Sokan vágynak a Mennyországba

Sokan vágynak a Mennyországba, ám csalódniuk kell,

hiába hiszik, hogy ők biza megszenvedtek ezért,

tévednek, s a lelkük, nyugalmat soha nem lel.

 

Azért a helyért meg kell küzdeni, s szívből jókat tenni,

harcolni az igazságért, a becsületért és a békéért,

csakis így lehet, az örökkévalóság felé menni.

 

Sokan vágynak a Mennyországba, de elbuknak hamar,

a kapuja előtt kiderül, hogy mekkorákat hibáztak,

és a csalódottság érzete lélekölő, igen fanyar.

heaven 8381787 1280

Az emberek olyan szépeket álmodnak

Az emberek olyan szépeket álmodnak, ám mindhiába,

a valóság nem igazolja a reményeiket, a vágyaikat,

s az életük nagy részét, nem a jóság inspirálja.

 

Ellenkezőleg, a hazugságok felemésztenek minden jót,

felőrlik a lelkeket, a tudatot, s az igazi igazságokat,

és soha nem emelnek majd mindezek ellen szót.

 

Az emberek olyan szépeket álmodnak, remény nélkül,

a vágyaik hajtják igába a fantáziájukat legtöbbször,

s mégis kudarcot vallanak, belebuknak legvégül.

istockphoto 1090813304 612x612 1

Ismét szórakoztat bennünket a kínzó hőség

Ismét szórakoztat bennünket a kínzó hőség, végre-valahára,

olyan jó izzadni, állandóan ruhát cserélni, s tapadni,

leégni és pirosra sülni, vidáman kacarászva.

 

Ismét szórakoztat bennünket a kínzó hőség, ez igazi élvezet,

s nincs is csodásabb, mint a szemünkbe csorgó sós lé,

ennél szebbet nem tud varázsolni a képzelet.

sun 4380521 1280

Miféle gonosz világban is élünk

Miféle gonosz világban is élünk, miféle mocsokban,

ahol az igazság bűn és az értelem a végét járja,

a becsület pedig szétzúzva, s romokban?

 

Milyen világ az, amelyikben a szeretet nem számít,

amelyikben csakis az érdekek élik a világukat,

és melyikben a sötétség ereje elcsábít?

 

Mennyire torz az a valóság, mely kizárólag látszat,

a szemfényvesztés mindennapos, a hit is hamis,

s amelyben a szellő érintése is fájhat?

 

Hogyan lehet a kegyetlenség ennyire erős, gyilkos,

az ármány miként manipulálhat ily könnyedén,

s miért lehet a közérdek, annyira titkos?

 

Miért ilyen könnyű uralni az embereket, a népeket,

befolyásolni a gondolatokat, az érzelmek sorát,

s elferdíteni mindent, főleg a tényeket?

 

Miféle gonosz világban is élünk, micsoda torz álom,

és miféle fintora a létnek mindaz, ami történik,

kinek a számára lenne ez, egy vágyálom?

machine learning 5806811 1280

Vihar előtti csönd honol a mesék földjén

Vihar előtti csönd honol a mesék földjén, sokan alszanak,

pihennek a törpök, a tündék, a manók, s az óriások,

és így, behunyt szemmel, semmitől nem tartanak.

 

Mély álomban pihen a sok király, no meg a sok hercegnő,

a hős lovagok sem küzdenek a hétfejű sárkánnyal,

és ez a csend mindenfelé, szinte már dermesztő.

 

Csipkerózsika, Hófehérke, Piroska, mind tétlenül várnak,

ahogy vár a rokka, a mérgezett alma és a farkas is,

miközben a fejük felett, sötét felhők szállnak.

 

Valamennyi mesealak kiesett a szerepéből, s tanácstalan,

kábák a bűbájtól, a nekik beadott mézes méregtől,

amely a számukra, egyáltalán nem hatástalan.

 

Vihar előtti csönd honol a mesék földjén, s lehűl a levegő,

a gonosz varázs erősen hat és hamarosan villámlik,

végül e szép világból nem lesz más, csak temető.

ai generated 8485611 1280

A gonosz a céljai eléréséért bármire képes

A gonosz a céljai eléréséért bármire képes, szó szerint,

legyen az a rovarevés, a klímaváltozás, s a háborúk,

ha nem jár sikerrel, nekifut újfent és megint.

