Saját alkotásaim
Fojtogatja a világot a láthatatlan polip, s egyre erősebben,
már évezredek óta átkarolva tartja az egész Földet,
és tapad rá, tébolyodottabbul, eszelősebben.
Fojtogatja a világot a láthatatlan polip és szorítja nagyon,
képes bejutni a bolygó legkisebb zegébe-zugába is,
s így mindent össze tud roppantani egy napon.
A hazugságok szorításában fuldoklik a világ, a kezdetek óta,
egyre gyötrőbb a szorítás, s egyre kevesebb a remény,
hamarosan leketyeg majd, az a bizonyos óra.
A hazugságok szorításában fuldoklik a világ, s fogy a levegő,
amennyiben nem sikerül megszabadulni a szorítástól,
igen gyorsan megtelik majd, az összes temető.
Rátekeredett a kígyó szorosan, az életet adó fára,
melyen egész életközösségek élték napjaikat,
s amely egy igazi paradicsom lett mára.
Madarak és emlősök tartották otthonuknak a fát,
mindőjüknek megvolt a helye az ágak között,
s biztonságban voltak, ha átszakadt a gát.
A fa kitartott a rohanó, s tomboló árral szemben,
körülötte ellepte a víztenger a rétet, a völgyet,
ő azonban állt erősen, szilárdan, egyben.
Ellenállt a viharoknak, a jégesőknek, a hőségnek,
a terméseit közösen fogyasztották az állatok,
s a rovarok sem álltak ellent a bőségnek.
Rátekeredett a kígyó, hogy megmutassa az erejét,
egyre erősebben szorította, hogy bizonyítsa,
uralja a fa minden ágát, s összes levelét.
A prés alatt minden olyan egyszerűnek tűnik,
s nem kell tenni semmit, csupán ellapulni,
miközben a nyomás meg nem szűnik.
Így válik eggyé a különféle dolgok sokasága,
s miközben minden jó egyre jobban szorul,
a préselő finom bort önt a poharába.
A prés alatt a legparányibb darab is felsóhajt,
hiszen minden nappal egyre nő a szorítás,
és végül így áll össze a disznósajt.
