Egyek vagyunk

Vérzivataros történelem és harcok,

folytonos küzdelem a kezdetek óta,

Idegen hatalmak, s kemény sarcok,

megörökítette ezt oly sok rege, nóta.

 

Emlékezetes dicsőség, hősies napok,

sebes nyilainktól rettegett a nyugat,

jöhettek reánk seregek, vagy fagyok,

vezéreinknek a hitük mutatta az utat.

 

Nem tűrhettük el a gaz becstelenséget,

országunknak három tenger lett a határ,

sikeresen távol tartottuk az ellenséget,

kudarcot vallott nálunk a török, a tatár.

 

Népünk egyre fogyott, kihaltak a tájak,

a megmaradtak mégsem adták fel soha,

pusztultak a falvak, kastélyok és várak,

a romokat hamarosan belepte a moha.

 

Viharos idők, s szabadságharcok sora,

elfojtott igazság, vérbe fojtott bánat,

a remény haldoklott, leáldozott a kora,

hoztak fel ellenünk mindenféle vádat.

 

Egy újabb háborúba rángattak minket,

azután hazánkat szétdarabolták végül,

több mint kétharmadát elcsatolták innet,

magyar lélek ezzel soha meg nem békül.

 

Éljünk bárhol, szívünk együtt dobban,

igaz magyar sohasem feledheti a honát,

egyek vagyunk, tűzünk el nem lobban,

egyszer letöröljük majd Trianon porát.

magyar

Test és lélek

Egy gyönyörű tavaszi reggel,

mosolyogva ébredezett a Nap,

neki sohasem csörög a vekker,

frissítőnek harmatcseppet kap.

 

Vele együtt kelt a test, s a lélek,

vidáman szaladtak a dús réten,

tudták várnak rájuk napok, éjek,

így egyikőjük sem maradt tétlen.

 

Kéz a kézben meneteltek az úton,

mindig szeretve ölelték egymást,

még nem merenghettek a múlton,

volt idejük megtenni egy, s mást.

 

Legyőzhetetlen párost alkottak,

egymás mellett, egymásért éltek,

kudarcot biz soha nem vallottak,

jó formájukban senkitől se féltek.

 

Múltak a napok, s teltek az évek,

kettejük párosa feszültséggel telt,

már nem voltak boldogok, szépek,

igaz nyugalmat egyikük sem lelt.

 

A lélek fiatal maradt, fürge, gyors,

a test megkopott, leépült rendesen,

gazság mit hozott számukra a sors,

télvíz idején búcsút vettek kedvesen.

love, woman, man

A változás parazsa

Csillogó szemek, vidám arc,

az élet egy szakadatlan harc.

Bűbájos mosoly, s érző szív,

a lélek mindennap csatát vív.



Puha kacsók, kedves szavak,

megemlítésre érdemes javak.

Túlterhelt napok, kínzó éjek,

szeretet, vágyak, igen mélyek.



A kiszolgáltatottság komoly,

az akarat béklyójában fogoly.

Szállni szeretne az új remény,

ám börtöne fala rideg, kemény.



Sóhajok szárnyalnak a szélben,

megmerülnének már a kéjben.

A változás izzó parazsa hevül,

szikrája gyönyört ébreszt belül.

woman, portrait, face

Az ölelés ereje

Lehetnek szép szavak,

csordultig tele szívek,

ámulásra méltó javak,

s igen sokat érő címek.

 

Mindez nem ér semmit,

felületes látszat csupán,

gúzsba köt, de mennyit,

sokan bámulnak bután.

 

Belül van a valós érzés,

igaz gyöngyként ragyog,

olykor felmerül a kérdés,

vajon mégis ki vagyok?

 

Semmitmondó a válasz,

lehet, hogy talán senki,

nincs igazán erős támasz,

mégis tovább kell menni.

 

Egy igaz ölelés segíthet,

reménnyel, szeretettel teli,

belőle a szív biz meríthet,

főleg, ha a társát is megleli.

romance, couple, love

Visszacsinálni

Az idő sejtelmesen suhan,

a feledés homálya terjeng,

sok pillanat sötétbe zuhan,

a szív és az elme verseng.

