A szakadék szélén

Szakadék szélén táncol a világ,

vészterhes, gonosz idők járnak,

nem csillapodnak a hazug viták,

a sötétség árnyai reánk szállnak.

 

Karanténba zárták a világ népeit,

elhallgatva a valós, igaz tényeket,

manipulálva az emberiség génjeit,

csökkentik a létszámot és éveket.

 

Míg be vannak zárva, épül a vég,

a káros sugárzás mindenhol száll,

ellene tenni kellett volna már rég,

mások segítségére bárki hiába vár.

 

A bolygót folyamatosan mérgezik,

minden növényt, állatot, s embert,

a családokat rombolják, szétszedik,

szennyezik a szárazföldet, tengert.

 

Cenzúrázzák a józanság szavait,

elhallgattatják, ki nem hódol be,

elvették, elveszik a mások javait,

aki ellenáll, az életéről mond le.

 

Orwelli időket vezetnek be hamar,

hol nincs elbújás, vagy kegyelem,

elképzelésük totális uralmat takar,

ahol egy dolog számít, a fegyelem.

 

Új és újabb betegségek jönnek elő,

a gyógyszeripar hatalmasat kaszál,

velük van a pénz, a hatalom és erő,

a köznépnek csupán egy jár, a halál.

 

A szabadság látszata is megszűnik,

a háttér nyíltan megmutatja magát,

a demokrácia mindörökre eltűnik,

többé senki nem hallathatja szavát.

men's, adventurer, mountain

Félelem

Reggel felkelt a Félelem,

amely egy valódi lételem.

Körülnézett, majd ásított,

szórakoztató napot áhított.



Útnak indult és szétnézett,

minden ablakon benézett.

Mindenfelé önmagát látta,

ezt persze kicsit sem bánta.



Számtalan változatban élt,

nyugodtan feküdt és kélt.

Számba vette saját tetteit,

s mérlegelte remek terveit.



Frászt hozni bárkire, ki él,

aki hiszi, hogy sohasem fél.

Majd megtanítja mi az élet,

hisz halandó az összes lélek.



Félhetnek bátran mindenütt,

hiszen Ő maradt a mindenük.

Félsz a mától, az adósságtól,

az összes ismert hatóságtól.



A betegségtől, a fájdalomtól,

el nem maradó szánalomtól.

A számlák jöttétől, s a bértől,

a fájó sebekből kifolyó vértől.



A szerelemtől, kínzó bánattól,

megfosztva a végső támasztól.

A csalódástól és a becsapástól,

gyötrelmek okozta behatástól.



Mindentől, legyen az bármi,

neki nem kell a kaput kitárni.

Jelen van bármikor, s bárhol,

most itt van, máskor máshol.



Végre nyugodni készül a Nap,

a Félelem új reményeket kap.

Boldogan tér pihenőre az éjjel,

holnap megújulva néz széjjel.

fantasy, spirit, nightmare

Félelembe zárva

A világ népei félelemben élnek,

minden percük állandó rettegés,

hazugság az, mit igaznak vélnek,

mi történik, csupán hamis tettetés.

 

A valós hatalom igába hajtja őket,

csupán engedelmes szolgákat akar,

egyaránt eltipor férfiakat és nőket,

folyamatosan gyilkos mérget kavar.

 

Mérgezi a levegőt, az ételt, a lelket,

számtalan formában osztja a halált,

nyugalmat sajnos senki nem lelhet,

a haszonszerzésre új taktikát talált.

 

A félelem a betegségek igazi alapja,

amelyet gonoszul ki is használnak,

nem számít senki anyja, s nagyapja,

magukon kívül senkit nem sajnálnak.

 

Le akarják törni a szabad akaratot,

s lecsökkenteni a birkanyáj számát,

kivágni az értelmet, mint daganatot,

elhozni az állandó figyelem árnyát.

 

Míg a tályog növekszik a szemeken,

a remény esélytelen és a végét járja,

amennyiben nem ébrednek elegen,

szabadságát az ember hiába is várja.

girl, grille, black and white

Leplezés

Válságok idején kell a lepel,

a figyelem homályba tolása,

az eredmény mindenkit lever,

ekkor jön a népesség fogyása.

 

E célt világháborúk szolgálták,

kitört az első, majd a második,

mindezt sikeresen abszolválták,

jelenleg zajlik már a harmadik.

 

E cél kiagyalói „láthatatlanok”,

s kezükben az irányítás kulcsa,

más utak immár járhatatlanok,

újfent eldől az emberiség sorsa.

 

A válságokat pont azok okozzák,

kiknek telhetetlensége hatalmas,

a rettegést igen ügyesen fokozzák,

szemükben az ember szánalmas.

