Amikor tétlenül nézzük

Amikor tétlenül nézzük, hová visz a sorsunk,

s az ujjunkat sem mozdítjuk magunkért,

nem számít, végül miket is mondunk.

 

Nem számít miről álmodunk, mire vágyunk,

miket óhajtunk és mi is okozna örömöt,

kizárólag a fantáziánkkal játszunk.

 

Amikor tétlenül nézzük, hogy mi lesz velünk,

s félelmünkben gondolkozni sem merünk,

persze, hogy emiatt sokat fáj a fejünk.

image 1772129953195 compressed

Az emberek mindig félnek

Az emberek mindig félnek és fájón remélnek,

s miközben már nem urai önmaguknak,

önnön okosságukról beszélnek.

 

Hiszik, hogy valakik és a véleményük számít,

s nélkülük ez a világ nem is működhetne,

miközben a sötétség deleje csábít.

 

Hiszik, hogy mind igaz, amit naponta látnak,

és amit hallanak, az csakis valóság lehet,

akkor is, ha ez mindőjüknek fájhat.

 

Az emberek mindig félnek, ám ez az ő bajuk,

de maguknak köszönhetik eme helyzetet,

hiszen elhitték, ér valamit a szavuk.

image 1772129954228 compressed

Az igazságot belátni

Az igazságot belátni nehezebb, mint tagadni,

és sokkal könnyebb becsukni a szemeket,

mint mindenkor embernek maradni.

 

Könnyebb félrenézni és az álomvilágban élni,

és könnyebb elutasítani a valóság létét is,

hisz sokkal egyszerűbb rettegni, s félni.

 

Az igazságot belátni nehéz, igen súlyos teher,

amit cipelni a lélek számára fájón keserű,

ám önnön lelkéért mindenki maga felel.

image 1772129953706 compressed

Aki útmutatások nélkül

Aki útmutatások nélkül nem képes élni,

és nem is fogja fel, mi zajlik körötte,

az egyet tud majd, rettegni, félni.

 

Megrezzen, ha fúj a szél, ha kisüt a Nap,

ha elkezd esni az eső és mennydörög,

a legkisebb neszre is a szívéhez kap.

 

Aki útmutatások nélkül egy nagy senki,

és nincs egy egyszerű gondolata sem,

az még önmagáért is képtelen tenni.

image 1772358333583 compressed

Amíg ez a világ alszik

Amíg ez a világ alszik, a vihar csak tombol,

fákat tép ki a földből, tetőket szaggat,

és sok életet végleg lerombol.

 

Dühöngve tiporja a virágokat, s a reményt,

megsemmisíti a búzaföldeket, réteket,

és eltakarja a Napot is, szegényt.

 

Amíg ez a világ alszik, addig csakis pusztul,

a félelem, a rettegés, eluralkodik szerte,

és ez marad az utódokra jussul.

image 1779184913441 compressed

Milyen csodás ez a világ

Milyen csodás ez a világ, telis-tele szépséggel,

ármánnyal, gonoszsággal, hazugsággal,

és háborúval, no meg rémséggel.

 

Jóindulattal, egóval, gyűlölettel, megvetéssel,

irigységgel, kapzsisággal, minden rosszal,

és lelkeket pusztító szenvedéssel.

 

Hamissággal, árulással, dühvel és butasággal,

megvetéssel, lenézéssel, lekicsinyléssel,

bájolgással, erőteljes tunyasággal.

 

Milyen csodás ez a világ, szeretet és örömteli,

izzón békétlen, reménytelen, esélytelen,

s mindezt csak magának köszönheti.

image 1779184916014 compressed

Mind kiszolgáltatottak vagyunk

Mind kiszolgáltatottak vagyunk, amíg élünk,

amíg hordozzuk a saját terheink súlyát,

s amíg csakis rettegünk és félünk.

 

Amíg elhisszük, hogy nekünk más nem is jár,

és soha nem karol fel minket a remény,

addig biz az élet minden perce fáj.

 

Mind kiszolgáltatottak vagyunk, ha hagyjuk,

ha nem küzdünk és nem is ütünk vissza,

akkor a végzetünket meg is kapjuk.

look 7401254 1280

A világ hazugságokra épül

A világ hazugságokra épül, a legelejétől kezdve,

becstelenek, ármánykodók formálják azóta,

csapásokat mérve a lélekre és a testre.

 

Már az alapjában is sok a törött és selejt anyag,

éppen ezért eme világ bármikor összedőlhet,

hiszen az építői legtöbbje igen hanyag.

 

A világ hazugságokra épül és amiatt pusztul el,

káosz, zűrzavar, rettegés kíséri hanyatlását,

a romjai között, nyugalmat senki nem lel.

house 7990931 1280

A hiénák királynője

A hiénák királynője élvezi a zsarnoki uralmát,

és lekenyerezve a hozzá közelebb állókat,

húscafatokkal biztosítja a hatalmát.

 

A többi hiéna lényegtelen, ők csupán szolgák,

örüljenek, hogy egyáltalán még élhetnek,

és elvárja, tegye mindőjük a dolgát.

 

Sikeresen vadásszanak, vagy gyűjtsék a dögöt,

s ha netán szerencsésen élelemhez jutnak,

ő nem habozik, üvölti, máris jövök.

 

Hisztérikus kacagása megrémíti az élővilágot,

félelmet és rettegést szül amerre csak jár,

ám ettől még nem nyer bizonyosságot.

 

Bizonyosságot afelől, nincs igazán veszélyben,

az ellene lázadó hiénák még kissé gyengék,

de lesújt majd rájuk, nagyon keményen.

 

A hiénák királynője félti és védelmezi trónját,

kész ölni, gyilkolni, s alakoskodni is érte,

egyelőre örül, mivel túlélte a próbát.

pexels vik joshi 63702791 8150762

A növények néma sikolya

A növények néma sikolya nem ráz meg senkit,

mivel a fülnek nem hallható és nem zavaró,

így az embereknek ez nem jelent semmit.

 

Eközben a szerencsétlen növény fél és reszket,

látja, hogy letépik a rokona leveleit, ágait,

s ő eközben végig tehetetlenül szenved.

 

Amikor pedig rá kerül a sor, hiszi, eljött a vég,

érzi a bántalmazó kezeket, kínzó fájdalmat,

és rettegve könyörög, hagyják élni még.

 

A növények néma sikolya mindig az is marad,

néma, mely nem rengeti meg eme világot,

e világot, amely a pusztulás felé halad.

leaves 8115077 1280
Kiss Gyula versei
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.