 

Jönnek majd az ufók, s mindenféle ismeretlen rémség,

ha netalán ez sem válik be, akkor bármily hisztéria,

a lényeg, hogy az emberekben ne legyen kétség.

 

Kétség afelől, hogy csakis ők tudják megmenteni őket,

mindazon szerencsétleneket és elnyomott népeket,

a megnyomorított lelkeket, a férfiakat, s a nőket.

 

Mindenféle nem létező betegséggel keltenek rettegést,

és ezekre hivatkozva beoltanának bárkit méreggel,

hogy ezáltal is fokozzák a kegyetlen szenvedést.

 

Elhitetnék, hogy az is valóságos, ami soha nem is volt,

az eddigi világ, az eddigi élet, csak káprázat, látszat,

és bármi is történt, az kizárólagosan róluk szólt.

 

Róluk szólt a politika, a számtalan hazugság, s ámítás,

a nem létező nemek és a tiszta lelkek igazi tébolya,

no meg az a felfoghatatlan, valótlanságot állítás.

 

A gonosz a céljai eléréséért bármire képes, s bármikor,

a vágya, az emberiség megszüntetése véglegesen,

s eme céljaiért, az igazságra mindenkor rátipor.

ai generated 8651602 1280

Az élet folyamán sok az akadály

Az élet folyamán sok az akadály, túl sok a teher,

s az emberek nem tudnak figyelni mindenre,

hisz az energiájuk, sokszor a padlón hever.

 

Minden perc egy újabb kihívás, egy másik gond,

bármikor jöhet váratlan fordulat, betegség,

és néha nehezen kerül fel az i-re a pont.

 

Az élet folyamán sok az akadály, sok a tragédia,

rengeteg a veszteség, a zűrzavar és a káosz,

s mindezek ellen, nincs biztos stratégia.

istockphoto 1049512696 612x612 1

A sírjaink meg vannak ásva egy ideje

A sírjaink meg vannak ásva egy ideje, sőt, túl rég,

csupán nem gondolunk minderre sohasem,

s nem hisszük el, hogy közeleg a vég.

 

Nem akarjuk felfogni a valóságot, mert az rémes,

megmutatja, hogy reánk nincsen szükség,

s a lehetőségeink köre nem túl széles.

 

Akik a sírunkat megásták, csak nevetnek rajtunk,

lenéznek minket és élősködőknek tartanak,

miközben mi, már mindentől tartunk.

 

Hamarosan megfosztanak az alapvető jogainktól,

elveszik a szabadságunkat és az életünket,

s elvárják, hogy érezzük magunkat jól.

 

A sírjaink meg vannak ásva egy ideje, túl mélyen,

annyira, hogy ne térhessünk vissza többé,

s ha ezt hagyjuk, az végzetes, szégyen.

istockphoto 1982939526 612x612 1

Rózsaszín álmok homályosítják el a szemet

Rózsaszín álmok homályosítják el a szemet sokszor,

a szép álmok ideje igen hamar lejár és eltűnik,

hisz a sors legtöbbször, nem a jóra voksol.

 

Rózsaszín álmok homályosítják el a szemet, vakítva,

és sikereket, dicsőséget vetítenek az ember elé,

ám mindezeket az ébredés, a sárba taszítja.

istockphoto 1409818040 612x612 1

Hagyjuk már ama csodás szemfényvesztést

Hagyjuk már ama csodás szemfényvesztést, de végleg,

mivel mindabból, amit valóságosnak láttatnak,

semmi és soha nem volt igaz, de tényleg.

 

Mikor ébred végre az öntudat, s mikor végre az ember,

mikor fog rádöbbenni, hogy bizony eltiporták,

és az egyszerű emberi mivolta, az nem kell?

 

Hagyjuk már ama csodás szemfényvesztést, az látszat,

eltompítja a tudatot, s eltorzítja a valóságot is,

ezáltal mindenki, a sötétség foglyává válhat.

prison 162885 1280
Kiss Gyula versei
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.