Mosó Marci fajtájának a büszkesége volt,
s dicsőítette munkáját minden élő és holt.
Nem létezett semmi, amit ki nem mosott,
ügyessége a konyhájára igen sokat hozott.
Sokszor tették próbára a rokonai, barátai,
és ilyenkor úgy érezte, nincsenek határai.
Abban a hitben élt, lehetetlent nem ismer,
bár néha úgy tűnt, itt valami nem stimmel.
Egy napon teherautók érkeztek a házához,
s fekete medvék ládákat raktak a lábához.
Közölték, szükségük van némi segítségre,
s megfelelő juttatásért mindezt megígérte.
Miután elmentek, leemelte a ládák fedelét,
és örömében máris dörzsölgette a tenyerét.
Ekkora kihívással örökre gazdaggá válhat,
s lecserélheti kastélyra a régi jó öreg házat.
A ládákban értelmes agyak halmazát látta,
s kimosásukat biz nagy izgalommal várta.
Holott tudta, a fajtársai maradványai ezek,
melyeken virítottak a butítás okozta sebek.
Megkezdte a mosást és subickolt rendesen,
s mosolyogni kezdett, sunyin és csendesen.
Nem maradt riválisa, a legjobb cím az övé,
ezután ostobákat, s butákat vesz maga köré.
Mosó Marci beképzeltté, s pökhendivé vált,
kapzsi lett, önző, gőgös, s a fellegekben járt.
Az életben maradt mosók elkapták egy este,
és másnap pirkadatra egy fán függött a teste.
