Saját alkotásaim
Sokan kergetnek csodás, rózsaszínű álmokat,
sokszor addig, míg leszáll reájuk az alkonyat.
Sokan kergetnek illúziókat és forró vágyakat,
amelyek a lelkükkel olyan gyakran játszanak.
Sokan kergetnek általuk elképzelt jövőképet,
s ezalatt nem látják a Napot, a mindenséget.
Sokan kergetnek soha el nem érhető célokat,
így a számukra nem fog ragyogni a pirkadat.
Az orkok ragaszkodnak a magas várukhoz,
és az azt körülvevő mitikus sötétséghez,
amely illeszkedik gonosz vágyukhoz.
A vágyuk az emberek világa fölötti uralom,
a káosz teremtése és a félelem keltése,
a pusztítás mámora nekik jutalom.
A sötétség leple alatt állandóan támadnak,
véres, habzó szájjal sújtanak le a világra,
az emberek semmi jót nem várhatnak.
Ha nem küzdenek, az orkoké lesz a diadal,
ha rettegnek, még a reményük is elvész,
és túlontúl hamar véget ér a viadal.
Az orkok ragaszkodnak a lopott javakhoz,
a könyörtelen, kegyetlen hatalmukhoz,
ám végül a végzet nekik is harangoz.
Egyre inkább ellepi a gyom a szép kerteket, parkokat,
és hiába próbálnak ellenállni a nemes növények,
hamarosan reájuk köszönt, a sötét alkonyat.
Egyre inkább ellepi a gyom a szép kerteket és tereket,
a sok gaz elszívja a vizet a hasznos növényzet elől,
s minden termést, a végső pusztulás fenyeget.
Mielőtt a Nap pihenőre tér, lekacsint a Földre,
s végiggondolja mennyi szépséget is látott,
szívesen gondol a virágokra, a zöldre.
Mosolyog, amikor az állatvilág tetteire gondol,
mikor látta, hogyan mókáznak a páviánok,
s az orrszarvú milyen mérgesen tombol.
Szinte érezte a különféle virágok bódító illatát,
s elmélkedés közben megcirógatta a füvet,
ekkor látta ébredni az est első csillagát.
Mielőtt a Nap pihenőre tér, elköszön álmosan,
és bágyadtan pislogva néz szét a kék égen,
ám tudja, reggel visszatér sármosan.