 

Az emlékezés tüze ragyog,

szárnyra kél a vágy sóhaja,

lehet hideg, netán fagyok,

átforrósodik milliók óhaja.

 

Újraélni a fontos perceket,

tisztábban látni az elmúltat,

felidézni a komoly terveket,

ez biz mindent felülmúlhat.

 

Érzéseket ismételten átélni,

visszacsinálni a hibák sorát,

dolgokat tudni, s nem vélni,

a sors ezúttal meg is bocsát.

time, portal, time machine

Az új remény

Mint tisztán csillogó patak

nyugtatnak az igaz szavak.

Hazugság, sértés, sérelem,

átlát mindenen az értelem.



Rosszindulat, pletykák sora,

belep mindent az idő pora.

Elfelejtődik a bú, s a bánat,

a vigasz magára nem várat.



Ismét felragyog az új remény,

csillogó páncélja igen kemény.

Nem vághatja át már semmi,

magától tudja mit kell tenni.



Áthatja a szeretet, a tiszta szív,

mely lángol, s újból visszahív.

Üstökösként száll fent az égen,

megtalálja az útját a sötét éjben.

comet, cosmos, land

Szeretet

Madárcsicsergés a reggeli órán,

harmatcseppek a tündéri rózsán.

Fennen ragyog a Nap, s útra kél,

az alant elterülő látványtól elalél.



Virágok pompáznak mindenütt,

a méhek seregének a mindenük.

Ébred a Szeretet, s útjára indul,

ábránd világa rögvest letisztul.



Tudja ki érdemli meg mit adhat,

s kitől milyen válaszokat kaphat.

Őszinte szívvel beszél magáról,

szerencséjéről, gondjáról, bajáról.



Bizalmat sugároz és engedékeny,

azonban csöppet sem feledékeny.

Ki kihasználja hamar bánni fogja,

mert önnön lelkének lesz a foglya.



Ámde ki megbecsüli nagyot nyer,

ragaszkodást és mély érzéseket lel.

Az idő múlásával többre is viheti,

eggyé válhat azzal, ki Őt megöleli.



pink, blossom, bloom

Anya

Születésünktől halálunkig kísér e szó.

Velünk van mindig, átölel és simogat,

hallani, s átérezni a jelentését is oly jó,

örömmel tölt el mikor anyánk hívogat.



Az első pillanattól kezdve imád, szeret,

megtesz értünk bármit, mi csak tőle telik.

Gyakran a lehetetlenre vállalkozik? Lehet.

Sikereinkben az anyák boldogságukat lelik.



Sokszor mégsem értjük meg fáradozásukat,

úgy érezzük, hogy reánk erőltetnek dolgokat,

fel nem fogjuk mindennapi álmodozásukat,

holott ők igyekeznek jobbá tenni a sorsunkat.



Feláldozzák magukat, ha kell, ha ez segít,

nem panaszkodnak nekünk,akkor sem ha fáj,

sokuk az irántunk való szeretetből erőt merít,

hiszi, hogy nekünk mindenből a legjobb jár.



Nem becsüljük igazán, míg el nem jön a vég,

hitetlenkedve nézzük, ahogy kihuny a „fénye”,

nagyon szerettük, el kellett volna mondani rég,

életünk végéig hiányozni fog az Ő kedves lénye.

mother, happy, family

Lángoló szív

Besurran a szobába a szellő,

nem túl erős, de éppen kellő.

Végig cirógatja az arcomat,

felidézi a régmúlt harcokat.

 

Volt jó, ám még több rossz,

mely egy életen át tartó hossz.

Érzelmek, fájdalmak, bánat,

az igazán jó magára még várat.

 

Csalódások, fájó sérelmek sora,

a sebek nem gyógyulnak be soha.

Végigkísérnek, utamon, míg élek,

remélek, vágyakozok és félek.

 

Kudarcok, reménytelen remény,

kiderült az élet milyen kemény.

Elillanó pillanatok, kései szavak,

utamban álló kőkemény falak.

 

A mellkasomban lángoló szív,

dobogva újra és újra csatába hív.

Talán egy szép napnak hajnalán,

újra ragyog majd, mint hajdanán.

372e0c5c4af2a0b973279a91e224349a
Kiss Gyula versei
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.