Saját alkotásaim
Egy életet összefoglalni nem könnyű sohasem,
beszélni róla nehéz, a lélek őrzi a titkokat,
és csak az számít, mi van odabent.
Egy életet összefoglalni nem is mindig sikerül,
főképpen, ha az elme önmagába zárkózik,
s hogy úgy mire képes, talán kiderül.
Az emberi jóság valakiben vagy van, vagy nincs,
valaki vagy képes igaz érzésekre és szeretetre,
vagy a mélybe jut, ahonnan visszaút nincs.
Az emberi jóság velünk születik és velünk is hal,
nem lehet megvenni, megvásárolni, ellopni,
s ameddig létezik, az arcokra mosolyt csal.
Mire a lelkünk eléri a fényt, rengeteget szenved,
és mialatt számtalan megpróbáltatást él túl,
megtanulja, jó, ha a jóságából nem enged.
Ha nem enged a rossznak, torznak, s gonosznak,
hitványnak, becstelennek, eleve romlottnak,
és nem hisz semmiféle hazug bolondnak.
Mire a lelkünk eléri a fényt, igen sokat tanulhat,
megtanulhatja, mi az igazság, mi is a valóság,
és többek között azt, miképpen javulhat.
Akit nem érintenek meg a szívből jövő érzések,
és akinek egyáltalán nem számít semmi,
abban nem merülnek fel kérdések.
Kérdések az igazságról, a valóságról és a hitről,
a lélek érzékenységéről, az álmok erejéről,
mindezeket nem ismeri, csak viccből.
Akit nem érintenek meg a szegények kiáltásai,
a népe sikolya, s a hazája hörgő könyörgése,
nos, neki sem lesznek majd kiváltságai.
Az érzelmi gazdagság csupán kevesek ismérve,
mivel ahhoz tiszta és becsületes lélek kell,
s nem könnyű felérni az élet e szintjére.
Nem könnyű ragyogni a sötétség időszakában,
s nem könnyű tiszta levegőhöz sem jutni,
a fojtogató levegőtlenség pillanatában.
Az érzelmi gazdagság, mint a fehér holló, ritka,
ugyanis ahhoz őszinte szívre van szükség,
s valódi önzetlenségre, ez az igazi titka.
Az emlékeinket lassan belepi majd az időnek pora,
és hiába reméljük, hogy velünk maradnak,
sokszor eltűnnek a semmibe, tova.
Az érzéseink is velük tartanak, s elhagynak minket,
búcsút intenek, huncutul hátrakacsintanak,
és nem fogják meg többé a kilincset.
Az emlékeinket lassan belepi az a jótékony homály,
amely eltakarja a fájdalmakat, bánatokat is,
s mindezen nem segít a lelki ispotály.
Az eddigi életünk lassan lejár, másikra vágyunk,
immáron a Nap sem éltethet minket örökké,
és sóhajtunk, amikor elköszön az álmunk.
Mindaz, mit elértünk, semmivé válik oly hamar,
úgy tűnik, az erőfeszítéseink válasz nélküliek,
és ami megmarad számunkra, az fanyar.
Az emlékeink elmosódnak, a homályba vesznek,
az érzéseink eltompulnak, a fényük kialszik,
és valamennyien az enyészeté lesznek.
Egykori szerelmeink, barátságaink tovaszállnak,
a családunk iránti szeretet is búcsút integet,
s nem tud ellenállni az idő rohamának.
Az eddigi életünk lassan lejár, bekacsint az éjjel,
mosolyogva simogatja meg a fáradt lelkeket,
s a szívek mélyén a Hold néz már széjjel.
A léleknek nincs szüksége a bántásra, a semmire,
a rosszra, a sértegetésekre és a gonoszra,
hiszen azok nem visznek messzire.
Nincs szüksége az ármányra, s az irigységre soha,
ahogyan nincs a hamisságra, aljasságra sem,
mert azok nem vezetnek végül sehova.
A léleknek nincs szüksége hitegetésre, s ámításra,
van viszont szeretetre, boldogságra, örömre,
amelyek őt magát veszik számításba.
Hogyan fejlődött ennyire vissza az emberi értelem,
és miképpen is süllyedhetett ennyire mélyre,
hogy gondolkodni lassan már képtelen?
Mi az oka annak, hogy a normalitás bűnnek számít,
a szív vágyai és az érzelmek olyan sekélyesek,
s a hazug ígéretek sora mindenkit elámít?
Milyen szülő az, amelyik nem óvja saját gyermekét,
amelyik tétlenül nézi, hogy miket tesznek vele,
s megtagadja önnön védelmező szerepét?
Miféle ember az, akit elvakít az ostobaság vad köde,
akit megőrjít a gyűlölet, s az értelmetlen harag,
és mindaz zavarja, amihez nincs is köze?
Hogyan fejlődött ennyire vissza a józanság, s az élet,
a lelkiismeret, a becsület, a tisztesség, a jóság,
és mindezeket hogyan képes eltűrni a lélek?
Megható pillanatok, amelyek megérintik a lelket,
amelyeket felidézve megdobban a szívünk,
és melyek áthatnak minden percet.
Megható pillanatok, melyek libabőrössé tesznek,
amelyek könnyeket csalnak a szemünkbe,
s amíg élünk, mindig velünk lesznek.
Megható pillanatok és hihetetlen erejű érzelmek,
melyek olyan erősek, hogy beleszédülünk,
s melyek képesek legyőzni az értelmet.
