,
a csalódottságát, a fájdalmát, a szenvedését,
és ráönti bárkire a szennyese zömét.
Egy megkeseredett ember gyűlöli önmaga lelkét,
amiért úgy érzi, számára csak kín ez az élet,
s neki kell viselnie a világnak a terhét.
Minden összefügg mindennel, legyen az bármi,
a legapróbb dolgoktól a legnagyobbakig,
és csodákra soha nem kell várni.
Minden összefügg mindennel, véletlen nincsen,
a sors sakktábláján állandó a taktikázás,
és folyik a harc valamennyi szinten.
Magánrepülőn utazva, felülről nézve, szép ez a világ,
nem láthatóak a gondok és a kínzó szegénység,
s eme tényekről oly feleslegesek is a viták.
Aki a gépen ül, az semmit nem érez meg mindebből,
neki lényegtelen mindez, hisz mindene megvan,
és flegma, lekezelő a véleménye minderről.
Önmaga bulikra jár, rendezvényekre és sok estélyre,
a házai, kastélyai, birtokai, óriásiak, hatalmasak,
s neki nem kérdés, hogy miket is eszik estére.
Ahogyan az sem, hányszor jár üdülni és kaszinókba,
mikor repülhet át a kedvenc sajtjáért Párizsba,
vagy mikor indulhat pénz mosni Monacóba.
Természetesen elvárja a köznéptől a klíma védelmét,
azt, hogy az emberek mondjanak le mindenről,
és soha ne firtassák e magas eszme értelmét.
Tűrjék az igát engedelmesen, örüljenek a háborúnak,
ne sírbakoljanak, amiért az adójukat elherdálják,
és értsék meg, egyes körök így háborúznak.
Mondjanak le a húsokról, a tejről, s mindenféle jóról,
egyenek műhúst, bogarakat, vagy inkább semmit,
ne is létezzenek és értsenek a hatalmi szóból.
Magánrepülőn utazva csodás az összes perc, pillanat,
folyik a pezsgő, a whisky és mindig ragyog a Nap,
ám egyszer mindenkihez bekopog az alkonyat.
A gonosz sosem fog beletörődni a vereségbe, a kudarcba,
és abba, hogy szembe mer szállni vele a fény serege,
mert nem bírja elviselni, hogy inog a hatalma.
Ideges, feszült és legfőképpen mérges, mert vesztésre áll,
pedig mindig mindent bevetett, háborúkat, ármányt,
ám győzelmi reménye hamarosan a semmibe száll.
A gonosz sosem fog beletörődni az uralma gyengülésébe,
inkább feláldozza az egész világot, ezúttal véglegesen,
és alantasan reagál a jónak minden rezdülésére.
Tiszteletre méltó az, aki mindig kiáll az igazságért,
a becsületért, az elesettekért, a gyengékért,
és sokat próbál tenni a boldogságért.
Aki kiáll a becsapottak, a kizsákmányoltak mellett,
aki képes reményt vinni a reménytelenségbe,
s aki bármikor megteszi, ami tőle telhet.
Aki nem nézi tétlenül a hamisságot, a sok ármányt,
a számtalan gaztettet, a rengeteg manipulációt,
és aki a fényt látja, nem a gonosz sárkányt.
Tiszteletre méltó az, aki kiáll önmagáért is, ha kell,
aki lovagként védi meg eme sérülékeny világot,
s csak akkor örül, ha gazságra már nem lel.
A türelem nem gyakori erény, csak kevesek erénye,
a mai világban bizony már nehezen fellelhető,
és sokszor a türelmetlenség lép a helyébe.
A türelem nem gyakori erény, fehér hollóként ritka,
itt-ott még felbukkanhat és megmutatja magát,
ám ha eltűnik, a hiányát a világ sírja vissza.
Mindenki a maga nevében ígérjen és ne a máséban,
s ne mást küldjön el maga helyett cselekedni,
amíg meghúzódik hátul, az árnyékban!
Ha nem bír el valamivel, akkor maradjon csendben,
s ne becsmérelje azt, aki amúgy igen sokat tesz,
és ne forduljon a valósággal szemben!
Mindenki a maga nevében ígérjen, de azt is csínján,
jól gondolja meg, miket mond, s mire hajlandó,
és ne okoskodjon az erejének híján!
Miért van az, hogy mást gondol és mást mond sok ember,
mást tesz, mint amit ígér, s másként is viselkedik,
kit lát a tükörben, mikor beköszönt a reggel?
Miért van az, hogy az alakoskodás oly természetes szokás,
a becstelenség pedig egyre gyakoribb, jellemzőbb,
és mi okból is van mindenkin ekkora nyomás?
Miért van az, hogy egy élhető világból rémálmot csináltak,
és az emberiség zömét korlátozzák, de mindenben,
miközben magukból egyesek istent csinálnak?
Sok mindent sosem tudunk meg az életünk útján,
sokszor nem ismerjük meg az igazi valóságot,
és hiába merengünk önmagunk múltján.
Nem tudjuk meg, hogy miért is születtünk egykor,
vagy ki is volt életünk szerelme, úgy igazából,
s a lelkünk nagyon szomorúvá válik ekkor.
Nem tudjuk meg azt sem, miket mondtak rólunk,
s vajon kik szerethettek minket önmagunkért,
milyen lehetett volna az életünk, a módunk.
Nem tudjuk meg, hogy a sorsunk merrefelé vezet,
mennyi időnk van még, mielőtt elköszönünk,
és arra, amink van, ki is vethetett szemet.
Nem tudjuk meg, nélkülünk milyen is lesz a világ,
fogunk-e hiányozni belőle egy napon, s kinek,
lesz-e majd a sírunkon csokor, vagy virág.
Sok mindent sosem tudunk meg, amíg csak élünk,
oly sok titok marad titok a számunkra örökre,
a végtelen idő furcsa játékot játszik vélünk.