 

Felsőbb hatalomként uralkodnak,

másokkal végeztetik el a munkát,

óriási vagyonukkal fukarkodnak,

s mindig elveszik a maguk jussát.

 

Birtokolják a médiát, a bankokat,

eltörölnek nemzeteket és népeket,

elnémítják a más típusú hangokat,

elferdítik az igaz, valós tényeket.

 

Beburkol és fojtogat majd e lepel,

eszement kísértetek járják az utat,

ez a folyamat biz a vágóhídra terel,

a sors talán ez egyszer mutat kiutat.

ghost, halloween, horror

A félelem börtönében

Érzések irányítják az emberi utat,

mely sokszor göcsörtös és nehéz,

az elme az ismeretlen után kutat,

a szerencse olykor-olykor benéz.

 

Az újdonság ereje áthat és éltet,

lekötheti, lenyűgözi a figyelmet,

a tudástól azonban van aki félhet,

főképp, ha nem bírja a fegyelmet.

 

A tudás hatalom az ostobák fölött,

szolgává tesz és béklyóba zárhat,

sokszor sötét gonosz áll e mögött,

bárki, bármikor áldozatává válhat.

 

Elérkezhet a félelem, rettegés kora,

az értelem szűköl, lapulva kushad,

kimászni ebből tán nem lehet soha,

míg az ész és a bátorság szunnyad.

 

Önnön börtönébe kerül az ember,

sőt, maga ellen megfigyelést kér,

biztonságot a rácson belül sem lel,

ébren és álmában is mindentől fél.

az els szamu koezellenseg

Beteggé tesz

Napjaink tele vannak félelemmel,

a legkisebb mozgás feszültté tehet,

a lélek reszket és telve sérelemmel,

mindez gyors összeomláshoz vezet.

 

A félelem megbetegít, fogságba zár,

s leépíti a szervezet véderőinek falát,

a támadókra így biz könnyű harc vár,

a rémület erősíti a szívdobogás zaját.

 

Az immunrendszer kapitulálni kezd,

már nem véd hatásosan, erejét veszti,

nem megnyugtató a sok hamis teszt,

az életet a sok bizonytalanság kikezdi.

 

A bezártság elhidegíthet egymástól,

idegessé, ingerülté válnak oly sokan,

mindenféléket képzelnek egymásról,

eközben az idő számolatlanul rohan.

 

Küzdeni kell, s fel kell venni a harcot,

fejet hajtani nem szabadna, nem lehet,

fizettünk mindezért éppen elég sarcot,

a járvány jött, ölt, de most már elmehet!

virus estudo

Kábulatban

A világ népei kábulatban élnek,

elbódulva a részegítő szavaktól,

újabban szinte mindentől félnek,

elzárva széptől, jótól, s javaktól.

 

A lelkükben szétárad a rettegés,

s álmaikban görcsösen ránganak,

szétzúzza őket a dráma, tettetés,

akkor is, ha senkit nem bántanak.

 

Lassan megszólalni sem mernek,

a legkisebb szellőtől is remegnek,

elvesznek a szép álmok, s tervek,

szemük előtt végnapjaik peregnek.

 

Már nem tudnak bíznak senkiben,

szeretteiktől is jól el vannak zárva,

nem hihetnek soha tán semmiben,

agyuk kiürült, a vég szavára várva.

 

Kemény megszorításért esedeznek,

s karámba zárt juhokként bégetnek,

közben régi életük után epedeznek,

elejébe mennének ím a végzetnek.

 

A háttér titkolt urai örülnek ennek,

hisz ez a régóta dédelgetett álmuk,

urai ők a pokolnak és a mennynek,

kincstáruk tele, elérhetik a vágyuk.

 

Gonosz tervük gyilkos, fájóan éget,

remélik útjukat nem állhatja semmi,

míg orruknál fogva vezetik a népet,

ellenük biz nem tehet a Földön senki.

28970429 2222187 ae36a2253474f9af44afd018db8e24c0 wm

Bezárva

Kongó utcák, üres terek,

gyötrő félelem és bánat,

egymástól rettegő felek,

a pánik éjszaka is támad.

 

Elhidegült barátok, család,

hóhérnak tűnő szomszédok,

a világ igen hitvány, galád,

mást kihasználó moslékok.

 

Rácsok nélkül is bezárt élet,

már ha annak lehet nevezni,

vírus fenyegeti most a létet,

bárkit könnyű megvezetni.

 

Eközben kint madárdal szól,

virágillatot fúj a szél szerte,

régóta volt a Föld ilyen jól,

e csatát a természet nyerte.

phpThumb generated thumbnail
Kiss Gyula versei
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.