félelem Archívum - 4 / 26 oldal

Az orkok ragaszkodnak

Az orkok ragaszkodnak a magas várukhoz,

és az azt körülvevő mitikus sötétséghez,

amely illeszkedik gonosz vágyukhoz.

A vágyuk az emberek világa fölötti uralom,

a káosz teremtése és a félelem keltése,

a pusztítás mámora nekik jutalom.

A sötétség leple alatt állandóan támadnak,

véres, habzó szájjal sújtanak le a világra,

az emberek semmi jót nem várhatnak.

Ha nem küzdenek, az orkoké lesz a diadal,

ha rettegnek, még a reményük is elvész,

és túlontúl hamar véget ér a viadal.

Az orkok ragaszkodnak a lopott javakhoz,

a könyörtelen, kegyetlen hatalmukhoz,

ám végül a végzet nekik is harangoz.

Készül a fekete leves

Készül a fekete leves, már jó ideje főzik,

s van benne minden, ami csak kell,

a recept titkát ősidők óta őrzik.

Van benne ámítás, hitegetés, hazugság,

szemfényvesztés és félelemkeltés,

no meg egy nem létező valóság.

Van benne gonosz ármány, ártó métely,

mérgekbe áztatott mézesmadzag,

és lelkeket kiölő, örök kétely.

Készül a fekete leves, van belőle bőven,

nem is győzik megenni az emberek,

pedig adagolják ki nekik bőszen.

Békésen tűrik a juhok

Békésen tűrik a juhok, hogy lenyírják a gyapjukat,

némán, kidülledt szemekkel és sírva néznek,

s ez ellen soha nem hallatják a hangjukat.

Békésen tűrik a juhok, hogy az utódaikat levágják,

a kicsiny bárányaik mind túl korán távoznak,

s mögöttük az akol ajtaját végleg bezárják.

Békésen tűrik a juhok, hogy a vágóhídra kerülnek,

engedelmesek és menekülni sem próbálnak,

így hamarosan a bográcsokba kerülnek.

A mély sötétséggel hadakozni

A mély sötétséggel hadakozni a Napnak is nehéz,

hiszen a sötétség hatalmas és igen kitartó,

a fény ragyogása pedig nem túl merész.

A mély sötétséggel hadakozni kemény próbatétel,

mivel az igen félelmetes és van utánpótlása is,

ezért a fénynek küzdeni kell, a teljes erejével.

Aki csak néz

Aki csak néz, ám mégsem lát a ködön túl,

és csakis a fantáziája bűvöletének hisz,

annak a lelkében bizonytalanság dúl.

Aki csak néz, de felfogni bármit képtelen,

nem fog rájönni sohasem, mi a valóság,

s arra sem, miért ekkora úr a félelem.

Ki nem mondott gondolatok

Ki nem mondott gondolatok, eltitkolt érzések,

fájó szívek és be nem vallott szerelmek,

mindig maradni fognak kérdések.

Kérdések, hogy miért így, miért nem másként,

s miképpen romlott el az, ami szuper volt,

hogyan viselkedhet az ember nyájként?

Ki nem mondott gondolatok és hamis igazság,

elferdített valóság, s ketrecbe zárt vágyak,

a pokolban lesz majd a végső vigasság.

Amikor tétlenül nézzük

Amikor tétlenül nézzük, hová visz a sorsunk,

s az ujjunkat sem mozdítjuk magunkért,

nem számít, végül miket is mondunk.

Nem számít miről álmodunk, mire vágyunk,

miket óhajtunk és mi is okozna örömöt,

kizárólag a fantáziánkkal játszunk.

Amikor tétlenül nézzük, hogy mi lesz velünk,

s félelmünkben gondolkozni sem merünk,

persze, hogy emiatt sokat fáj a fejünk.

Az emberek mindig félnek

Az emberek mindig félnek és fájón remélnek,

s miközben már nem urai önmaguknak,

önnön okosságukról beszélnek.

Hiszik, hogy valakik és a véleményük számít,

s nélkülük ez a világ nem is működhetne,

miközben a sötétség deleje csábít.

Hiszik, hogy mind igaz, amit naponta látnak,

és amit hallanak, az csakis valóság lehet,

akkor is, ha ez mindőjüknek fájhat.

Az emberek mindig félnek, ám ez az ő bajuk,

de maguknak köszönhetik eme helyzetet,

hiszen elhitték, ér valamit a szavuk.

Az igazságot belátni

Az igazságot belátni nehezebb, mint tagadni,

és sokkal könnyebb becsukni a szemeket,

mint mindenkor embernek maradni.

Könnyebb félrenézni és az álomvilágban élni,

és könnyebb elutasítani a valóság létét is,

hisz sokkal egyszerűbb rettegni, s félni.

Az igazságot belátni nehéz, igen súlyos teher,

amit cipelni a lélek számára fájón keserű,

ám önnön lelkéért mindenki maga felel.

A világ valódi arcát

A világ valódi arcát oly sokan nem ismerik,

mivel folyamatosan álarc takarja el azt,

s eme álarcról kérdezni sem merik.

Így halad előre, a régen megtervezett úton,

kopott és szakadt ruhájában bandukol,

miközben mereng a túl sötét múlton.

Megélt már számtalan borzalmat, háborút,

néhanap rátalált egy kevéske örömre is,

s még kérdéses, hová vezet e vándorút.

A világ nem érzi jól magát ilyen szerepben,

nem boldog, látva a történések folyamát,

ez így volt valaha, s most is, a jelenben.

A világ valódi arcát ritkán díszíti a mosoly,

örömmel lenne ő egy szebb, s jobb világ,

ha nem lenne az irányítói által fogoly.

h	K	s	c	p	s	v
	1	2	3	4	5	6
7	8	9	10	11	12	13
14	15	16	17	18	19	20
21	22	23	24	25	26	27
28	29	30