valóság Archívum - 31 / 38 oldal

Ígérni a legszegényebb is tud

Ígérni a legszegényebb is tud, szól erről oly sok rege,

ez így van, hiszen nem jár következménnyel,

és emiatt nem fáj soha, senkinek a feje.

Lehet ígérni Napot a legsötétebb éjszakának az egén,

Holdat a legragyogóbb nappalok folyamán,

és elhitetni, hogy az elbukás, az remény.

Lehet ígérni a legjobbat, a legszörnyűbb idők idején,

egy jobb, egy szebb világot, eme gonosz helyett,

és örök békességet a túlvilág szigetén.

Lehet ígérni igaz szeretetet, szerelmet és minden jót,

gyönyörű életet, becsületes, s álomszerű létet,

külön kiemelve valamennyi igaz szót.

Ígérni a legszegényebb is tud, a legszerényebb elme,

ám sajnos mindezeknek valós alapja nincsen,

szétfoszlanak, mint a legfinomabb kelme.

Embernek maradni

Embernek maradni igen nehéz e kegyetlen időkben,

mindenfelé háború dúl, s elszegényítés zajlik,

az emberi gonoszság, sajnos biza időtlen.

Kihalóban az őszinteség és az igazság lángja lankad,

egyre nő az elnyomás, a kifosztás napi rutin,

az ármány a fényre, újabb címkéket aggat.

Újra és újból támad a sötétség szele, gyakori a vihar,

mocsok és szenny árad mindenhol, világszerte,

a jó érzés, a lélek, lassan mindenkiből kihal.

Egymás ellen fordítják a családokat, a barátok sorát,

megutáltatják az emberekkel magát, az életet,

s a becsületnek sehol nem találni a nyomát.

Embernek maradni újabban szinte valóságos csoda,

és ha az értelem nem tér vissza nagyon hamar,

ennek a rémálomnak nem lesz vége, soha.

A valóság és az élet

A valóság és az élet gyakran próbára teszi az embert,

sajna nem cirógatja a lelkét, kedvesen, lágyan,

hanem felkavarja, mint vihar a tengert.

A valóság és az élet meg tudja keseríteni az álmokat,

s a vágyak tüze hiába lobog fennen a szívekben,

az ember legtöbbször, szenvedő áldozat.

A megszokás hatalma

A megszokás hatalma előbukkan minden alkalommal,

legyen az bármelyik ünnep, s bármilyen esemény,

azt meg kellene tölteni értelmes tartalommal.

A Szilveszter az egyik ilyen, látszólag vidámság, öröm,

a bulizás, s az önfeledt szórakozás napja és estéje,

amikor a valóság bizony vissza nem köszön.

Az önámítás éjszakáján megannyi fogadalom születik,

és megannyi álom, ígéret kering a világon szerte,

ám ezek kevés ideig táplálják a szívek tüzeit.

Másnaptól jön a drágulás, újabb adók, s újfajta terhek,

újabb hitelek, melyek visszafizetése kilátástalan,

jönnek az újabb csapdák és a mélyebb vermek.

Ám az emberek mulatnak, nem érdekli őket az igazság,

nem érzik, nem értik és érdektelen a számukra,

csakis egy számít, a ma esti, boldog vigasság.

A megszokás hatalma elhomályosítja a tudatot magát,

elvakítja a szemek látását és a fények ragyogását,

s így, csak kevesek hallják meg a túlélés szavát.

Halványodnak a fények

Halványodnak a fények, a Karácsony búcsút int nekünk,

magával viszi a szeretet és a békesség javát,

ám egy év múltán újra itt lesz velünk.

Megmutatta újfent, hogy nélküle annyira más ez a világ,

és valóban, visszatérnek a szürkeség napjai,

s folytatódik a harc, a szokásos viták.

Folytatódik a nélkülözés, az áremelkedés, s a küzdelem,

tovább fojtogatnak a hitelek, az eladósodás,

és az emberek fohászkodnak szüntelen.

Visszatér a közöny, a meg nem értés, a terhek sokasága,

az irigység, a gonoszság és az érzéketlenség,

oly sokan merülnek a bűnök mocsarába.

Halványodnak a fények, az ünnep varázsa elillan hamar,

feledésbe merülnek az ajándékok, az ölelések,

és visszatér a valóságos élet, ami fanyar.

Mi mindent viszünk

Mi mindent viszünk a vállainkon, mily terheket,

mennyi reményt, hitet, szeretetet, csalódást,

miközben a sors nekünk ássa a vermeket?

Mi mindent viszünk el majd magunkkal a sírba,

mennyi titkot, vágyat, elképzelést és álmot,

a túlvilági békében, s a jólétben bízva?

Akkor döbbenünk rá

Akkor döbbenünk rá, hogy ki, mit jelentett nekünk,

amikor már soha többé nem lehet közöttünk,

s mikor immáron nem érezhet velünk.

Akkor döbbenünk rá, hogy igazából kik is vagyunk,

mikor megismerjük a valódi énünket, szívből,

és elfogadjuk, hogy mind meghalunk.

Senki nem

Senki nem szereti hallani azt, ami rossz a számára,

ami kellemetlen, elronthatja a hangulatát,

és ami csak terheket tesz a vállára.

Nem jó hallani az igazságot, mert az nagyon fájhat,

szinte éget, ahogy szembesít a valósággal,

s be tudja fogni valamennyi szájat.

Kínos beismerni a tévedéseket és a kudarcok sorát,

a sikertelenséget, a csúfos melléfogásokat,

és biz nem jó hallani mindezek okát.

Senki nem szeretne egész életében egy senki lenni,

mindenki jóra, szépre vágyik, arról álmodik,

ám azért bizony igen sokat kell tenni.

Vajon tényleg vár reánk

Vajon tényleg vár reánk a fény, az utunk végén,

s valóban tovább élhetünk egy szebb helyen,

vagy itt maradunk a sötétség mélyén?

Át tudjuk-e lépni azt a láthatatlan átjárót végül,

amelyen túljutva minden rossznak vége lesz,

és minden tragédia örökre megszépül?

Vajon tényleg vár reánk a végtelennek a békéje,

vagy mindez csupán álom és nem lehetséges,

és sohasem jutunk a kínjaink végére?

Színház az egész világ

Színház az egész világ, s mindenki színész benne,

valamennyi ember eljátssza a saját szerepét,

anélkül, hogy ennek a tudatában lenne.

A szereposztás ki van osztva, változatos és véges,

sokaknak csupán egy egyszerű szerepe van,

amíg mások szerepe kegyetlen, s véres.

A színpadon mindent el lehet játszani, s bármikor,

ugyanakkor semelyik szerep nem állandósul,

és bármelyik, az emberi lélekre rátipor.

Csalódást okozni nehéz, eme komikus drámában,

a szereplők sokszor fel sem fogják amit kell,

és elvesznek majd a sötétség árnyában.

Színház az egész világ és a színpad, maga az élet,

amelyben soha, semmi nem lehet tökéletes,

s melyben gyorsan száguldanak az évek.

h	K	s	c	p	s	v
			1	2	3	4
5	6	7	8	9	10	11
12	13	14	15	16	17	18
19	20	21	22	23	24	25
26	27	28	29	30	31