Saját alkotásaim
Az igazi ragyogás betölti a teret, s kitölti a lelket,
magasabb szellemi szintet képvisel mindig,
és általa minden ember békére lelhet.
Befolyásolni tudja a környezetét és ezt a világot,
szebbé téve valamennyi percet, minden órát,
megcirógatva a legapróbb virágot.
Az igazi ragyogás nem fél megmutatni az erejét,
és nem fél kiállni a jó és az igazság mellett,
megtartva az önbecsülését, a szerepét.
A végzet felé hajtva szaladnak a kafferbivalyok,
folyton üldözi őket egy nagy oroszlánfalka,
s a napjaik majdnem ugyanolyanok.
Legelnek, élelmet keresnek, majd inni indulnak,
vándorolnak a nap legnagyobb részében,
s pihenés után nehezen mozdulnak.
Együtt az erejük hatalmas, nehéz legyűrni őket,
közösen nekimennek bármely oroszlánnak,
s ilyenkor bizony mindig győznek.
Azonban, amikor üldözésük közben szétválnak,
elvesztik a közösségben rejlő hihetetlen erőt,
s akkor a ragadozók zsákmányává válnak.
A végzet felé hajtva csak az összetartás segíthet,
és menekülés közben a bivalyok rájönnek,
egyedül mindegyikük csak veszíthet.
A szavak ereje sokszor nagyobb, mint egy bomba,
fájó, komoly sebek okozására is képes lehet,
hiszen magát, a lelket döntheti romba.
Mézesmázosan megtéveszt és mételyezésre képes,
fel tudja bontani a legjobb kapcsolatokat is,
igen gyakran mondják azt, hogy ékes.
Ármányosan irányít és furfangosan terel másokra,
negédesen megtéveszt, oly kedvesen behálóz,
s futtathat bármely családot a zátonyra.
Mérget csepegtet a fülekbe, biz megássa a vermet,
erősen marcangolhatja a szívet, furmányos,
s a legjobb barátok közzé is éket verhet.
Ugyanakkor képes simogatni, néha igen beszédes,
olykor segítőszándékú, örömteli, kedélyes,
s alkalomadtán igen vidám, szeszélyes.
A szavak ereje sokkal több, mint egyszerű beszéd,
tettekre sarkalhat, s mély szeretetet tud adni,
ám gyakran nem tudja fékezni a hevét.
Oly sokat veszítünk életünk, létünk folyamán,
rengeteg probléma terhel bennünket végig,
s mi tétován utazunk a sorsunk vonatán.
Eme vonat ismeretlen tájakra, a távolba vezet,
hol a szeretteink emléke fennen ragyoghat,
és ahol a szívünk teljes erejéből szeret.
Az úton azonban számtalan próba áll előttünk,
s egyik nehezebb lesz majd, mint a másik,
kérdés, mit hoz ez ki végül belőlünk?
A jót, a rosszat, a zűrzavart, a káoszt, a békét,
mégis lesz teremtő ereje a gondolatainknak,
esetleg elhozzuk a gyilkos világvégét?
Oly sokat veszítünk, hisz tétovázóak vagyunk,
és a gyengeségünk túl sokat nyom a latban,
vajon az időben milyen nyomot hagyunk?
Örök éj fenyeget, ha végleg leszáll a sötét,
s az értelem nem érti meg a bölcsek kövét.
Mikorra a fény ereje túlontúl meggyengül,
eme világ biztonsága halálosan megrendül.
Örök éj pusztítja el a létet, s annak nyomát,
hihetetlen erővel törli el az emberek korát.
Ellene csak a fény erejének táplálása segít,
ami erőt a tiszta, igaz lelkek erejéből merít.
Az elme ereje megfoghatatlan dolgokra képes,
néha örömöt tud okozni, máskor fájdalmat,
s a gyógyító ereje határtalan, nem véges.
Akár látszólagos csodákat is el lehet vele érni,
s amennyiben nagyon erős a koncentráció,
a segítségével biz sokkal könnyebb élni.
Az elme ereje össze tudja fogni a sejtek erejét,
s ha az akarat igen sokszor kíván valamit,
eljátszhatja bizony a varázsló szerepét.
Az összefogás ereje bizony hatalmas erőt adhat,
aki gyenge, elesett, vagy akár bizonytalan,
mások támogatásával új esélyt kaphat.
Az élővilágban számtalan példa akad minderre,
a méhek, a hangyák, a hiénakutyák csapata,
egymást segítve viszi az életét sikerre.
Közösen többre képesek és jobbak az esélyeik,
nagyobb biztonságban vannak az utódaik,
s együtt növelik a túlélésük esélyeit.
Az összefogás ereje sokat segíthet bajok idején,
és győzelemhez segítheti az embereket is,
amennyiben okulnak az állatok sikerén.
A lélek ereje a tisztaságban és a becsületben rejlik,
s mindennek ellenállhat eme aljas időkben,
amikor a szeretet és az igazság felsejlik.
Rendkívüli nyomás alatt áll az ész, s az elme ereje,
folyamatosan hazugságokkal bombázzák őket,
s minden percben felsejlik a gonosz deleje.
Az értelem zűrzavarban él, sötét káosz veszi körül,
már nem tudja sokszor maga sem, mi a helyes,
s ennek az állapotnak a háttér nagyon örül.
A lélek ereje felülemelkedhet, ha összeszedi magát,
ha nem uralja a félelem és a rettegés a napjait,
akkor bizony áttörheti bármilyen erő falát.
Az ébredező Remény még igen kába,
lassan nyitogatja a lecsukott szemeit,
nehézkesen, pislogva néz előre, hátra,
s keresni kezdi a felkelő Nap kegyeit.
Általa kíván megújulni és észhez térni,
s az emberek előtt felvállalni önmagát,
hisz oly régóta csak árnyék, nem más,
cserben hagyta a gyönyörű Föld anyát.
Az ébredező Remény gyűjti az erejét,
a lelke tiszta, s a szíve az igazakért él,
elégedett nem tud lenni, csakis akkor,
ha mindenki boldog és senki nem fél.
A Remény kardja sötét helyen várakozik,
a posvány mocsarában, egy sziklában áll,
új időkre, s újfent ragyogásra vágyakozik,
mikor az ereje valamely hős testébe száll.
Körötte csordogáló víz, s haldokló erdő,
amelyet a gonosz sötétség ármánya ural,
reméli, hogy a dicsősége hamarosan eljő,
s talán a sors nem lesz vele nagyon fukar.
Feljöttek már érte holtak is a homályból,
megpróbálták kihúzni, hogy őket segítse,
nem azért került ide az igazság honából,
hogy a bűnös réteget győzelembe repítse.
Ellenkezőleg pont velük fog leszámolni,
s pokolra küldeni mind az utolsó szálig,
valamennyiüket igazán öröm feláldozni,
biz minden csapása a dicsőségére válik.
A Remény kardja újra csillogásra készül,
mikor az igaz embereket segítheti ismét,
a segítségével e gonosz világ megszépül,
s többé a mocsárba nem tér vissza innét.
